Legfrissebb bemutatónk, az Emma csöndje is látható hétvégi online műsorunkban!

Emma csöndje

Gimesi Dóra Emma csöndje című darabját január 16-án mutattuk be Kuthy Ágnes rendezésében, élő stream közvetítés formájában.

A színdarabot, amely 2019-ben első díjat nyert a Kolibri Színház kortárs magyar szerzők számára hirdetett meghívásos drámapályázatán, Greta Thunberg svéd aktivista élete ihlette. Az előadás amellett, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem és a klímaváltozás égetően aktuális kérdéseire, egy különös kislány történetén keresztül mesél az egyén felelősségéről, a barátságról és a bátorságról a kisiskolás korosztálynak.

Emma csöndje

A Small Size nemzetközi együttműködés keretében január utolsó hétvégéjén a legkisebbeknek szóló színházat ünnepeljük. A Small Size Days minden évben egy közös eseménysorozatban hozza össze a gyerekeket, családjaikat, tanáraikat és nevelőiket. Idén január 29-31. között online előadások, workshopok és egyéb programok széles skáláját kínáljuk a 0 és 6 év közötti gyerekeknek. Belgiumtól Brazíliáig, Szingapúrtól Svédországig a Small Size tagjai 37 országból várják színes programokkal az érdeklődőket.

A 2021-es Small Size Napok alkalmából a Kolibri Színház két előadást kínál a legkisebbeknek:

Kippkopp gyerekei

Ovis nézőinknek a Marék Veronika népszerű meséjéből készült Kippkopp gyerekei című előadásunkat ajánljuk, amelyben Kippkopp és Tipptopp kalandos története öt kis gesztenyegyerekkel kibővülve folytatódik.

Kippkopp gyerekei

Tekergő

Az Orbán Ottó költeményei alapján, Novák János rendezésében készült csecsemőszínházi előadás varázslatos utazásra hív a gyerekszobában, a kertben, földön, vízen, levegőben és a csillagok között.

Tekergő

Rövidzárlat

Elgondolkodtál már azon, hogy mitől olyan okos, naprakész és figyelmes a telefonod? Minden lépésed megjegyzi, a kedvedre szóló oldalakkal bombáz, és még azt is megpróbálja kitalálni, amire még nem is gondoltál. De vajon mi, pontosabban ki van a kijelző mögött?

Egy különleges eszköz révén most végre beleshetünk a tűzfal mögé, ahol a Süti Akadémia frissen végzett diákjai, a Smart Kommandó éppen bevetésére készül. Megfigyelési területük a Faludi család, akik természetesen a nap nagy részét online töltik, ráadásul egyikük, Erik, a tizenkét éves fiú nem egészen megszokott módon…

Rövidzárlat

Ezenkívül ismét elérhetővé tesszük közönségünk számára a január 22-én, a Magyar Kultúra Napján és egyben Cseh Tamás születésnapján közvetített Ad Libitum – Cseh Tamás születésnapján című emlékkoncertünket.

Az online előadások és a koncertfelvétel január 29. péntek 18 órától január 31. vasárnap éjfélig érhetők el.

Jegyek az InterTicket (jegy.hu) rendszerén keresztül vásárolhatók:

https://online-kolibriszinhaz.jegy.hu/#/event

Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik úgy döntöttek, hogy előadásainkra családi vagy támogatói jegyet vásárolnak és ezzel segítik társulatunk további működését!

Megkezdődtek Az ember tragédiája próbái a Kolibri Színházban!

A gimnazisták kötelező olvasmánya Madách Imre nagylélegzetű drámai költeménye, Az ember tragédiája. A Kolibri Színház Novák János rendezésében színre kerülő előadását bátran ajánljuk a kicsivel fiatalabbaknak is. Anélkül, hogy a drámai költemény szövegét „lebutítanánk”, előadásunk igyekszik sokféle újdonsággal segíteni, szolgálni, igazi színházi élményhez juttatni fiatal nézőinket. Ezek az újdonságok kapcsolják bemutatónkat nemzetközi együttműködésünkhöz, a PlayOn!-hoz, melyben más európai országok művészeivel együtt az interaktív történetmesélés új lehetőségeit kutatjuk.

Azt reméljük, hogy előadásunkban tizenkettőtől tizennyolc évesig minden korosztály megtalálja majd a mű mondandójának a számára legmegfelelőbb rétegét. Lesz, aki a történelmi kalandot élvezi, amelyet a mese főhősei, Ádám és Éva álmukban végigjárnak, lesz, aki a műben megidézett Úristennek, vagy éppen az „ördögnek“ drukkol, noha a maga módján Lucifer is a teremtést és az embert szolgálja: kételkedés nélkül nehéz volna előbbre jutnunk. Akadnak majd olyanok is, akiket mű filozófiai rétege indít elmélyült gondolkodásra, de az is élménnyel gazdagodik majd, akiket az újszerű látványvilág, a zene használata, vagy éppen a színészi játék ragad magával.

Novák János

Novák János rendező gondolatai az előadásról:            

„Madách drámai költeménye saját korának, kultúrájának kimagasló alkotása, nemzeti irodalmunk világszerte ünnepelt, máig aktuális, megkerülhetetlen alapműve. Kötelező olvasmányként, színházi előadás nézőjeként minden magyar találkozik vele élete során, mindennapi beszélgetésekben, társaságokban gyakran idézzük sorait. Megszületése körül olyan irodalmi nagyság bábáskodott, mint Arany János. Szász Károly neve is felbukkan azok között, akiknek megmutatta megjelenése előtt művét a szerző.  Családi tradíciónk szerint édesanyám őse, Bory István – akivel a forradalom bukása után együtt bújtatták Madáchcsal Kossuth titkárát, majd együtt raboskodtak ezért Kufsteinben -, tanítóként, barátként, azok között volt, akik segítették a mű megszületését.

180 éve nemzeti színházi küldetés hazánkban a Tragédia hiteles bemutatása, műsoron tartása, és erre a feladatra az ország legjelesebb színházait, művészeit szokták felkérni a közmegegyezés szerint. A Kolibri Színházban a célközönség az ifjúság. Előadásunkban a hiteles szöveg tolmácsolása mellett színpadi meglepetéseket ígérünk, közös játékra buzdítjuk fiatal nézőinket.

Madáchot idézve ‘s ha mi jelenleg élők e’ nemzet szellemi templomához csak egy követ is viszünk ’s szilárdul be alapítjuk azt, úgy nem éltünk hijjába.'”

A nagyszabású előadásban a Kolibri Színház szinte teljes társulata részt vesz. Évát Nyirkó Krisztina alakítja, az Úr Szívós Károly, Lucifer szerepében a Kolibri Színház József Attila-díjas dramaturgja, Horváth Péter látható, míg a színről színre idősödő Ádámot tizenegy színész játssza: Nizsai Dániel, Fehér Dániel, Krausz Gábor, Bodnár Zoltán, Mészáros Tamás, Tóth József, Szanitter Dávid, Ruszina Szabolcs, Mult István, Gazdag László és Kormos Gyula.

Nyirkó Krisztina

A további szerepekben Abdulrachimzai Amina m.v., Alexics Rita, Erdei Juli, Farkas Éva, Kecskeméti Gábor, Megyes Melinda, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Tisza Bea, Török Ági valamint Bósz Tamás (KIMI-Kolibri Stúdiós növendék) lép színpadra.

Orosz Klaudia

Az előadás zenéjét Novák János szerezte, a zenei vezető Kecskeméti Gábor, a díszlet- és jelmeztervező Orosz Klaudia, a tervező asszisztens Herman Anett, a digitális tervező Kovács Ivó, a dramaturg Horváth Péter, a szcenikus Farkas István, az ügyelő Darvalics Péter, a súgó Horváth Csilla, a korrepetítor Bornai Szilveszter, a kellékes Szabó Lívia, Novák János rendező munkáját Hajsz Andrea segíti. 

Horváth Péter

Az ember tragédiája bemutatóját előreláthatóan március második felében tartják. 

Az előadást 12 éves kortól ajánlják.

 

További képek az olvasópróbáról:

Fotó: Albert Kinga / ZOIKUM

 

Ismét három online előadást tűzünk műsorra a hétvégén!

Népszerű hagyományunkat folytatva e hétvégén ismét különböző korosztályoknak kínálunk előadásokat videó stream formájában:

Százlábúak láb alatt:

„Antverpen verébnek, Mihéjev macskának és Vászjának, az ezerjófűnek nem volt könnyű élete. De aztán összetalálkoztak. Otthont teremtettek. És minden sokkal szebb lett. Mígnem közös lakásukban felbukkan Marija Szemjonovna százlábú az ő népes családjával: sok-sok, rengeteg százlábúval… és az élet újra nagyon nehézzé válik.”

Ljudmila Ulickaja meséjét Kolozsi Angéla alkalmazta színpadra, a rendező Tisza Bea.

Százlábúak láb alatt

Macska voltam Londonban:

A Macska voltam Londonban a Kolibri Színház több mint hét éve futó sikerdarabja elsősorban a kisiskolás korosztálynak készült, Novák János rendezésében.  Paul Gallico világsikerű regényének (Jennie, te drága) zenés színpadi feldolgozása a távoli Londonba kalauzolja el nézőit: “alulnézetből” ismerhetjük meg a várost, egy macskalány és egy macskává lett kisfiú szemével. Torokszorító érzelmek, izgalmas kalandok, remek dalok – minden, ami egy valamire való gyerekmusicalt szerethetővé tehet.

Macska voltam Londonban

Völgyhíd:

„A középiskolás Péter kollégista Veszprémben. Apja üzletember – a fiú nyaranként a vállalkozásaiban segédkezik -, anyja háziasszony. Jó tanuló, szófogadó gyerek, aki nem osztja barátja, Deda mindennel szemben ellenséges, lázadó, lázító véleménynyilvánításait. Szerelme, Zsófi társaságához a lány szerint már-már túlontúl ragaszkodik. Mindig előbb érkezik a találkozókra, és vár…”

Háy János Völgyhíd című színdarabja a legjobb új magyar drámaként elnyerte a Kritikusok Díját.

A 15 éves kortól ajánlott előadást Bagossy László rendezésében láthatja a közönség.

Völgyhíd

Az online előadások január 22. péntek 18 órától január 24. vasárnap éjfélig érhetők el.

Jegyek az InterTicket (jegy.hu) rendszerén keresztül vásárolhatók:

https://online-kolibriszinhaz.jegy.hu/#/event

Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik úgy döntöttek, hogy előadásainkra családi vagy támogatói jegyet vásárolnak és ezzel segítik társulatunk további működését!

 

Ad Libitum – Emlékkoncert Cseh Tamás születésnapján

Az emlékesten az Ad Libitum zenekarNovák János, Márta István, Kecskeméti Gábor, Bornai Szilveszter, Tóth Tamás és Cseh András – ad koncertet, a Cseh Tamás Archívum felvételeiből, Hanák Gábor szerkesztésében készült különleges összeállítással kiegészítve.

Novák János bevezetője:

Ad libitum – zenei szakkifejezés, jelentése: tetszés szerint. Ezután részletezik a zeneszerzők, mi az, amit az előadókra bíznak. (Tetszés szerinti tempó, ritmus, improvizált hangok, húrválasztás, hangszerelés stb.)

Tetszés szerint, Cseh Tamással.

Azt a korosztályt képviseljük Márta Istvánnal és Kecskeméti Gáborral, akik annak idején még elsődlegesnek tekintették a komolyzenei pályát. De ha úgy hozta a kedvünk, hangszereinken improvizálva megszólaltattunk népzenét, rockzenét, bluest, countryt, indulót vagy tangót. Első közös fellépésünkön, 1970-ben Kecskeméten, amit a rádió is közvetített, Márta Istvánnal közösen alapított zenekarunk neve Kamarabeat együttes volt. (Társaink voltak még Csontha András és Péterdi Péter.) Mikor öcsém, Novák Emil közvetítésével eljutott hozzánk a kérés, hogy egy, a 25. Színházban fellépő énekes zenésztársakat keres, rögtön régi zenekarunk „kemény magjára” gondoltam.

1973 márciusában a „Dal nélkül” című, 25. Színházi bemutatkozó esten már ebben a klasszikus felállásban – Márta István, Kecskeméti Gábor, Novák János – kísértük Tamást. Ekkor vettük fel az Ad Libitum nevet. 

Tamás ezután pár évig „váltott” zenész barátokkal, kettesben Másik Jánossal, Márta Pistával, Jakobi Lászlóval, végül velem lépett fel koncertjein. 1989-ben a Katona József Színházban, a „100. éjszaka” műsorban és 1990-ben, az első erdélyi turnén Márta István és én kísértük őt.

2013-ban Hanák Gábor felkérésére az Országos Széchényi Könyvtári emlékkoncertjén már Bornai Szilveszterrel és Tóth Tamással kiegészülve állt össze újra az Ad Libitum zenekar. Azóta is ebben az összeállításban játszunk. A ritka más alkalmaktól eltekintve, legtöbbször január 22-én, Cseh Tamás születésnapján tartunk közös koncertet. Az esteken egy-egy alkalommal Másik János, Víg Mihály, Bárth János is fellépett.

A Kolibri Színházban idén januárban lesz az ötödik közös Ad Libitum – Cseh Tamás emlékkoncertünk. A koncerten Cseh András énekli a Sztyopka dalt, Horváth Péter Bereményi Géza: A magyar Copperfield című regényéből olvas fel részleteket.

A műsorral a január 25-én 75. születésnapját ünneplő Bereményi Gézát is köszöntjük. Isten éltessen sokáig, Géza! 

A Cseh Tamás Archívum anyagából Hanák Gábor szerkesztésében eredeti filmkockákon jelenik meg köztünk Tamás. Igazi különlegességeket láthatnak a rajongók.

A járványügyi helyzetre való tekintettel a koncert online formában lesz látható, az eseményre jegyek az InterTicket (jegy.hu) rendszerén keresztül vásárolhatók.

Ünnepeljünk együtt! Tartsatok velünk január 22-én Cseh Tamás születésnapján!

Novák János – Ad Libitum

Az koncertfelvétel, az archív felvételekből készült összeállítással együtt 2021. január 22. péntek 18 órától 24. vasárnap éjfélig lesz elérhető.

Jegyek az InterTicket (jegy.hu) rendszerén keresztül vásárolhatók – ide kattintva.

Mindenkit szeretettel várunk!

Emma csöndje címmel élő stream premiert tart a Kolibri Színház

Nagy öröm az alkotók és a nézők számára egyaránt, hogy a járványhelyzet miatt először tavasszal, majd ősszel elhalasztott előadás végre a közönség elé kerülhet, és az élő közvetítés minden érdeklődő számára elérhető lesz az országban, sőt a határainkon túl is.

Gimesi Dóra darabját, amely 2019-ben első díjat nyert a Kolibri Színház kortárs magyar szerzők számára hirdetett meghívásos drámapályázatán, Greta Thunberg svéd aktivista élete ihlette. Az előadás amellett, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem és a klímaváltozás égetően aktuális kérdéseire, egy különös kislány történetén keresztül mesél az egyén felelősségéről, a barátságról és a bátorságról a kisiskolás korosztálynak.

A történet szerint a hét éves Emma épp két hete, három napja és tíz perce jár iskolába. Más, mint az osztálytársai: különösen érzékeny a zajokra, és retteg, ha meg kell szólalnia mások előtt. Az emberekkel nehezen kommunikál, ám a tengeri állatokat megérti. Szülei munkahelyén, a tengerbiológiai kutatóközpont állatkórházában barátja lesz a sebesült cápa, a narvál, a lamantin, a rája, a polip. Emma úgy képzeli, hogy a világ egy nagy akvárium, ő pedig egy pici tengeri uborka az akvárium fenekén. A tengeri uborkák ugyanis nem zavarnak senkit. A tengeri uborkák láthatatlanok. Egy nap végletesen legyengült, kicsi kardszárnyú delfin érkezik a kórházba. Egyedül Emma képes megérteni őt, de ahhoz, hogy segíthessen, muszáj másokkal is megértetnie, mi a baj. Ehhez pedig le kell győznie önmagát. Nem lehet többé kicsi, láthatatlan tengeri uborka az akvárium fenekén.  

„A főszereplő csupa olyan tengeri állattal kerül kapcsolatba, akik valamilyen módon az emberek karmai közé kerültek: a delfint elkapja egy halászháló, egy hajócsavar tönkreteszi a cápa uszonyát, mikroműanyag kerül a polip szervezetébe. A környezetvédelmi problémák világszerte egyre sürgetőbbek és kivétel nélkül mindannyiunkat érintenek. Mivel az én életemben nagyon fontos szerepet tölt be a környezettudatos életmód, és a saját gyerekemnek is ezt tanítom, elengedhetetlennek tartom, hogy beszéljünk erről a témáról, és segítsünk a most felnövő generációnak, hiszen az ő jövőjükről van szó. Ezért nagyon örülök, hogy ez a darab itt a Kolibri Színházban színpadra kerülhet” – mondta az előadásról Kuthy Ágnes rendező.

Emmát Alexics Rita alakítja, a további szerepekben Bodnár Zoltán, Erdei Juli, Fehér Dániel, Megyes Melinda, Mult István, Nizsai Dániel, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Szívós Károly és Tisza Bea, valamint Dömötör Anna Viktória s.h. és Bósz Tamás s.h. lép színpadra.

Az előadás dramaturgja Horváth Péter, a látvány- és bábtervező Michac Gábor, a zeneszerző Sáry Bánk, a zenei vezető Kecskeméti Gábor, a zenei közreműködő Bornai Szilveszter, a koreográfus Nemes Zsófia, a rendező asszisztense Vajdai Veronika.

A Kolibri Színház élő stream premierje január 16-án 15 órától a jegy.hu felületén látható.

Jegyek az InterTicket (jegy.hu) rendszerén keresztül vásárolhatók:

https://online-kolibriszinhaz.jegy.hu/#/event

Fotó: Albert Kinga / ZOIKUM

Három online előadással indítjuk az új évet!

Magunk mögött hagytuk a minden szempontból egyedülálló, kihívásokkal és nehézségekkel teli 2020-as évet, amiből csak az olyan jó dolgokat szeretnénk megőrizni az idei évre, mint az online előadások és a Kolibri MobilMesék, amelyek által rendszeresen találkozhattunk közönségünkkel – ha személyesen egyelőre nem is, legalább az online térben.

A hagyományt tovább folytatva e hétvégén ismét három különböző korosztálynak kínálunk egy-egy előadást felvételről:

Kippkopp gyerekei

Ovis nézőinknek a Marék Veronika népszerű meséjéből készült Kippkopp gyerekei című előadásunkat ajánljuk, amelyben Kippkopp és Tipptopp kalandos története öt kis gesztenyegyerekkel kibővülve folytatódik.

Kippkopp gyerekei

Emil és a detektívek

Erich Kästner klasszikus ifjúsági regényének színpadi feldolgozását 2010-ben mutatta be a Kolibri Színház, Novák János rendezésében. A több évadon keresztül futó sikerdarabot most online színházterünkben élvezhetik kisiskolás nézőink. 

Emil és detektívek

Kövek

Tom Lycos és Stefo Nantsou Kövek című ifjúsági darabja két kamaszfiúról szól, akik unalomból gyilkossá válnak… A megtörtént esetet feldolgozó ausztrál krimit Európa-szerte – így a Kolibri Színházban is – telt házakkal játszották.

Kövek

Az online előadások január 8. péntek 18 órától január 10. vasárnap éjfélig érhetők el.

Jegyek az InterTicket (jegy.hu) rendszerén keresztül vásárolhatók:

https://online-kolibriszinhaz.jegy.hu/#/event

Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik úgy döntöttek, hogy előadásainkra családi vagy támogatói jegyet vásárolnak és ezzel segítik társulatunk további működését!

Az online előadások mellett idén is folytatódik a Kolibri MobilMesék című napi, ingyenes online sorozatunk, amelynek keretében a Kolibri Színház művészei és vendégművészei naponta egy-egy mesével, verssel vagy dallal jelentkeznek, amelyeket saját otthonukban, mobiltelefonnal vesznek fel. A MobilMeséket a Kolibri YouTube-csatornáján és Facebook oldalán láthatja a közönség minden hétköznap este 6 órakor.

A Kolibri MobilMesék eddigi epizódjai ide kattintva tekinthetők meg.

Jó szórakozást kívánunk online programjainkhoz!