200. előadását ünnepli A boldog herceg

„…és az Úr felvitte magához angyalaival a két legfontosabb dolgot a földről: a halott kisfecskét és a megrepedt ólomszívet. A boldog herceg örökre elhagyta talapzatát. Egy beteg kisgyermek meggyógyult, egy drámaíró megírta a drámáját, a gyufaárus kislányt nem verte el az apja. Olyan mintha karácsony lenne.”

Az Oscar Wilde művéből Zalán Tibor által színpadra vitt produkció idén vált nagykorúvá, hiszen Bodnár Zoltán színművész 1997. december 20-án játszotta először a Kolibri Fészekben.

A boldog herceg közel két évtizede megbecsült és szeretett karácsonyi előadásunk, amelyet még az Operaház adventi rendezvényére is meghívtak tavaly.

Az előadás rendezője Tisza Bea, a főszerepeket Bodnár Zoltán játssza. A bábokat, jelmezt és díszletet Orosz Klaudia tervezte, az előadás zenéjét Novák János szerezte.

 

Új előadásunk a legkisebbeknek készül – a legnagyobb szeretettel

A Kolibri Színház korábbi, műfajteremtő csecsemőszínházi sorozatának új produkciója a 0-3 éves korosztálynak szóló „érzéknyitogató” játék. Az előadásban a múlt elevenedik meg – mai szemmel nézve. A hagyományos népi tárgyak – mint a vesszőkosár, a teknő és a színes sámlik – az előadás során új tartalmat nyernek, ahogy a darabban elhangzó régi mondókák, népdalok és gyerekjátékok is túllépnek eredeti funkciójukon és a négy szereplő játékát színesítik.

Egyszerű vászonanyagból születik meg a főszereplő figura is, aki az előadás során végigjárja a megismerés útját: találkozik az alapelemekkel, a tűzzel, a vízzel, a földdel és a levegővel.

Csipcsip próbafotó

„Az egyszerű tárgyak segítségével új tereket hozunk létre, amelyek elemelik, megmozgatják a gyermeki fantáziát” – mondja Szívós Károly, a darab rendezője. „A csecsemőknél nagyon fontos az érintés, a tapintás, valamint az emberi arc megismerése, ami szintén hangsúlyos szerepet kap az előadásban.”

A játékot négy hangszer – ütőgardon, fa xilofon, furulya és hegedű – kíséri. A játék során az egyszerű formáktól eljutunk a kisebb konfliktusok bemutatásáig, az egyszerű ritmusoktól pedig a kéthangú megszólaláson át a többszólamúságig.

Az előadás rendezője Szívós Károly, báb- díszlet- és jelmeztervezője Török Ági. Játsszák: Alexics Rita, Fehér Dániel, Molnár Zsófia Boróka és Nizsai Dániel.

Az előadás bemutatója 2016. január 9-én lesz a Kolibri Fészekben.

Jegypénztárunk ünnepi nyitva tartása

ÜNNEPI NYITVA TARTÁS:

December 23.-26.: ZÁRVA

December 27.: 14 órától – 16:30-ig

December 28.: 9-17 óráig

December 29.-30.: 9-13 óráig

December 31.-január 2.: ZÁRVA

2016. január 3-án jegypénztárunk 9 órától -11:30-ig és 14 órától -16:30-ig lesz nyitva.

A karácsonyi rózsa legendáját méltatta a Revizor

“LASSÍTS LE EGY PERCRE EMBER, LEELŐZTED MAGAD…” – A címben szereplő Quimby-idézet arra hívja fel a figyelmünket, hogy jó néha kiemelkedni a mindennapok rohanó világából, és elcsendesülve átadni magunkat a csodának, amit az ünnep, vagy egy varázslatos előadás megidéz…

A teljes cikket itt olvashatjátok:

Az adventi készülődés a lassulás, lecsendesülés kitüntetett időszaka az évben – egy ellentétes irányú mozgás a mindennapok és a digitális világ tempójával, de a karácsony előtti beszerző-túlélő harc és lapostévékért folytatott tömegverekedések mentalitásával szemben is. A lecsendesülésben segít a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház új bemutatója, A karácsonyi rózsa legendája.

Vissza az időbe – a karácsony és az ünnepet megelőző készülődés, az advent mindig erről is szól: emlékezni, felkészülni, megőrizni, újrafogalmazni, átértelmezni, magunkévá tenni, közel hozni, együtt megélni, időt szánni. Évről évre. S hát mikor, ha legalább nem ilyenkor – ha már máskor nem? Feltételezem, hogy alkotóként a karácsony „necces téma”, mert teljesen másképp élik meg hívők és nem hívők, mert annyi mindent és annyiféleképpen elmondtak már róla, meg azért is, mert már annyi mindenre használták: más giccset mázolnak rá Hollywoodban és a plázákban.

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház A karácsonyi rózsa legendája című meséje folyamatosan ellentétes irányú vonalakat húz, és a kettősséget érzelmi és gondolati síkon is végig fenntartja – biztonságos távolban maradva ezzel az egyértelműségtől, az oktatóan felfelé meredő mutatóujjtól, a giccstől és az ájtatoskodástól, és attól a kényelemtől, mikor bekuckózhatunk a már jól megszokott keretek és szabályok közé, amelyekkel lehatároltuk az általunk már ismerni vélt világot.

 karacsonyi4

Az előadás igyekszik újat tenni a karácsonyi kosárba – a Nobel-díjas Selma Lagerlöf (Nils Holgersson anyukája) igazi északi érzésű történetével. A zord hegyek közt, a rideg erdőkben és barlangokban bujkáló rabló családja koldulni jár le az alföldre. A „lenti” civilizációban élő pökhendi szerzetesek nem csupán nem adnak alamizsnát a szegény koldusoknak, de bottal verik ki őket a kolostor kertjéből. Egy jóságos és bölcs apát azonban hajlandó felkísérni a rongyosokat a hegyek közé, hogy megnézze a csodát: a karácsony éjjel nyíló rózsát, és szabadságlevelet kérjen a püspöktől a hajdani rablónak. Csakhogy van, aki a csodát az ördög művének tartja, s az apát már nem érheti meg az egyetlen pillanatban összesűrűsödő áldást és átkot egyszerre, ahogy a rabló szabadságát sem. De emléke segít egy szerzetesnek jó útra térni. S a csoda, mely természetszerűen nem mutathatja magát sokaknak és sokáig, apró nyomait itt hagyja nekünk.

A nem szokványos és nem is egyszerű történet tere is kacifántos. Az előadás különböző terei meglepetéseket és kalandokat tartogatnak (tervező: Orosz Klaudia), és érzetek, korok, hangulatok, formák sokaságát idézik meg. A gólyalábas és a vásári mutatványosok a régi képeskönyveket hozzák be, a szűk térbe oldalról betolható szín a régi 3D-s hajtogatós könyvekre emlékeztet: egy megfagyott jelenet gördül be a színre, s amint beért, életre kel. A történet mesélői apácák (mindhárom apáca mosolygós arca más-más karaktert ad: egyikük kedves-jóságos, másikuk szigorú, harmadik komoly). A színház előterében zsúfolódnak össze kicsik és nagyok, egy szőnyegen ücsörögve, mint régen az óvodában, és a földön, kispadokon és vászonzsákokon elhelyezkedve máris egy kupac lesz a sok emberke – akik hol a lépcső felé, hol a büfé felé fordulva nézik az újabb és újabb színeket. Az sem zavaró, sőt direkt kedves, hogy a kolostor hátterében ott időz a jelmezbe öltözött büfésnéni is.

karacsonyi3

Szoros közelségben, akolmelegben hallgatjuk a kezdődő mesét, és nézzük a kinyíló képeskönyv lapjait. A szerzetesek hozzák a betlehemet, és a Jézus születését megelőző idő kegyetlenségeiről, Heródes rendeleteiről énekelnek (ez volt az egyetlen momentum, ami nem szervesült az egészbe visszafelé nézve sem). A nagy tiarás püspök tényleg hordszéken érkezik, és először csak fehér kesztyűs keze és hatalmas gyűrűje jelenik meg. Miután mindenkit megismertünk, és elhelyeztünk a világ rendjében, együtt útnak indulhatunk a mese fonalán – vagyis hosszú színes hegymászó-kötelekkel egymáshoz fűzve, hogy biztonságban átjussunk a meredek hegyoldalon, és ne veszítsük el egymást. Énekszó erősíti a vándorok lábát (dalok: Novák JánosHorváth Péter), a fehér szurdok-folyosót apró házacskák szegélyezik, ablakaikon átdereng a gyertyaláng – mintha távolban. A piciknek van itt bebújós alagút meg ingoványos talaj, a barlang pedig: mint egy puritán planetárium.

A fizikai kalandok mellett azonban hatalmasat vállal az előadás, hiszen a mesében le kell írnia a leírhatatlant, megjelenítenie a megjeleníthetetlent: a csodát és a megtapasztalásából fakadó hatalmas boldogságot, és (akárcsak az Isteni színjáték Paradicsomában) ezt csak jelek, jelzések, metaforák, metonímiák, vagyis a költészet útján teheti meg – a nézők fantáziáját használva. Az előadásban szereplő vetítés és élő tárgyanimáció nem akar versenyezni a digitális és virtuális valósággal, annál egyszerre kevesebbet és sokkal többet ad, egyszerre régimódi és haladó: a folyadékba cseppentett tinta kavargása, a színes virágszirmok és madártollak kaleidoszkópja, a víz, a faágak és a csillagos ég mozgása idéz valamennyit az isteni csodából.

karacsonyi_1

A színészeknek kevés idő (néhány jelenet, néhány mondat) alatt kell határozott karaktereket építeniük, ezért jellemrajzaiknak, figuráiknak pontosnak és találónak kell lenniük – megteszik. Így a képeskönyvből kiemelkedve igazi ismerősünk lesz minden szereplő. A jóságos apát (Német Tibor) néhány szavával, bólintásával és tekintetével jelzi mélységes és mindenkire sugárzó emberszeretetét; az apáca (Farkas Éva) hangja és mesélőereje magával visz minket bármilyen tájra, Meixler Ildikó, Sallai Virág, Bodnár Zoltán, Gazdag László segítik őt a mesélésben és a mese életre keltésében, szavaikat egymásba fonva-öltve viszik tovább a történetet. Mészáros Tamás konok és kemény, görcsös és megátalkodott szerzetese kérlelhetetlen, amíg meg nem bizonyosodik tévedéséről, Kormos Gyula Absolon érsekként finom karikatúráját adja a jóság látszata mögé bújó hatalomnak, Tisza Bea egyszerre alázatos és büszke anya, alázatos az ég és büszke az emberek felé, aggodalmak, nehézségek közepette is mindig mosolygó, a legkeményebb helyzetekben is kitartó és türelmes anya képe, Mult István rablóvezérének szájából komolyan veendő minden fenyegetés, de az ígéret is. A rabló gyerekei (Bárdi Gergő, Krausz Gábor, Kőszegi Mária) arcán az élet minden igazságtalansága, kegyetlensége ellenére szinte angyali, szeretetteljes és megbocsátó mosoly ejt zavarba minket. Mennyi erő és hit lehet ebben a derűben!

Az előadás kiemel bennünket a kinti világból, és egy másik ritmust diktál. S ha lelassítottunk, máris előbukkannak részletek, árnyalatok, ellentmondások és rejtett igazságok: csupa olyasmi, ami színessé teszi az életet.

Köszönjük a cikket a Revizoronline-nak!