Novák János pályájáról néhány sorban:
Novák János a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett 1973-ban, csellóművászként. 1972–től számos zenei műsorban szerepelt televíziókban és színházakban, emellett zeneszerzőként dolgozott a 25. Színházban, a Thália Színházban és a Madách Színházban. 1975-1976 között a müncheni Zeneművészeti Főiskolán tanult, majd 77-ben a Radnóti Színház zenei vezetője lett. 1992-ben megalapította a Kolibri Színházat, melynek azóta igazgató-rendezője.
2000 óta a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Szövetségének Magyar Központjának elnöke.
„Úgy gondolom, a véletlenek kiemelkedő szerepet játszottak az életemben, ugyanakkor az a sok minden, amibe több-kevesebb sikerrel belekaptam, végül a Kolibri Színházban került a helyére, hiszen itt zeneszerzőként, rendezőként, társulatformáló személyiségként is dolgozhatom. A zene és a színház mellett nagyon fontosnak tartom a képzőművészet iránti vonzódásomat és a gyerekek iránti felelősségérzetet” – fogalmazott korábban a direktor.
Novák Jánosról saját szavaival:
Pezsgés: A hetvenes évek elején a színház kitüntetett hely volt. Az ember úgy érezte, hogy ott történtek a fontos dolgok. Sok olyan társadalmi mozgás, ami máshol el volt fojtva, a színházban megjelenhetett. A színházban egymásra találtak a művészek és az új gondolatok. Én valahogy ebbe a pezsgésbe kerültem bele.
Ne higgyünk azoknak: Ne higgyünk azoknak, akik a játékot léhaságnak gondolják. (…) A fiatalon, közösségben átélt színházi pillanatok szakrális ereje, intenzitása kiragad minket a hétköznapok valóságából, a magányból, elszigeteltségből, formálja személyiségét, megszilárdítotja erkölcsi világképet.
Csellista: Zenésznek készültem, és a nagy fordulatot az hozta, hogy egyszer csak szólt valaki, hogy keresnek egy basszusgitáros csellistát egy zenekarba, mert egy hét múlva Köllő Miklós mozgásszínházával Wroclawba, az egyetemi színházak fesztiváljára utaznak. Nem sokat tudtam róluk, de gondoltam, kipróbálom a lehetőséget. És már ott is ültem a vonaton, és játszottam a fesztiválon. Hihetetlen levegője volt annak a világnak… A sarkon volt színház, a pincében volt színház, a padláson volt színház. És a sztárok, Grotowski, a Bread and Puppet társulat, lengyelek, amerikaiak és japánok… Egyszer csak azt éreztem, ha ilyen a színház, akkor ehhez nekem nagyon mély közöm van.
Kismagnó: A 25. Színházban egymás után születtek a szerzői estek. Én Ady-dalokat kezdtem írni, amit be is mutattunk. De pont ugyanabban az időben egy isteni véletlen folytán egy DAAD csellista ösztöndíjat kaptam Münchenbe, a Zeneművészeti Főiskolára. (…) A tavaszi szünetben autóstoppal egészen Hamburgig jutottam. Legnagyobb hatással az évad végi bérlettoborzó bochumi színházi fesztivál volt rám, ahol akkoriban Peter Zadek egy triumvirátus tagjaként vezette a színházat. Még Jirzi Menzel próbájára is benézhettem, aki a Bacchánsnőket rendezte. Vele az igazgatói irodában is összefutottam, abban várt segítséget az igazgatótól, hogy hol lehet olcsón farmert venni a városban. Ezt a problémát minden keleti utazó ismerte akkoriban. Döntő hatással mégis egy francia vándortársulat, Jerome Savary Le Grand Magic Circusa volt rám, amit Münchenben, egy sátorban többször is megnéztem. Táska méretű kismagnómat kabát alatt rejtegetve még hangfelvételt is készítettem az előadásról. Úgy éreztem, ilyen színházat szeretnék én is egyszer, s talán nincs is olyan távol ettől az álomtól a mai Kolibri Színház. (…)
Állás: Professzorom megkedvelt, bármikor dönthettem volna úgy, hogy maradok, mert felajánlotta, szívesen egyengetné csellista karrieremet. De egyszer csak Másik Jancsitól jött a hír, hogy Latinovits elénekelné az Ady-dalokat. Akkor már biztosan tudtam, hogy hazajövök. Mire hazaértem, Latinovits nem élt. A 25. Színházban már Márta Pista se játszott, helyette mások zenéltek. Nekem mindenki nagyon örült, de nem volt semmi dolgom. (…) Aztán egyszer csak kiderült, hogy zenei vezetőt keres a Radnóti. (…) Így hát egyszer csak állásban találtam magam.
Tisztelet: Cseh Tamással beutaztam az országot, de nem volt olyan ambícióm, hogy beüljek egy zenekarba. Egyszer, mikor katonának akartak vinni, akkor gondoltam arra, hogy talán a Honvéd Zenekarban játszani mégis jobb lenne, mint katonai kiképzésben részt venni. Aztán úgy éreztem, hogy a színházhoz már több közöm van, és még a csellót sem kell letennem. (…) Tisztelem a hangszert, tudom, hogy lelke van annak, amit a kezembe fogok. Azt hiszem, hogy minden másnak is a lelkét keresem, azt, amit a csellóban egyszer már megtaláltam.
Kolibri: Mi a Kolibri Színházban bízunk előadásaink pozitív hatásaiban. Mi más nevelne színházra, mint az intenzív, örömteli élmény? Nevelési célunk azonban ennél ambiciózusabb: hiszünk abban, hogy a színház eszközeivel már itt és most is lehet és kell is tenni valamit a gyerekekért. A gyerekszínházakról vallott elképzelések együtt változtak világszerte a gyerekekről, a nevelésről vallott hagyományos elképzelésekkel. Az agy réteges rezonancia vizsgálatából leszűrhető tudományos tények csak megerősítették azt a meggyőződésünket, hogy a gyerekeket ne pusztán nevelési alanynak, megrendszabályozni való vadembernek tekintsük, de sokkal inkább hozzánk felnőttekhez hasonlóan, minden megszorítás nélkül: embernek. Igyekszünk sajátos igényeiket is tiszteletben tartva küzdeni azért, hogy már legkisebb koruktól kezdve hozzáférhessenek a felnőtt társadalom által felhalmozott kulturális kincsekhez.
Csúcsok: Nálunk ki lehet próbálni az új formákat, mert van közönségünk. Talán azért készítettek már a hetvenes években is gyerekelőadásokat a független megszólalási lehetőségeket kereső, béklyóiktól szabadulni vágyó művészek, mert az új formákhoz új közönségréteget találtak a gyerekekben. A Bors néni volt az első az életemben, ami csúcsokat döntött, kereteket feszegetett, és mégis színpadot kapott.
Ady-dalok: Még mielőtt kiutaztam Németországba, csináltunk egy Ady-estet, amiben Tamás is énekelt. Egyszer aztán 2004 körül megkeresett, hogy szeretné elénekelni ezeket az Ady dalokat. Őszintén szólva én kissé kérettem magam. Biztos voltam benne, hogy ha Tamás ezeket elénekli, akkor az emberek neki fogják tulajdonítani. Így is lett, ha az ember felmegy a YouTube-ra, azt látja, hogy „Cseh Tamás: Ady dalok”. Mindez azért érdekes, mert a pályám elején az Ady dalok révén keresett meg Fábri Péter is, hogy a Balassi Bálint szavalókörrel akarnak egy Ady estet szervezni, odaadnám-e a dalokat. Természetesen boldogan igent mondtam. El is kezdtünk próbálni fiatal egyetemistákkal, kis etűdöket csináltunk rá, és egyszer csak azt mondták, hogy én vagyok ennek az előadásnak a rendezője. Ez volt az első rendezésem, a Ló Kérdez című előadás az Egyetemi Színpadon, ami elég szép szériát futott. A csoport vezetője, Surányi Ibolya felvetette, hogy tavaszra terveznek egy gyerekelőadást, nincs-e kedvem megrendezni azt is. Azt feleltem, nincs, mert gyerekkoromban nem szerettem a gyerekelőadásokat, nincs kedvem olyanokat csinálni. Amire azt felelte Ibolya, hogy akkor csináljak olyat, amilyet szeretnék. Ez egy kihagyhatatlan ajánlat volt, fontos fordulópont volt számomra. Ebből született meg a Vándor-móka, ami Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor, Csukás István és mások verseire és meséire kitalált „happening sorozat”. Pont akkoriban jelent meg a Bors néni mesekönyv, és baráti körben megjegyeztem, hogy nagyon jó színdarab lenne belőle, de hát ehhez legalább egy Dajka Margit kéne. Amire Horváth Péter író barátom megkérdezte: miért nem kérdezed meg? Pályámnak egyik nagy csodája, hogy Margitka ráállt, és ebből előadás született.
Bors néni: Ma is minden nap igaz ünnep, mikor műsorra kerül ez az előadás, immár Molnár Piroskával a főszerepben. (…) Először bedobtam a Bors néni könyvét Dajka Margit postaládájába, hátha elolvassa. Pár nap múlva becsöngettem hozzá. Miért jöttetek? – kérdezte, mert Horváth Péterrel mentem, egyedül nem mertem volna odamenni. Hát a Bors néni miatt – válaszoltam. De nem tudta, hogy miről van szó. Mint kiderült, kilopták a levélszekrényből a könyvet, mert túl nagy volt, kilógott belőle. Azért leültetett bennünket, megetetett, megitatott, és kérte, meséljük el a Bors nénit. Én egyszerűen úgy gondoltam, hogy ő lesz Bors néni, mesél és játszik a gyerekekkel, én meg énekelek, és mindenki jól érzi majd magát. Jó – mondta –, de ki lesz a partnerem? Te jó Isten, hát ki lesz? Kútvölgyi Erzsébetet ismertük akkoriban, mondtam hát, hogy a Zsike. Nagyon jó, nagyon jó – mondta, de ki lesz a férfi partner? Te jó ég, még férfi partnert is kell! A Verebes akkor jött el Kaposvárról, én pedig már jó ideje ismertem, tehát fölhívtam, hogy kit tudna ajánlani. Kérdezte, hogy mire? Mondtam, Dajkának kellene férfipartner. Hát akkor ő jön – válaszolta. Hoppá! … Volt tehát már férfi színész is, csak azt nem tudtam, hogy milyen szerepet fog játszani, és miről szól majd a darab. Bors néni mellett Lackó volt az egyetlen nevesített ember, de azt a szerepet már Zsikének ígértem. Akkor legyen ő Titilla, Bors néni macskája – jutott eszembe a megoldás. (…) Akkor az Egyetemi Színpadon épp a Madách Színház próbált (mert felújították a Madách Kamarát), de mikor Ádám Ottó meghallotta, hogy Dajka Margit szeretne valami amatőr produkciót próbálni, hamarabb átadta nekünk a színpadot. Mindig akadt egy kis segítség. Margitka maga varratott ruhát, cipőt, fodrászt hívott, mert az egészre egy vas sem volt.
Gyerekszínház: A gyerekszínház későbbi, felnőttkorra gyakorolt hatását tudományosan már bizonyították: a korai életszakaszban látott színházi előadások, benne a látvány, a mozgás, a zene, elősegítik többek közt a fejlődő percepciót, a kommunikációs készségeket, a kreativitást, az ön- és valóságismeretet.
Mesék: A klasszikus mesék férfi és nő mintákat adnak, segítenek legyőzni a belső és külső szörnyeket, és megerősítik azt a hitet, hogy belőlük, a legkisebbekből lesznek azok a hősök vagy hősnők, akik mindenkinél szebbek, mindenkinél erősebbek, s akik majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.
A gyerekszínház rangja: Az zavar, hogy mindig a művészet felől próbáljuk ezt a dolgot magyarázni, pedig nem elsősorban a művészi, hanem a társadalmi presztízse az alacsony azoknak, akik gyerekekkel foglalkoznak. Sokan a gyerekek jövőjére gondolva csak arra várnak, hogy minél hamarabb felnőtt legyen belőlük, én pedig úgy gondolom, hogy a gyerekkor önmagában is érték, és egy gyerek akkor is ember, ha három hónapos vagy teszem azt, harmincéves. Ha csak azokat a társadalmi rétegeket tekintjük fontosnak, amelyek a saját életük irányításába beleszólhatnak, akkor a gyerekek mindig másodlagosak lesznek. Az ő emancipációjuk lehetetlen, hiszen mindig rá lesznek szorulva a felnőttekre. Valahányszor kiszorított helyzetben volt az irodalom, vagyis nem jelenhettek meg politikai okokból bizonyos költők vagy írók, az ő mentsváruk a gyerekirodalom volt. Egy sereg zseniális művet írtak a gyerekek számára az ötvenes-hatvanas években. Weöres Sándortól Tamkó Sirató Károlyig és Nemes Nagy Ágnesig mindenkinek vannak kedvencei ebből a korszakból. Ma is reneszánsza van a gyerekek számára írt verseknek és meséknek. Ma inkább az eladhatóság teszi vonzóvá ezt a közönségréteget az írók és a kiadók számára, de a nagy színházak is szeretnek gyerekeknek játszani. Vonzóak a gyerekelőadások, mert jó kísérletezési terepet jelentenek a fiatal művészek számára, de miután ez egy átmeneti terület, a dilettánsoknak is óriási lehetőségeket kínál. Ez komoly veszély, de ma már ezt se hangoztatom túl hangosan. Most ott tartunk, hogy ami élő és személyes, az csak jobb lehet, mint amit a médiumok közvetítenek.
Csecsemőszínház: A csecsemőszínház kifejezés abban segített, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá tette: igen, mi a legkisebbekre gondolunk, és igen, ez egy új színházi műfaj. Ám, ha a legkisebbek még nem énekelnek, nem táncolnak közösen, nem mesélnek, nem dobják vissza a labdát, nem válaszolnak a kérdésekre, mégis, mivel töltik az idejüket a színházban? Figyelnek! Roberto Frabetti, a bolognai La Baracca színház vezetője – ahol, már a 80-as évek óta rendszeresen játszanak ennek a korosztálynak – nyilatkozta egyszer: „A sűrű figyelem csendje az a csoda, amivel csak csecsemőszínházi előadáson találkozhat a művész.” A kicsik odaadása a felnőtteket is magával ragadja. Társaságukban ők is újra átélhetik a világ felfedezésének örömét.
Másik út: Mi, felnőttek a művészi hatásokkal is úgy vagyunk kicsit, mint a drogokkal. Ha hozzászokunk, egyre erősebb adagokat igényel szervezetünk. A fogyasztáshoz kapcsolt művészi tevékenységek megadják nekünk ezeket az egyre durvuló, erős hatásokat. A csecsemőszínház arra mutat példát, van másik út is. Vissza kell találni a gyökerekhez, szemléletünket s világlátásunkat újra meg lehet tölteni emberi tartalmakkal.
Gyerekkor: Ma már egyre többen felismerik a gyerekkor értékét, s ezzel együtt talán a mi munkánkat is kezdik jobban megbecsülni. Mégis óhatatlanul egysíkúvá válik az a művész, aki csak kisgyerekeknek játszik, s csupán egyféle stilizációban szerezhet jártasságot teljes szakmai élete során. Ez a felismerés is hozzásegített minket ahhoz, hogy bár lemondtunk a csak felnőtteknek szóló előadásokról, de szakmailag mégis továbbléptünk, és rátaláltunk az addig színházi értelemben elhanyagolt nézőrétegre, az ifjúságra.
Sose felejtem: Sose felejtem el a Kézdy Gyurival való közös munkát. A Retemeteszt csináltuk, mikor megtudta, hogy gyerekek fognak ülni a Kolibri Fészek nézőterén, és frászt kapott. Egyszerűen nem hitte el, hogy itt nem csúzlival fogják lövöldözni, ordibálva és verekedve, de odafigyelnek rá, és megértik Lázár Ervin csodálatos meséit. Majdnem szakításra került sor, mert én nem mondhattam le arról, hogy gyerekek is jöjjenek az előadásra. Azt kérte, hogy csak a barátai gyerekeit hívjuk el, ne legyenek ott idegenek, mert ő azokban nem bízik. Az előadásnak óriási sikere lett, a gyerekek körülülték, mint egy apát vagy nagyapát, és csodálattal figyelték, ahogy játszik, ahogy mesél. Ez is paradigmaváltás volt, bár Gyurit a kelleténél jobban meggyötörte az ezzel járó izgalom. Én bízom az idegen gyerekekben, és azt szeretném, ha a magyar művészek is bíznának bennük. Ha elhinnék, hogy érvényes és fontos gondolataikat a gyerekek számára érthetően is érdemes megfogalmazni… A mi nézőterünkön csönd van és figyelem. Nem mindig olyan csönd, mint egy felnőtt színházban. Néha nagyobb.
Jung: Jung azt mondja, hogy csak akkor lehetek boldog, ha a saját életemből, életkoromból fakadó problémákra választ találok, nőként vagy férfiként teljes életet élek, megtalálom a hivatásomat, a páromat, és elfoglaltságaimban örömöt találok. Ha olyan intenzíven tudok részt venni mindennapi tevékenységeimben, hogy az elégedettséggel tölt el. Ez nemcsak a felnőttekre, de a gyerekekre is érvényes. Ők is megérdemlik, hogy teljes értékű emberként tekintsünk rájuk, még akkor is, ha rászorulnak a felnőttekre. Ettől ők nem rosszabb vagy értéktelenebb emberek. Hány felnőtt van, aki szintén rászorul mások támogatására? Ha a társadalomban fontosabbá válik, hogy tiszteljük a fogyatékkal élőket vagy azokat, akik gazdaságilag rosszabb helyzetben élnek, akkor ugyanezt a tiszteletet meg kellene adni a gyerekeknek is.
Humanizálás: A fiatalság humanizálásával csökkenthető a deviancia, az agresszió, és ebben a művészeteknek és ezen belül a színháznak óriási szerepe lehet. Érdemesebb kultúrára, mint új börtönök építésére költeni az adófizetők pénzét. (…) Ha nem nevelünk fel egy olyan új generációt, amelyik a mainál szélesebb körben érezheti, hogy a színház életbevágóan fontos, személyes ügye, akkor veszélybe kerül a jelenlegi struktúra, a virágzó színházi élet Magyarországon.
A színház örömforrás: Csíkszentmihályi professzor, aki a Chicagói Egyetem pszichológiai tanszékét vezette, a tökéletes élmény pszichológiájának megalkotójaként vált világhírűvé. Mi az, ami boldoggá teszi az embert? – kérdezte. Véletlenszerű időpontokban tesztelte a vizsgálatában szereplőket, írják le, mit éreznek. Az eredmény mellbevágóan érdekes volt. Kiderült, hogy az emberek intenzív munkavégzés közben sokkal boldogabbak, mint pihenés, nyaralás, tévénézés idején. Ilyenkor hiába törnek kielégülésre, relaxációra, a passzív befogadó attitűd eredménye szorongás lesz. Ezzel szemben az eszkimó asszony vagy a Nobel-díjas professzor munkája közben egyformán úgy érzi, áramlatba kerül, szinte lebeg, mikor igazán boldognak érzi magát. Ezt az érzést nevezte el Csíkszentmihályi flow-nak. Minél nagyobb intenzitással, minél több érzékszervünkkel veszünk részt tevékenységünkben, annál nagyobb örömöt érzünk, annál nagyobb esélyünk lesz, hogy érezzük az áramlást, a flow-t. Korunk reklámjai mind könnyű, azonnali, erőfeszítések nélküli gyönyöröket ígérnek. Elszigetelnek valódi környezetünktől, valódi énünktől, virtuális világba száműznek, kiszolgáltatottá tesznek a mindenkori manipulációval szemben. Az az ember, aki boldogságáért megtanulja legjobb képességeit latba vetni, kitör elszigeteltségéből, megkeresi a számára is fontos tartalmakat hordozó előadásokat. Aki a kultúra elsajátításáért hajlandó erőfeszítéseket tenni, az más módon is felelősséget vállal saját életéért. Ezért érdemes és fontos a kultúrát minden módon támogatni.
30 éve igazgató: Miközben nagyon boldog vagyok, azért szorongok is. Egy repülő sem marad a levegőben, minden pályának van eleje és vége. De úgy érzem, hogy még tudok előrelépni és szeretem csinálni. Az ember legjobban azzal tudja ünnepelni magát, hogy tovább dolgozik. De ha visszatekintünk, az is egy megható dolog, hogy a repertoárunkból van, ami 25 éve érvényes, van, ami még régebben. Egyszerre tudjuk kiszolgálni azt a két nagyon fontos igényt, ami egy színházban a csecsemőtől a felnőttig mindenkiben felmerül: hogy találkozzon megszokott dolgokkal, és legyen meglepetés. Ebbe persze az is belejátszott, hogy új korosztályokat is a színházba hozhattunk. Csecsemőket addig nem vittek a színházba, és tíz évvel ezelőtt az ifjúsági korosztály sem vált el a gyerekszínháztól.
Örömteli: A színház olyan örömteli találkozást kell, hogy jelentsen minden korosztály számára, ami csak neki szól. A gyerekkor nem olyasmi, aminek el kell múlnia, hanem az élet fontos része, és nem a jövőért, hanem a gyerekek mostani boldogságáért dolgozunk.
Forrás: Szinhaz.org, Ellenfény, Szeretlekmagyarország.hu, Novák János: Paradigmaváltás a gyermekeknek és az ifjúságnak játszó színházakban, A csellós kolibri, Origo
Novák Jánossal itt olvashatnak további „születésnapi interjúkat”:
https://deszkavizio.hu/a-mai-gyerekeknek-ugyanugy-kell-jatszani-mint-a-tegnapiaknak-interju-novak-janossal/
https://nepszava.hu/3167377_novak-janos-70
A Kolibri Színház örömforrás című Novák János-portréfilm itt tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=dpaqUuQdFzY&t=3059s
A társulat felköszöntötte Novák Jánost az évadnyitó után
Fotók: Kolibri Színház, Cseh Tamás Archívum, Szántó Fanni, Kovács Milán/Deszkavízió
