Mostantól letölthető és mobil alkalmazáson keresztül is elérhető a Biennálé teljes programja!

A Kolibri Színházban működő  ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház immár tizedik alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb gyermek- és ifjúsági színházi seregszemléjét. A versenyben szereplő előadások és színházi-nevelési programok mellett meghívott külföldi előadásokat is láthat, valamint változatos szakmai programokon vehet részt a közönség – amint erről korábbi cikkünkben már részletesen beszámoltunk. 

A Biennálé teljes programját tartalmazó műsorfüzet ide kattintva letölthető:

X. Kaposvári ASSITEJ Biennálé programfüzet

A Biennáléhoz készült egy kétnyelvű LineUPR mobil applikáció is, amelynek segítségével letöltheted és a mobil eszközödön is használhatod a Biennálé digitális műsorfüzetét! Az alkalmazás tartalmazza a Biennálé összes előadását, programját, valamint  lehetővé teszi a  kategóriák szerinti szűrést és sok más praktikus funkcióval rendelkezik.

Az alkalmazás letöltéséhez kattints ide:

https://magyar-assitej-kozpont.lineupr.com/x-jubileumi-kaposvri-assitej-biennl/

… vagy az alábbi QR-kódra:

FRISSÍTÉS!!!

Most már lapozható formában is hozzáférhető a Biennálé programját tartalmazó online műsorfüzet:

https://issuu.com/f.euridike/docs/x.assitej_bienn_l_2022_program?fbclid=IwAR2anOjGzi4dmJg6a1p5_6VPQi6JkpyeOiE5P1qFTwY_kpaGfKii3BoBodI

Lapozzatok bele a műsorfüzetbe és válogassatok a jobbnál jobb előadások közül!

 

 

MAPPING Fesztivál a X. Kaposvári Biennálén

Ahogy arról már korábbi cikkünkben beszámoltunk, a jubileumhoz méltó, különlegesen gazdag programot kínál idén március 28. és április 3. között a X. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, ahol 39 előadás és változatos szakmai programok közül válogathat a közönség.

A 21 előadásból álló nemzeti versenyprogram és a változatos fókuszprogramok mellett a fesztivál külön érdekessége, hogy a Biennálé keretében rendezik meg a MAPPING Fesztivált, amelyen a legkisebbeknek szóló előadások létrejöttét támogató MAPPING európai uniós együttműködés három partnerszínháza mutatkozik be a projektben részt vevő Kolibri Színház meghívására.

Olaszországból érkezik a La Baracca – Teatro Testoni Ragazzi gyermekszínház Cornici (Keretek) című előadásával.

„Az emlékezetünket ablakok alkotják, történetek töredékei, melyeket hallottunk, képek, melyeket láttunk, érzelmek, amiket éreztünk. Emlékeink ezekben a folyamatosan kinyíló és becsukódó ablakokban élnek. Fekete-fehér, jó és rossz emlékek, melyek a múltat egy rövid ideig jelenné varázsolják, és amelyeket újraélhetünk a képzelőerőnk segítségével. Előadásunk három jelenetből áll, különböző emlékek közt teremtve kapcsolatot” – olvasható a 2-5 évesesknek szóló előadás ajánlójában. 

Az előadást Andrea Buzzetti, Giada Ciccolini, Bruno Frabetti és Sara Lanzi rendezte, a két szereplő Giada Ciccolini és Sara Lanzi.

Az előadás március 28-án 9:30 és 11:00 órakor látható a BábSzínTérben.

***

A görög Artika Theatre Company az A Wonderful Day (Egy csodás nap) című, 2-5 éveseknek készült prodikcióját hozza el a fesztiválra.

„Kicsi korunk óta szokások és rutinok segítenek minket rendszerezni a világot és megtalálni benne a helyünket. Néha azonban előfordul, hogy minden a feje tetejére áll. Mit tegyünk ilyenkor? Fedezzük fel újra a világot, álljunk meg, figyeljünk, hallgatózzunk, érezzünk…és rakjunk össze mindent egy teljesen új módon! Három előadó közös felfedezőútra indul, zenével, tánccal, költészettel karöltve. Az előadásban Konstantinos Kavafis görög költő “Reggeli tenger” című verse hangzik el.”

Az előadást Marilena Triantafyllidou állította színpadra, játsszák Maria Baloutsou, Kleoniki Karachaliou és Vassilis Kazis.

Az előadás március 29-én 10:00 és 16:30 órakor tekinthető meg a BábSzínTérben.

***

A romániai Theater Ion Creanga társulata a CUTInE című produkciót mutatja be a Biennálé legifjabb közönségének.

Készen állsz felfedezni egy hatalmas dobozokból álló, számtalan meglepetést tartogató világot? Az előadás során megtapasztalhatjuk, hogyan lehetséges a minket körülvevő teret új formákba rendezni. Dobozt doboz hátára halmozunk; a tánc, a mozgás és a kreativitás segítségével új dolgokat építünk. Egy fal, egy alagút, egy labirintus, egy házikó – ezeket a metaforikus és fizikai tereket fedezzük fel játékos kalandozásunk során.” – áll az előadás ismertetőjében.

Az előadás két szereplője Eliza Teofanescu és Tudor Morar, a rendező Andra Burca.

Az előadás április 2-án 15:00 és 17:00 órakor látható a Csiky Gergely Színház Stúdiószínpadán.

***

A Biennálé részletes programja megtalálható az ASSITEJ hivatalos oldalán:

https://assitej.hu/biennale-2022/

Jegyek itt kaphatók:

https://www.jegy.hu/city/kaposvar

http://babszinter.hu/

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

, míg a görög Artika Theatre Company az Egy csodás nap, a romániai Theater Ion Creanga pedig a CUTInE című produkciót hozza el a fesztivál legifjabb közönségének. Vendégünk lesz továbbá az észt VAT Teater Faust című ifjúsági darabbalvalamint az izraeli The Key Theatre  Ne piszkáld a medvét! című előadásával.

Megtartottuk a Locspocs és a sárkánylány bemutatóját – A premierről képekben

Szombaton mutattuk be Locspocs és a sárkánylány című új zenés mesejátékunkat, amelyet a közönség hatalmas szeretettel és lelkesedéssel fogadott. A társulat számára azért is volt különleges ez az alkalom, mert a koronavírus járvány miatt hosszú idő után most először tartottunk igazi, nagyszabású premierbulit – a tematikához illően: sushival, halpogácsával, szakéval…és sok-sok zenével.

Az ünnepség elején Novák János rendező köszöntötte a színészeket, az alkotótársakat és a közreműködőket.

Horváth Péter dramaturg és Novák János rendező-zeneszerző

A bemutatóra, nagy örömünkre, Norvégiából Budapestre látogatott Kozák Katalin is, a Locspocs-mesék fordítója.

Kozák Katalin

Orosz Klaudia, aki a fantasztikus jelmezeket, bábokat és díszletet tervezte

Kecskeméti Gábor a hagyományhoz híven dalba öntötte a próbafolyamat emlékezetes pillanatait…

… amit a közönség, szokás szerint, nagy jókedvvel fogadott.

A vidám hangulatról a bemutatón készült pillanatképek is tanúskodnak:

A premierfotókat Éltető Anna és Rupp Anikó készítette.

 

Locspocs és a sárkánylány – Az előadásról képekben

Március 19-én mutattuk be a Kolibri nagyszínpadán legújabb Locspocs-mesejátékunkat, Locspocs és a sárkánylány címmel. A Kolibri Színház 30 éves jubileuma alkalmából készült előadást Novák János állította színpadra, a lenyűgöző jelmezeket, a bábokat és a díszletet Orosz Klaudia tervezte, a koreográfia Lakatos János munkája, a fülbemászó dallamokat Novák János komponálta Horváth Péter dalszövegeire. Tor Ǻge Bringsværd meséjét Kozák Katalin fordítása alapján Horváth Péter írta színpadra.

Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló zenés játékban a címszereplő ifjú tengeri szörnyet Nizsai Dániel, Hamayokót a sárkánylányt Nyirkó Krisztina kelti életre. Mellettük Török Ági, Szívós Károly, Krausz Gábor, Ruszina Szabolcs, Bárdi Gergő m.v., Mult István, Alexics Rita, Rácz Kriszta, Rácz Kármen, Farkas Éva, Gazdag László, Bósz Tamás m.v. és Balogh Márton István m.v. tűnik fel az előadásban.

A Locspocs-előadások különleges helyet vívtak ki a Kolibri Színház életében. Tor Ǻge Bringsværd norvég író meseregénysorozatából az első színpadi adaptáció Locspocs ​és a bolygó hollandi címmel 1992-ben született meg Székely Andrea rendezésében, ezt követően 2007-ben Novák János állította színpadra a Locspocs, a kis tengeri szörnyet, amely 2021 végéig folyamatosan műsoron volt.

A Locspocs-sorozat legújabb epizódja tehát jubileumi produkció is egyben: az elbűvölő mesehős története pontosan 30 éve, a Kolibri Színház megalakulásakor indult hódító útjára, s kalandjait három évtizede lankadatlan figyelemmel és szeretettel követik kicsik és nagyok egyaránt.

Mindenki emlékszik még Locspocsra, a kis tengeri szörnyre, aki félt a víztől, de megtanult úszni és komoly hőstetteket hajtott végre, hogy megtalálja elveszettnek hitt szüleit. Nos, Locspocs időközben felnőtt, és házasodni készül. Szíve választottja az a japán sárkánylány, akivel még kölyökkorában barátkozott össze. Csakhogy egyikük szülei sem örülnek a házassági tervnek. „Tűz és víz nem egymáshoz való!” Locspocs azonban nem hagyja magát, tűzön-vízen át küzd a szerelméért.

Az előadásról képekben:

Az előadásfotókat Éltető Anna készítette.

További képeket az albumban találtok.

„Most összefogásra van szükség” – Itt a Bábszínházi Világnapi üzenet

Egy iráni bábszínház, a Dzhivada Zolfagariho művészeinek ötletére 2002-ben a bábművészeti világszervezet, az UNIMA (Union Internationale de la Marionnette / Nemzetközi Bábművész Szövetség) indítványozta, hogy március 21. legyen a bábosok ünnepe. Ennek kapcsán 2003 óta szerte a világon, így természetesen Magyarországon is zajlanak események, amelynek az a célja, hogy bemutassák a műfaj sokszínűségét és képviselőit a legfiatalabb generációtól a már régóta a pályán levőkig. Az alábbiakban a világnap nemzetközi üzenetét olvashatják Ranjana Pandey indiai bábművész, író, színházi és televíziós rendező, tanár tollából. 

A tenger

A tenger egyik partról a másik partra, egyik szigetről a másik szigetre, egyik kontinensről a másik kontinensre vitte át a mesemondókat és a meséket. A mesék aztán összekeveredtek, a sokféle kultúrától, mint a jó fűszertől, csak ízesebbé váltak. Így kapták varázserejüket és halhatatlanságukat.

Ebből táplálkoznak a mesék, a tengeri sárkányok, a sellők és minden más fantasztikus teremtmény az idők kezdetétől fogva.

Hercegnők és kalózok, tengerészek és kereskedők utaztak a tengeren mesés vagyonokkal, iparosokkal, udvari bolondokkal, egzotikus árukkal, és ahogy egyik kultúrától a másikig hajóztak, magukkal vitték a nagy mítoszokat, a Mahabharatát, a Ramajanát, a Samudra-mantanát, Szindbád, a tengerész kalandjait, a Nyugati utazást vagy az Ezeregyéjszaka meséit.

Ezek a mesék minden egyes meséléssel megváltoztak, az évszázadok alatt új rétegekkel gazdagodtak. Szórakoztatták a távoli, ismeretlen földekről érkező utazókat, kalandorokat, hősöket és gonosztevőket, elterelték a figyelmüket, táplálták a lelküket.

A tenger, ami megmaradt mágikusnak és misztikusnak, milliók életére van hatással a Földön. Táplál bennünket és képzeletünket. Az óceán az földi bölcsője is.

De napjaink valósága szomorú. A tenger a végső határunk – a végső határ köztünk és a jelenleg ismert életünk megsemmisülése között. Tengereink szennyezettek, az életükért küzdenek, a mohóság és a nemtörődöm pazarlás hálójában vergődnek. Haldokló korallok és tengeri élőlények szeméttel teli levesévé váltak. Egy kicsit mindannyian a részesei vagyunk ennek a szomorú valóságnak.

A mai mesélőknek az a feladata, hogy újraélessze a Föld Tengerei, az egyetlen otthununk iránt érzett tiszteletet. Egyesítsük kreativitásunkat ennek érdekében. Most azonnal.

Ranjana Pandey

Indiai bábos, drámaíró, színházi és televíziós rendező, tanár. A Delhi Egyetemen szerzett diplomát angol irodalom, média és újságírás szakon. Bábos tanulmányait Belgiumban, a Theatre Toone, a Theatre Tilapin és a Théâtre Royal du Peruchet társulatainál végezte. 1982-ben hozta létre a Jan Madhyam (az emberek médiuma, az embereké) nevű közösségimédia-központú, oktatási célú bábszínházát. Ranjana Pandey az indiai szubkontinensen az elsők között kezdte használni a bábot terápiás eszközként. 1984 és 1990 között heti rendszerességgel készítette Karen Smith és Shubha Saxena közreműködésével a Chowkoo-Pili (egy kockafejű kisfiú és egy sárga kislány) előadássorozatot Delhiben szellemileg sérült fiataloknak, amellyel a tanulási nehézségeket javította és segítette a szociális készségek fejlesztését. Az előadásokat Delhi agglomerációjában és Haryana régióban játszották iskolákban, szegénynegyedekben és falvakban. A fogyatékosok életminőségének és életesélyeinek javítását célzó projekt, amelyben a lányok és a nők kitüntetett figyelmet kapnak, ma is tart. További bábos fejlesztőprogramjaiban az analfabetizmus elleni harc, a fogyatékosok segítése, a környezetvédelem, a veszélyeztetett állat- és növényfajok védelme, a higiéniai körülmények javítása, az egészségvédelem, illetve a nőket ért erőszak elleni küzdelem áll. 2000 és 2002 között Ranjana Pandey hozta létre és rendezte azt a 18 részes, gyerekeknek szóló bábsorozatot, amelyet Khullum Khulla (Szabad és nyitott) címmel az indiai nemzeti tévétársaság másfél év alatt több alkalommal is sugárzott. Ranjana Pandey az Új-Delhiben található Jamia Millia Islamia (Nemzeti Iszlám) Egyetemen tanár és média szakos hallgatókat tanít, bábpedagógiai, bábterápiás és fejlesztő workshopokat tart.

***

A Magyar Bábművészek Szövetségének világnapi üzenetét Csató Kata bábszínész, bábrendező, tanár, az UNIMA Magyar Központjának vezetője, az UNIMA végrehajtó bizottságának és az UNIMA Humanitas bizottságának tagja írta:

„Most összefogásra van szükség”

Nehéz idők köszöntöttek ránk. Nehezen értjük meg felelősségünket a bolygónkért, a Földért. Nehezen tudunk embernek maradni, ebben az embertelen világban. Nehezen kapnak gyermekeink jó útbaigazítást az élettel kapcsolatban.

Olyan sok bántás, kirekesztés, semmibevétel történik nap mint nap, hogy már észre se vesszük kik is vagyunk valójában, milyen célokkal érkeztünk ide. Mindenki tapossa a saját mókuskerekét, de ezek a kerekek nem tudnak egy gépezetté összeállni, hogy egymást segítve valami magasztosabbat, nemesebbet bírjanak mozgásra.

Háború van!

Háború dúl Ukrajnában. Sajnos nem tanultunk a történelemből. Újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat… és belefutunk a rombolásba.

De nem csak Ukrajnáról mondható el a rombolás, hiszen Afrika szinte minden országa már évtizedek óta veszíti el szép lassan a hagyományait. Ázsiában minden amerikanizálódik, europanizálódik. Az emberek minden kontinensen már nem is egymással beszélgetnek, hanem kütyüiket bújva zárkóznak el az impulzusoktól, találkozások lehetőségeitől.

Éppen ezért: itt az ideje az építkezésnek!

Most van igazán szükség ránk! Ránk, Művészekre! Ránk, Bábosokra!

A bábosra, aki görbe tükröt állít a mindenkori néző elé. A bábosra, aki megnevettet. A bábosra, aki feloldja a félelmeket, aki kifigurázza és megveri még a Halált is. A bábosra, aki absztrahál, és ezzel örök igazságokat fogalmaz meg. A bábosra, aki tanít. És nem utolsósorban a bábosra, aki összeköti a különböző korú, nemű, kultúrájú embereket. Mert most összefogásra van szükség, hogy újra tudjunk bízni magunkban is és egymásban is, hogy ismét emberek lehessünk és méltó módon tudjuk ezt a tudást tovább örökíteni a következő generációra.

Szóljon ez a nap a bábokról és a bábosokról, akik folyamatosan építkeznek!

***

A Kolibri Színház az idei Bábszínházi Világnap alkalmából legfrissebb előadását, a március 19-én bemutatott Locspocs és a sárkánylányt tűzi műsorra.

„A képzelőerő képes legyőzni a félelmet” – Itt a 2022-es Gyermekszínházi Világnapi üzenet

Az ASSITEJ, a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Világszervezete azzal a céllal jött létre, hogy összefogja a világ gyermekszínházait, művészeit. A szövetség művészi, kulturális és pedagógiai céljai között szerepel a nemzeti határokon átívelő együttműködések, információ- és tapasztalatcsere, valamint a kölcsönös megértés és fejlődés megvalósítása az egyenlőség és a gyermekek művészethez való joga jegyében. 

Az ASSITEJ  március 20-át hirdette meg Gyermekszínházi Világnapnak. Ezen a napon jeles színházi alkotók világnapi üzenetét teszik közzé, amelyet az öt földrész minden gyerekelőadása előtt felolvasnak a nézőknek. Az üzenet így pár percre összekapcsolja a világon valamennyi gyerek- és ifjúsági előadás alkotóit, a művészeket és a közönséget, a pedagógusokat és a szülőket. 2012 óta az ASSITEJ világszervezet jelszava, hogy „Vigyél el egy gyereket színházba ma!” – a világnapon nyomatékosítjuk az elkötelezettségünket, hogy minden gyermeknek joga van a korosztálya számára létrehozott művészi élményekhez.

 

Sue Giles, az ASSITEJ elnökének üzenete a 2022-es Gyermekszínházi Világnap alkalmából:

A Gyermekszínházi Világnap kiemelkedő dátum az ASSITEJ egész éves tevékenységében. Az ASSITEJ mindenkit arra ösztönöz, hogy ‘Vigyen el egy gyereket színházba ma!’ – emlékeztetve a felnőtteket a felelősségükre, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék hozzá a környezetükben élő gyerekeket és tizenéveseket a művészeti élmények megtapasztalásához.
Színházba vinni egy gyermeket egyrészt lehetőséget teremt arra, hogy újra kapcsolódni tudjanak az élő előadásokhoz, érzelmekhez és a többi emberhez; másrészt arra, hogy hozzájáruljunk a gyermekek és tizenévesek művészethez, kultúrához és önkifejezéshez való alapvető jogainak érvényesítéséhez. Elengedhetetlenül fontos, hogy figyeljünk a gyermekekre és a fiatalokra – hogy meghallgassuk őket és elfogadjuk igényeiket a változásra.
Az ASSITEJ Kiáltványát idézve, úgy látjuk, hogy bőven van még tennivalónk az ENSZ gyermekjogi egyezménye 13. és 31. cikkelyével kapcsolatos kötelezettségeink teljesítéséhez.
Ez különösen igaz a jelenlegi világjárvány idején, amikor égető szükség biztosítanunk minden gyermek számára azt, hogy egyenlő esélye legyen egészséges, fenntartható világban élni. A művészeteknek nemcsak abban van óriási szerepük, hogy a képzelet segítségével megmutassuk azt a világot, amelyet gyermekeink számára és velük közösen szeretnénk megteremteni, hanem abban is, hogy aktív lépéseket tegyünk a társadalmaink jobbítása érdekében.
Most van itt az idő, amikor a legnagyobb szükség van az élő színházra és előadásokra, amelyek megerősítsenek minket abban, hogy a képzelőerő képes legyőzni a félelmet. Olyan időket élünk, amikor a színművészek bátorsága és meggyőződése világszerte lehetőséget teremt a gyermekek és fiatalok számára a fellélegzésre, a katarzisra és az öröm kifejezésére. Rendkívüli találékonyságnak és eltökéltségnek lehetünk tanúi: világszervezetünk tagjai bebizonyították, hogy az előadóművészek elhivatottsága a gyermek és ifjúsági színház iránt megrengethetetlen. Közösségünk egyre erősebbé válik.
A gyermekek és a fiatalok az elmúlt időben kénytelenek voltak megélni a szocializáció, a bizalom és a remény hiányát, ami a mentális egészségüket is jelentősen befolyásolta. Ennek a jelenségnek a világ döntéshozói is egyre nagyobb figyelmet szentelnek. A fiatal közönségünknek egyre nagyobb igénye van a művészetre, a kultúrára, a színházra és előadásokra, mint valaha; azokra a létfontosságú élményekre, melyek kiszélesítik a látókörüket, lehetővé varázsolják a lehetetlent, szórakoztatnak, csodálkozásra bírnak, szépséget és érzelmeket közvetítenek. Szükségük van olyan élményekre, melyek értelmet adnak kaotikus világunknak és emlékeztetnek az emberi kötelékek fontosságára.
A Gyermekszínházi Világnap minden felnőttet arra ösztönöz, hogy ‘Vigyen el egy gyereket színházba ma!’ – történjék ez bárhol és bárhogyan: az utcán, egy intézményben vagy a lakásotokban, monitoron keresztül, rádióban hallgatva vagy elmesélve, játék vagy alkotás útján. Mi ott leszünk és minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy megteremtsük a varázslatot, amit mindannyiunk életét szebbé teszi.
 
(Fordította: Zsoldos Krisztina és Rupp Anikó)
***
A Kolibri Színház az idei Gyermekszínházi Világnap alkalmából legújabb bemutatóját, a Locspocs és a sárkánylány című, március 19-én debütált előadását játssza.