Emília és az angyal – hétvégi családi előadás március 4-én!

A kisiskolás korosztálynak szóló történet a tízéves Emíliáról (Andrusko Marcella m.v.,/ Molnár Zsófia Boróka m.v.) szól, aki a kórházi betegágyánál megismerkedik az őrangyalával. Körmöczi György (Tóth József) cseppet sem átlagos őrangyal: borostás, öregecske, ügyetlen és némiképp önző. Néha nem is figyel kellően a védencére, és olyankor mindketten bajba keverednek. Szeret embertestet ölteni, mert rajong a színekért, a szagokért, az ízekért – és legfőképpen a puncstortáért! Ebben, és még sok minden másban, nagyon hasonlít Emíliára, aki maga is szeret ábrándozni, bámészkodni és szintén gyakran bajba kerül… Kettejük különös barátságának történetét Novák János vitte színre a Kolibri Színházban.

Az előadásról bővebben ide kattintva olvashattok.

“Misztikus, mégis szinte mindenkit foglalkoztató témához nyúlt a könyvében, és így a színdarabban is a szerző. A címszereplők egyike ugyanis egy időnként emberi alakot öltő őrangyal, aki a másik címszereplőre vigyáz. Körmöczi György és Csatárka Emília kapcsolata azonban angyali léptékekben sem ilyen egyszerű. (…) Látszólag teljesen mások, mégis ugyanolyanok. Az angyal tele van emberi tulajdonságokkal, kíváncsisággal, az ember pedig angyali képességekkel, miszerint „a nevét sem tudja a másiknak, de ismeri” – írja Tóth Judit Nikoletta az ArtNews oldalán (Budapest gyermekei felett az ég – ArtNews.hu).

“Fordulatos mese, ötletes látvány, nem tolakodó tanulság és a rendező-színigazgató Novák János élőzenével kísért betétdalai – ez az, amiért a legtöbben a Kolibribe járunk” – szól Orosz Ildikó méltatása (Mennyből a szakadt angyal – Magyar Narancs).

Az előadást legközelebb március 4-én, vasárnap, 15 órakor játsszuk a Kolibri Színházban.

Mindenkit szeretettel várunk!

 

Díszítőket keresünk!

A Kolibri Színház azonnali kezdéssel két fő megbízható, precíz munkatársat keres, nehéz fizikai munkára színpadi díszítő pozícióba. Ha megfelel az elvárásoknak, és kedvet érez ahhoz, hogy egy fiatalos, lendületes csapatban dolgozzon, akkor jelentkezzen hozzánk!

Feladatok (teljesség igénye nélkül):
– A színház előadásaival és próbáival kapcsolatos díszletek előkészítése, építése, bontása.
– A díszletek megfelelő, biztonságos használata, tárolása, megóvása és karbantartása.
– Közvetlen részvétel az előadások lebonyolításban

Elvárások:
– Minimum szakmunkásképző.
– Büntetlen előélet.
– Pontos, precíz munkavégzés, rugalmasság és terhelhetőség.
– Önálló- és csapatban való munkavégzés.

Amit kínálunk:
– fiatalos, lendületes csapat
– foglalkoztatás: teljes munkaidő (akár hétvégén és ünnepnapokon is)
– munkavégzés helye: Budapest VI. kerület

Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, 2018. március 11-ig küldje el önéletrajzát – fizetési igényének megjelölésével – a kolibri.allas@gmail.com e-mail címre, a levél tárgyaként pedig jelölje meg: díszítő.

Bogyó és Babóca – Magyarországon elsőként a Kolibri Színházban!

 

BOGYÓ                                És Babóca?
BABÓCA                              Mondd, Bogyó!
BOGYÓ                                Átjöhetek majd a jövő héten is?
BABÓCA                              Meg az azutáni héten is!
BOGYÓ                                És az azután utánin?
BABÓCA                              És az azután utáni utánin!

Bartos Erika mesesorozatának epizódjaiból Nagy Orsolya készített színházunk számára színpadi adaptációt. „Bogyó és Babóca történetét kerek egy évig, négy évszakon át kísérhetjük figyelemmel – velük együtt mosolyogva, nevetve, izgulva, mintha mi is az óvodás társaik lennénk. Hiszen a két főszereplő barátságának történetén keresztül egy egész közösség élete tárul elénk, az óvodában és azon kívül” – mondta Nagy Orsolya.

Az olvasópróbán a szerző (jobbra) is részt vett

„A Bogyó és Babóca kultikus mesesorozat, amely méltán népszerű a gyerekek körében, ezért különösen nagy kihívás számomra Magyarországon elsőként színpadra vinni a történetüket.” – mondta Andrusko Marcella, akit többek között Kolozsi Angéla: Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak című mesejáték címszereplőjeként ismerhetett meg közönségünk. – „A Kolibri Fészekben készülő előadás során arra törekszünk, hogy az óvodás korú nézők minél könnyebben tudjanak azonosulni a cselekménnyel és a szereplőkkel. Ezért úgy válogattuk össze a meséket a dramaturggal, Nagy Orsival, hogy az óvodás korosztály számára befogadható minikonfliktusok és azok feloldásai jelenjenek meg a színpadon, miközben igyekszünk kihangsúlyozni a kis mesék humorát – hiszen mindenki szeret nevetni –, és erősebb karakterjegyekkel kidomborítani a szereplők személyiségét” – fogalmazta meg a dramatizálás fő szempontjait a rendező.

Az előadás különlegessége, hogy az összes bábfigurát két színész, Rácz Kármen és Ruszina Szabolcs mozgatja. Így ez a sokszereplős játék kivételes technikai felkészültséget igényel a két bábművész részéről.

„A történet központi eleme a barátság, és az előadást kísérő zenének is meghatározó szerepe lesz. A zene szerves egységet alkot a történettel, a zenei motívumok és effektek ráerősítenek a sodró, pörgős cselekményre” – árulta el a rendező.

Az előadás makettje

Az előadás zenéjét Bata István szerzi, a báb- és látványtervező Wunder Judit, a kellékes Reymeyer Dóra. A rendező munkatársa Vajdai Veronika, az előadás rendezője Andrusko Marcella.

A 4-7 éveseknek ajánlott előadás bemutatóját március 24-én 15 órakor tartjuk a Kolibri Fészekben.

 

További képek az olvasópróbáról:

1.

2.

4.

5.

6.

 

 

Jön a Hengergő! – Új csecsemőszínházi bemutatóra készülünk

A „hengergők”, ahogy az alkotóktól megtudtuk, kisebb-nagyobb kukacforma élőlények, akik mindenféle izgalmas kalandba keverednek a mintegy félórás játék során.

„Az előadásban egy egyszerű formával, a hengerrel játsszunk, ami hol izgő-mozgó-kukucskáló hengergőkként, hol henger alakú kellékek vagy díszletelemek formájában jelenik meg. Igazi, csecsemőknek szóló játék ez – kézzel, lábbal, bábbal” – mondta Szívós Károly rendező, aki azt is elárulta, hogy az óriás hengerekben kúszva-mászva a kis felfedezőkre csodás meglepetések várnak.

Az előadásban beszéd nem hangzik el, a játék a gyerekek halandzsa nyelvén zajlik, amit zenei alaphangok és egyszerű énekelt ritmusok egészítenek ki.

A játékot Bornai Szilveszter kíséri harmonikán. A báb- díszlet- és jelmeztervező Török Ági, a szcenikus Farkas István, a rendező munkatársa Horváth Csilla.

Az előadás helyszíne a Kolibri Színház új játszóhellyé avatott előcsarnoka, amit az alkotók megpróbálnak minél otthonosabb, meghittebb térré varázsolni a picik számára.

A Hengergő bemutatóját március 3-án, szombaton, 11 órakor tartjuk.

A Jubileumi Mustra visszhangja

A 2018. január 21-29. között megrendezett Találkozások: Kolibri 25 – Jubileumi Mustrán  társulatunk háromszor három napban, korcsoportokra bontva mutatta be széles repertoárjából a színház művészi törekvéseit reprezentáló előadásait. Ezen felül minden korcsoportban szerepelt egy vagy több külföldi produkció is, amelyeket a nemzetközi együttműködésekben résztvevő partnerszínházaink hoztak erre a különleges alkalomra.  A közönség, a művészek és a szakma számára ritka találkozási lehetőség volt, hogy az előadások után beszélgetéseket szerveztünk  az alkotók és közreműködők részvételével. A programot személyes és szakmai találkozók és kerekasztal-beszélgetések tették teljessé.

A kilenc napos, előadásokban és egyéb eseményekben bővelkedő rendezvényt a sajtó is nagy érdeklődéssel kísérte.

A Kolibrire kezdetektől jellemző a nyitottság, a belföldi és a külföldi kapcsolatok széles skálája, és az erőteljesen problémafelvető előadások, akár a legkisebb korosztály számára is. Nagyon hamar elkezdtek nebulóknak játszani válásról, drogról, alkoholizmusról, gyilkosságról, agresszióról, gyűlöletről, háborúról, az internet hátulütőiről és előnyeiről, kiközösítésről, és van már a bevándorlás problémakörét tárgyaló ütős produkciójuk is. Ők kezdtek először az országban a legkisebbeknek, csecsemőknek is játszani, ők úgy mondják, hogy 0-18 évesekig minden korosztálynak van kínálatuk” – írja Bóta Gábor születésnapi méltatásában (Népszava – Bóta Gábor: Kolibri Színház 25)

Novák János (Fotó: Magyar Idők)

A szemle egésze a találkozásra épül: régi társulati tagokkal, akár Molnár Piroskával, aki Bors néni varázslatával nyűgözi le a kezdetektől a gyermekeket, vagy Bán Jánossal, aki a Kukacmatyit hozza el nekik negyedszázada. Vendégművészekkel lehetünk együtt, a színház saját fúvószenekara is bemutatkozik, és a Bereményi Géza által írt vadonatúj szövegekkel, dalokkal is megismerkedhetünk. – A magyar kultúra napján a Cseh Tamás Archívummal közösen, Szevasz, Tamás! címmel Cseh Tamás-emlékestet rendezünk (…) Kivételes alkalom a mustrán, hogy a csecsemőszínházban nemcsak horvát és dél-afrikai előadás szerepel, de ritkaságszámba menő bemutató lesz az afrikai népi hangszerekről” – adott ízelítőt a Jubileumi Mustra programjából Novák János igazgató a Magyar Idők számára adott interjúban (Magyar Idők – Realista játék fiataloknak, Szilléry Éva írása).

A Kultúrpart több ízben hírt adott a Kolibri jubileumi eseményéről, Trend FM-es rádióműsorukban pedig “a rendezvényről, no meg a múltról és a jövőről beszélgetett Novák János igazgatóval Kalmár András” – Kultúrpart.hu – Negyedszázada szárnyal a Kolibri

Novák Jánossal készített interjút a Budapestvideó.hu is – Összeállításuk “Boldog legyen a gyerek a színházban” címmel jelent meg:

 

Novák JánosBonum TV Délelőtt című kulturális magazinjának vendégeként is nyilatkozott az ünnepi programsorozatról, később a hatoscsatorna Terézvárosi Magazin című műsorában Gyevi-Bíró Eszterrel és Vidovszky Györggyel együtt meséltek a 25 éves Kolibri Színházról.

Bán Jánossal a Kolibri Színház jubileuma kapcsán készített címlapinterjút a Szimpatika Magazin:

A Kukacmatyi című darabról, amely 25 éve van műsoron a Kolibri Fészekben, így vall a Jászai Mari-díjas színművész:

Igazi élmény, amikor egy ötéves gyerek az előadás után odajön hozzám, és azt mondja, hogy Emil – mert a rendes nevemet nem tudja –, én még életemben ilyen jót nem láttam! Nekem akkor fülig ér a szám. Gondolj bele, hogy egy ötéves gyerek életében hány előadást láthatott? De ezzel együttvéve ez egy komoly, igazi, nagy élmény. Nyolc mozgástechnikát használok az előadásban, síkbábokat, klasszikus paravántechnikát, kungfu-technikát, pantomimet, szóval sok minden van benne. Ha pontosan csinálom, akkor a gyerek tudja követni, a felnőttek pedig egész máson nevetnek, mert itt is vannak azért olyan asszociációk, ami őket is megnevetteti. Mindent egyedül alakítok benne, a kukacot, az ajtónyitást, a szarkát, a levél leesést, a virágot – mindent

A teljes interjút itt olvashatjátok: Bán János – Szimpatika Magazin-2018.január

 

A MUSTRÁN SZEREPLŐ ELŐADÁSOK SAJTÓVISSZAHANGJA:

Először két csecsemőszínházi vendégelőadásunkról, a Rijekai Bábszínház Wanda Lavanda című játékáról és a Dél-afrikai Köztársaságból érkezett Pillowfort Theatre Patchwork című produkciójáról írt kritikát Turbuly Lilla, aki egyúttal a jubileumi mustra gyerekeknek szóló “Mesejátékok és opera” szekciójának a házigazdája volt Horváth Péter dramaturggal.

Wanda Lavanda

A két előadásnak a célközönség életkorán kívül is több közös vonása van, de a legfontosabb talán az életöröm és a gyerekre-felnőttre egyaránt ható humor, ami sugárzik belőlük. Rég láttam-hallottam például kritikusokat olyan lelkesen „babzsákozni”, mint a Patchworkön, és olyan hangosan nevetni, mint a Wanda Lavandán. (…) Ez a törhetetlen optimizmus sugárzott a Pillowfort Theatre színészeiből és előadásából is. Pedig – ahogy az előadás után beszélgetésen elmondták – náluk máig kísért az apartheid emléke, jelen van az egyenlőtlenség és az erőszak. (…) Egy macival és egy éjjeli lámpával, nagypárnával és sok kicsi párnácskával játszik a két színésznő (Asanda Rilityana és Roshina Ratman), utóbbiakból mindannyian kapunk még az előadás kezdete előtt egy babzsáknyit. A társulat harmadik tagja Pedro Espi-Sanchis, akit „Pedro the Music Man”-ként ismernek hazájában, és olyan ő a saját bábszínházában, mint Danny Bain a Kabócában. A legkülönbözőbb afrikai hangszereken, fémkannán vagy akár egy gumicsövön zenél, időnként a játékba is bekapcsolódik” – Spirituszonline.hu – Kicsiknek színesen, Turbuly Lilla írása

Patchwork

Pár nappal később a Ljubljanai Bábszínház Valahol máshol című csodálatos, megrendítő előadása ihlette meg a kritikust:

A Valahol máshol egy kislány története, akinek a megszokott, mindennapi életébe egyszer csak belesüvöltenek a repülők. Az apját elviszik katonának, a városát szétrombolják, és neki az édesanyjával menekülnie kell egy másik országba, ahol a nevét sem tudják kiejteni. (…) A kislányt Ajda Toman játssza, varázslatosan. (…) A varázslat másik eleme a bravúrosan használt technika, a rajzot imitáló animáció. Egy széltében és hosszában is forgatható, hol asztalként, hol táblaként funkcionáló lapra rajzol krétával. A krétarajz azonban egyszer csak életre kel, a kutya mozogni kezd, a kislány szalad, az ablakokat beszögezik. Ritka tünemény, hogy animáció és színészi játék ilyen tökéletes egységet alkosson, mint itt. (…) A Kolibri Pince feketére festett, boltíves terénél nehezen lehetne az előadáshoz jobban illőt találni, hiszen a pince, az óvóhely, a meredek lépcsőn lefelé menekülés a cselekmény fontos része, és az előadás fekete-fehér színvilágát is mintha oda tervezték volna” – Spirituszonline.hu – Krétarajzolt félelem, Turbuly Lilla írása

Valahol máshol

Az iskola a földdel lett egyenlővé. A parkot nem akarta hagyni a kislány, szaladt oda védelmezőn a kutyájával, hiába. Krétaporbombák végezték el a dolgot. A kiskutya izgő-mozgó, satírozott bundája testrészről testrészre vált mozdulatlanná. Szivacsból csorgó vér/könny/vízeső mosta el a képet. Fogta aztán a kislányt az anyukája, elmenekültek. Kíváncsi volt a gyerek, milyenek lesznek a határok, van-e a földön vonal, van-e fal, szögesdrót. Az iskolapad, ahol most ül, már máshol van. Ott, ahol az ő keresztnevét ki sem tudják ejteni az osztálytársai. De rögtön lett közülük egy barátja, aki meg akarja tanulni a nevét akkor is, ha közben ötször beletörik a nyelve. Megrendülten ültünk a nézőtéren, kicsit szégyelltük magunkat, asziszem. Küldte nekünk ezt a roppant egyszerű, technikailag briliáns, katartikus előadást egy voltszomszédi nép, amelyik tudja, mi a háború” – olvassuk Stuber Andrea blogjában a szlovén Valahol máshol előadásról szóló naplóbejegyzést.

Bóta Gábor a fent említett cikkben a portugál-francia koprodukcióban készült This Is (Not) Europe című ifjúsági előadásról ír.

This Is (Not) Europe

Egy vén tragacson zötykölődik hat fiatal. Próbálnak előre araszolni, igyekeznek megbuherálni a matuzsálemet, de nem és nem megy. A deszkákra helyezett kivénhedt járgány Európa jelképe (…) A címben zárójelbe tett tagadószó is jelzi, komoly kérdőjelek vannak manapság a kontinens körül” – Népszava – Bóta Gábor: Kolibri Színház 25

A Kultúra.hu munkatársai a január 22-én megrendezett Szevasz Tamás! – Cseh Tamás emlékest a Kolibriben eseményünkön jártak, amelyet fotósorozatban örökítettek meg.

Szevasz, Tamás! (Fotó: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu)

VISSZAJELZÉSEK A RÉSZTVEVŐKTŐL:

“Óriási öröm volt számunkra a Kolibri Színházban játszani, és megtiszteltetésnek érezzük, hogy 25. születésnapi mustra zárónapján léphettünk fel” – Philippe Domengie (Marseille, Franciaország – This Is (Not) Europe)

“Fantasztikusak voltatok! A társulat, a közönség, mindenki! Csodálatos élmény volt!” – Miguel Jesus (Palmela, Portugália – This Is (Not) Europe)

“Köszönjük a Kolibri Színház társulatának a vendégszeretetét és kedvességét! Csodásan éreztük magunkat, és ez a kivételes élmény mindig velünk marad” – Roshina Ratnam (Dél-Afrikai Köztársaság – Patchwork)

“Köszönjük a meghívást! Páratlan élmény volt egy ilyen különleges, a történet atmoszféráját ilyen tökéletesen tükröző  helyszínen játszani, mint a Kolibri Pince” – Tin Grabnar rendező (Ljubljana, Szlovénia – Valahol máshol)

“Nagyon élveztük a budapesti fellépést és az előadások utáni tartalmas beszélgetéseket! Köszönjük a Kolibri Színház egész társulatának, hogy ott lehettünk ezen a neves évfordulón!” – Rijekai Bábszínház (Horvátország – Wanda Lavanda

“A gyerekek két éves kora óta – tehát több mint tíz éve – rendszeresen látogatjuk a Kolibri előadásait. Valószínűleg az összes csecsemő- és gyerekelőadást láttuk, de ma már főként az ifjúsági darabokért járunk ide” – mesélte egy kedves család, akik a jubileumi mustra több programján is részt vettek velünk – mint “kolibris családtagok”.

KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK AZ ÉRDEKLŐDÉST ÉS A RÉSZVÉTELT!

 

Nagyszabású mustrával ünnepeltük a Kolibri 25 éves születésnapját!

A színház fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett Találkozások: Kolibri 25 – Jubileumi Mustra elsődleges célja az volt, hogy bepillantást nyújtson a színház két és fél évtizedes művészeti tevékenységébe, valamint találkozási lehetőséget teremtsen a művészek, a szakma és a közönség számára. Az ünnepi showcase program keretében társulatunk háromszor három napban, korcsoportokra bontva – Small Size Fesztivál a 0-6 éves korosztálynak, Mesék és Opera az 5-12 éves korosztálynak, Platform Shift+ Fesztivál a 12+ korosztálynak – mutatta be széles repertoárjából a színház művészi törekvéseit reprezentáló előadásait. Az aktuális saját darabokon túl bemutatkoztak a nemzetközi együttműködésekben résztvevő partnerszínházaink is.

Így a Rijekai Bábszínház

Wanda Lavanda

… a dél-afrikai Pillowfort Theatre

Közös játék a Patchwork előadás után

… a Ljubljanai Bábszínház… 

Somewhere Else / Valahol máshol

… valamint a portugál Teatro O Bando és a francia Théâtre Massalia / Collectif le Nomade Village koprodukciója.

This Is (Not) Europe

Mind a kolibris, mind a külföldi előadások után izgalmas találkozásokra nyílt lehetőség a közreműködőkkel és az alkotókkal.

Találkozás a Bors néni után

Novák János beszélgetés-indító szavai a Játsszunk Háry Jánost! előadás után

Beszélgetés Scherer Péterrel a Mario és a varázsló után

János vitéz-találkozás az előcsarnokban

Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy az ünnepi megnyitón Novák János színigazgató üdvözlő beszédét követően…

Novák János

… Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes is köszöntötte a társulatot és a mustra közönségét.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Az alapító tagok 25 éves munkájáért járó elismerő okleveleket a színházunkat ebben az évadban képviselő Kolibri Hölgy – Erdei Juli – és Kolibri Úr – Ruszina Szabolcs – adták át.

Külön öröm volt, hogy a kilenc nap alatt körünkben üdvözölhettük külföldi partnereinket is, akik a Small Size – Performing Arts for Early Years, illetve a Platform Shift+ együttműködésekről tartottak vendégelőadást.

Katariina Metsälampi, A Small Size Hálózat finn elnöke bemutatta a 4 kontinens 28 országában 63 tagot – köztük a Kolibri Színházat – felölelő nemzetközi szervezet munkáját

Dirk Neldner, az ifjúsági előadások létrejöttét támogató Platform Shift+ projekt vezetője és Vidovszky György, a beszélgetés házigazdája

TALÁLKOZÓK, KEREKASZTAL BESZÉLGETÉSEK:

A kilenc napos mustra alatt egy sor találkozót szerveztünk régi és új barátainknak.

Sokan eljöttek, sok színes történetet és emléket osztottak meg a többiekkel az egykori KIMI Stúdiósok a számukra rendezett találkozón.

KIMI Stúdiósok Találkozója

Szép számban vettek részt a Kezdőkör – személyes és szakmai visszatekintésen is, ahol az emlékezetes 1992-es évet idézték fel a résztvevők – többek között Nánay István, Székely Andrea, Baán László, Orosz Klaudia, Kiszely Ágnes, Kozák Katalin és a Kolibri Színház alapító tagjai.

Kezdőkör

Együtt zenéltünk, táncoltunk az Dél-afrikai zenei workshopon a fantasztikus Pedro ‘The Music Man’ vezetésével, a Pillowfort Theatre társulatának közreműködésével.

Fújjuk az afrikai sípot

A Platformok elnevezésű eseményen a Platform Shift+ prezentációt követően lehetőséget kaptak a bemutatkozásra a Kolibri Színházhoz kapcsolódó könyvkiadók és szerzők. A kerekasztal beszélgetésben részt vett Szabó Borbála, Tasnádi István és Novák János írók, Brigitte Korn-Wimmer (Theaterstückverlag), Sándor L. István (Selinute Kiadó), Majsai László pszichopedagógus, valamint a Móra, a Babilon, a Pagony, a Könyvmolyképző és más kiadók képviselői.

Szabó Borbála

Brigitte Korn-Wimmer

Január 22-én, Cseh Tamás születésének 75. évfordulóján, a magyar kultúra napján, Szevasz, Tamás! címmel Cseh Tamás emlékkoncertet adtunk. Az esten közreműködtek az egykori zenésztársak, Másik János és az Ad Libitum együttes: Novák János, Márta István és Kecskeméti Gábor, valamint Bornai Szilveszter, Tóth Tamás és a Kolibri Színház művészei, ráadásul egy Hanák Gábor szerkesztette archív filmritkasággal is megleptük közönségünket.

Szevasz, Tamás! – Cseh Tamás emlékest a Kolibriben (Fotók: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu)

A gazdag programokról és a remek hangulatról további képeink is tanúskodnak:

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

34.

35.

36.

37.

38.

39.

40.

41.

42.

43.

44.

45.

46.

47.

48.

49.

50.

51.

52.

53.

54.

55.

56.

57.

58.

59.

60.

61.

62.

63.

64.

65.

BOLDOG 25. SZÜLETÉSNAPOT, KOLIBRI!