“Jó más örömének alkotója lenni”- Interjú Bornai Szilveszter zenei vezetővel

Az évad lezárásaként a Kolibris színészek fúvószenei koncertet adtak a nagyszínpadon. Mi a története a produkciónak? Hogy jutottak el idáig?

Múlt évben Novák János úgy döntött, a norvég szerző, Jo Nesbo világhírű Doktor Proktor könyvei alapján fogunk bemutatni egy gyerekdarabot. Így született meg a sorozat harmadik kötete nyomán a Doktor Proktor és a Holdkaméleonok című vígjátékunk. A történetben szerepelt egy fúvószenekar is, amit mindenképpen meg kellett jeleníteni, így nem maradt más választás: a színészeknek muszáj volt megszólaltatniuk néhány hangot. Kerestem, honnan tudnánk hangszert bérelni, felvettem a kapcsolatot zeneiskolákkal, kiderült, hogy kölcsönzés helyett jobban járunk, ha be is iratkozunk. Mindenkinek megtetszett az ötlet. Így a színészek a Proktor dalai mellett olyan darabokat is gyakorolhattak, amelyek kedvükre valóak. Ebben Kőrösy Róbert, a 15. kerületi zeneiskola harsona, kürt, tuba és kamarazene tanára illetve egy rettentő ügyes klarinétos, Serdült Ádám volt a segítségükre, akik elkezdték okítani, lelkesíteni és gyakorlásra bírni őket. Ebből már egyenesen következett a gondolat, hogy legyen tétje a dolognak, legyen valami, ami egy kicsit megdobogtatja a szíveket, legyen egy vizsga, ahol az újdonsült zenészek megmutatkozhatnak. Az én feladatom volt biztosítani, hogy ennek ne a súlyát, hanem az örömét érezzék, azt, hogy kiállhatnak és bátran zenélhetnek, nem fogják őket tojással dobálni, ha elrontják. Idén már a második koncertre került sor.

IMG_8659 copy

Miért ennyire magától értetődő, hogy plusz feladatot vállalni nem teher, hanem öröm?

Egy kollégám fogalmazta meg jól, hogy amikor hangszeren gyakorol az ember, az agyának egy teljesen más részét használja, mint a hétköznapi feladatok megoldásakor, ezért a zenélés nagyban különbözik az összes többi tevékenységtől, kvázi kikapcsolódást jelent. Valószínűleg ez az oka annak, hogy mindenki igent mondott a lehetőségre, hogy gyakorolhat, annak ellenére, hogy ezt senki nem tette kötelezővé. Ráadásul az, hogy milyen zenei darabot tanulnak meg, rajtuk múlt. A tanár belőlük indult ki és abszolút hozzájuk igazodott. Szerintem nagyon inspiráló tud lenni, amikor az ember azt érzi, hogy van választása és saját magáért tesz úgy, hogy közben egy közös ügyet is szolgál.

Te a saját munkád kapcsán mennyire érzed ezt a fajta inspirációt? Mennyire érzed azt, hogy amit csinálsz az szinte nem is munka, hanem örömforrás?

Számomra nagyon nagy örömöt okoz, hogy a közreműködésemmel születik olyan zene, ami meg tudja szólítani a gyerekeket, fiatalokat, tehát a Kolibri közönségét. A zene élvezetét én is gyerekkorom óta ismerem és tudom, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki ezt megtapasztalja.

Mi az, ami téged olyan közel vitt a zenéhez, hogy zenei pályára lépj?

Az együttzenélés öröme. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy édesapám, Bornai Tibor – lévén zenész, zeneszerző, szövegíró – nagyon szerette volna, hogy belőlem is zenész váljon. Én pedig partner voltam abban, hogy megismertesse velem az ő világát, pláne, hogy vele a zenén keresztül lehetett a legjobban kommunikálni, kapcsolatot teremteni. Emlékszem, úgy tollasoztunk, hogy a zenei hangok neveit kellett sorolnom, amikor hozzáértem a labdához. Szóval meghatározta az életemet, biztosra lehetett venni, hogy zenével fogok foglalkozni.

Édesapád zeneszeretete épp ellenkező hatást is kiválthatott volna belőled…

Igen, de csak akkor, ha apámnak nem lettem volna annyira fontos. Akkor feltehetőleg megutáltam volna az egészet és másfele fordult volna az érdeklődésem.

Szerinted bárki tud rezonálni egy ilyenfajta hatásra, mint ami tőle érkezett?

Azt hiszem, igen. A zene mellett senki sem tud elmenni úgy, hogy ne hatna rá valamilyen módon, valószínűleg azért, mert a zene egy akció, egy organizmus, egy folyamat, ami az embert megindítja. Bárki rá tud hangolódni, be tud kapcsolódni. Nem véletlen, hogy divatos dolog futás közben zenét hallgatni. Ha a Margitszigeten jársz, azt tapasztalod, hogy mindenkinek a fülébe szól a kedvenc muzsikája, mert az egyszerűen hozzásegíti őt a haladáshoz. Mindenféle zene az élet dinamikáját tükrözi egy bizonyos aspektusból.

IMG_9528

Te egy olyan munkát választottál, ami nemcsak a szenvedélyedet, a zenélést teszi kötelezővé számodra, hanem egy sor gyakorlati feladatot is ró rád. Ezt hogy éled meg?

Valóban arról van szó, hogy a szenvedélyem lett a munkám és úgy alakult az életem a Kolibri Színházban, hogy egyre távolabb kerülök az aktív zenéléstől, mert sokszor csak koordinálok, papírozok meg odafigyelek mások zenéjére. Ezt próbálom ellensúlyozni azzal, hogy a szabadidőmben gyakorlok – még azokat a darabokat is előveszem, amelyekkel az egyetemen szigorlatoztam zongorából. Emellett pedig apukámmal és másokkal is gyakran játszom együtt.

A munkád elismeréseként az idei évad végén te kaptad a Kolibri Háttér Úr címet, amit a kollégák szavaztak meg neked. Mit szóltál hozzá?

Teljesen váratlanul ért a dolog, még mindig nem hiszem el. Rendkívüli és igazán megtisztelő, hogy sokan gondoltak rám a szavazáskor. Fel se merült bennem, hogy megkaphatom a címet, hiszen rengeteg kollégám van, aki háttérmunkásként szintén annyit vagy még többet dolgozik mint én. Ez növeli a felelősségérzetemet és arra ösztönöz, hogy a jövőben még nagyobb odaadással toljam a Kolibri szekerét.

… amit már több mint 15 éve tolsz. Miért tartottál ki ennyi időn keresztül a Kolibri mellett?

Ha röviden akarnék válaszolni, azt mondanám, ennek az az oka, hogy sose tudtam munkát keresni, mert János annyi munkát adott, hogy nem jutott időm ilyesmire. De valójában a történetem ennél hosszabb és sokkal árnyaltabb. Zeneművészeti szakközépiskolába jártam és ilyen minőségemben mindenhol megfordultam, ahol csak zenélni lehetett, sokfelé harsonáztam, zongoráztam, tehát feltérképeztem a terepet. A jazz tanszakon Friedrich Károly egyszer csak szólt, hogy kéne neki egy váltótárs a Bors néni előadásba, amelyben harsonázott. Amint bekerültem, rögtön érzékeltem, hogy a Kolibriben valami olyan jellegű színházi és zenei kísérletezés folyik, ami a gyerek számára nagyon fontos eredményekkel jár és az valami igazi, amiben ők itt részesülhetnek. Ez nagyon vonzott, a János pedig úgy gondolta, hogy rámbíz még egy-két feladatot, amiben szintén jól éreztem magam. Amikor már a harmadik produkcióba akart bevonni, minden bátorságomat összeszedtem és azt kértem, hogy ha már ennyi munka adódott, egyezzünk meg egy havi fixben. Innentől kezdve egyértelmű volt, hogy a Kolibriben maradok. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy elmenjek, mert itt a zene körül forog az életem, ráadásul sorra olyan lehetőségeket kapok, amikről álmodni se mertem. Szerintem máshol nem lenne magától értetődő, hogy én pont azt csinálhatom, amit szeretek.

Úgy tudom, az, hogy zenei vezető lettél véletlenül derült ki számodra…

(Kacag.) Egyszercsak felhívtak a gazdaságitól, hogy megérkezett a zongorahangoló a Kolibri Pincébe. Mondtam, hogy „igen, és?”. Hát, hogy felhangolja a zongorát… Azt válaszoltam, hogy ez nagyszerű, de én a Bornai Szilveszter vagyok, aki az úriemberrel szemben nem zongorahangoló. És akkor a vonal másik végén kértek, hogy mindenképpen menjek oda, ellenőrizzem, rendben megy-e a dolog. De miért én? Erre közölték velem, hogy azért, mert én vagyok a zenei vezető. „Igen? Akkor jó” – feleltem. Nagyon örültem.

IMG_8526 copy

Milyennek látod a Kolibri zenei kínálatát? Miért, hogy a gyerekek rezonálnak arra, amit az előadások közben hallanak?

Ezen a ponton kikerülhetetlen, hogy Novák János munkásságáról beszéljek, ugyanis ő zenészként dominánsan meghatározza a színház zenei világát. Ez a zenei világ pedig példátlan módon, teljes mértékben és majdhogynem megalkuvás nélkül alá van rendelve annak a történetnek, mondanivalónak, amit egy darab a gyerekek felé közvetíteni szeretne, legyen szó operáról vagy populáris rockzenéről. Kezdőként is nagyon sokat jelentett számomra, hogy itt nem öncélú zenélés folyik, hanem valódi alkalmazott zene születik egy-egy produkcióhoz. A hangszerválasztástól kezdve a zenei megoldásokon át minden az előadást szolgálja. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek befogadják és örömüket lelik abban, amivel a Kolibriben találkoznak.

És jó ennek tanúja lenni?

Nagyon jó más örömének alkotója és tanúja lenni! Még akkor is jó, amikor meghallok egy olyan zenei megoldást, aminél már ki tudnék találni jobbat. A Kolibri harminc darabból álló repertoárral dolgozik, sok produkció fut többszázas szériát, így gyakran csal mosolyt az arcomra, hogy újra és újra észlelem az apró hibákat. Ezek is kedvesek számomra.

 

Szerző: Tóth Berta

Kippkoppék jövőre is várnak – Marék Veronika szerint a mesék megmaradnak

Boribon és Kippkopp – olyan mesefigurák, akiknek történetein sokan nőnek föl. Kitalálójuk, Marék Veronika nevéhez még számos mese, animációs film, bábjáték, rádiójáték is fűződik. A Kolibriben a jövő évadban is láthatjátok a Kippkopp és Tipptopp és a Kippkopp gyerekei c. előadásunkat. A szerzővel pedig rövid interjút olvashattok itt.

A feol.hu interjúja:

– Idén hatvan éve, hogy megírta első meséjét, amelyet aztán ki is adtak. Hogyan emlékszik az indulásra?

– Mint minden kezdet, ez is különös volt: nem tudtam, hogy nagy dolog történik. Vagyis az történt, hogy unatkoztam. Otthon voltam, a szülők, a bátyám nélkül. Egyedül ténferegtem a lakásban, ki akartam találni valami jó játékot. Volt egy csomó fehér papír, leültem apukám asztalához, s eszembe jutott a mese. Pedig nem akartam ezzel foglalkozni, engem a színház érdekelt. Láttam azonban egy könyvet, aminek Mégiscsak jó iskolába járni volt a címe. Ez annyira megtetszett, hogy azt mondtam magamban: biztosan én is tudok ilyet csinálni. Elkezdtem rajzolni, s egy este alatt megszületett a Boribon a játékmackó – emlékezett vissza Marék Veronika.

Ön szerette az iskolát?

– Iskolába járni főleg az osztálytársak miatt szerettem, s ha beteg voltam, mindig elkeseredtem azért, hogy miből maradok ki. Nem szenvedtem az iskolától, és ha van pár nagyon jó tanár, akkor az egész csodálatos lehet.

marekveronika

 Marék Veronika (Fotó: Koppán Viktor)

– Honlapján rövid és frappáns szövegben foglalja össze eddigi életét, s azt írja: „Játszom egész életemben.” Úgy gondolja, ilyen szemlélettel, játékosan könnyebben lehet élni, és a meseírás is jobban mehet?

– Adódott egy pillanat az életemben, amikor nagyon komoly döntést kellett hoznom. Annyira komolyat, hogy szinte lehetetlenség volt határozni. Akkor azt gondoltam, az élet is egy nagy játék, legyen inkább így, próbáljuk meg. Ezt tettem, s nem bántam meg.

– Boribonról szólt az első meséje, s most, az évfordulóra újabb Boribon-történetet írt. A könyv nemrég jelent meg – ezt szándékosan tervezte így?

– Ezt nem lehet előre megszervezni. Akkor lesz új könyv, amikor összeáll a mese. Úgy alakult, hogy a kiadó szerkesztője elkezdett kicsit „piszkálni”, aztán jöttek az ötletek. Ezekből lett végül a mese, a könyv. A címről – Boribon tojást fest – egy séma jutott eszembe: Boribon lelocsolja Annipanni szépen megfestett tojásait, majd megpróbál helyettük szépeket festeni. Aztán rájöttem, hogy ez hazugság, hiszen Boribon nem tud tojást festeni. De hát akkor mit tud csinálni? Az jutott eszünkbe: van olyan gyerek, aki nem tudja, milyen a locsolás. Belekerült Boribon azzal, hogy neki is el kell magyarázni. Aztán van egy cica, egy kislány, aki azt kérdi: „Engem nem locsol meg senki?” Közben szépen kigömbölyödött az egész: Boribon is festett tojást, a cicát is meglocsolják.

– Boribont ide is magával hozta. Ő a legkedvesebb mesefigurája vagy mind egyformán kedves?

– Mindegyikhez más a kötődésem. Kippkopp majdhogynem felnőtt, gyerekei lesznek, Boribon pedig egy kis melák maci. Mondják is nekem, hogy az első kötetben még olyan kicsi, s aztán úgy megnő! Pedig nem akartam megnöveszteni, lehet, hogy egy kicsit nagyobb lett, de ő mindig ilyen marad: egy bumfordi kis maci.

– Készül önről egy portréfilm. Kik forgatják ezt, hol és mikor lesz látható?

– A filmet Murányi András fiatal filmrendező készíti, aki idén diplomázik. A barátaival forgat, megjelennek egy-egy helyen, s csinálnak néhány filmkockát. A honlapomra biztosan föltesszük majd a filmet, de azt nem tudom, mikor lesz kész.

– Japánban nagy sikere van a Laci és az oroszlán című meséjének. Többször járt az országban – meg tudja mondani, mi lehet a titka, hogy egy ilyen távoli, más kultúrában is ennyire működik Marék Veronika meséje?

– Japánban hasonló évforduló van, mint itthon. Ötven éve jelent meg ott a Laci és az oroszlán, s azóta minden évben kiadják. Rengeteg mai felnőtt ezen nőtt fel, s ha megtudják, hogy én vagyok a mese szerzője, akkor nagy japános lelkesedés közepette hatódnak meg. A gyerekek is nagyon szeretik a történetet. Életem nagy ajándéka, hogy van egy ország, ahol ugyanúgy ismernek és szeretnek, mint Magyarországon. Külföldön máshol is megjelenek, de ez az erőteljes figyelem, s az, hogy ötven éve újra és újra kiadják a könyvemet, csak Japánhoz köthető.

– Gyerekként színházzal akart foglalkozni. Az életében végül a könyvkészítésé, a mesélésé lett a főszerep, ám a bábszínházzal kapcsolatba került. Hogyan?

– Négy évig színész voltam a bábszínházban, s ezt a mesekönyv-készítés miatt hagytam abba. A sors viszont ismét megadta a lehetőséget, hiszen most játsszák nagy sikerrel a Boribon és Annipanni című darabot a Budapest Bábszínházban. A Kolibri Színháznak pedig két Kippkopp előadása van – így visszataláltam a bábszínházhoz, s ez nagyon jólesik.

– Egyik könyve a Vakáció 2500 címet viseli. El tudja képzelni, milyen lehet majd akkor a hazai gyerekirodalom, a mese?

– Ez a sci-fi imádatom szüleménye, a történet szerint egy vízalatti városban élnek a gyerekek, így nyilván a felszín feletti világ érdekli őket. A mesék szerintem a jövőben is megmaradnak, s olyanok lesznek, ahogyan változnak a körülmények.

Szerző: Bokros Judit

Forrás: Feol.hu

“Kreatív erők munkálnak” – Villáminterjú Orosz Klaudia tervezővel

Másodszor kerül megrendezésre a Kolibriben kiállítás a színház dolgozóinak művészeti alkotásaiból. Hogy született az ötlet?

Tavaly fogalmazódott meg bennünk, hogy jó lenne megmutatni, milyen kreatív erők munkálnak a Kolibri dolgozóiban és mire képesek hobbi vagy profi szinten a színházon kívül. Így született meg múlt évben az első kiállítás azokból az alkotásokból, amelyek otthon vagy épp a szünetekben, az öltözőkben készülnek. A kezdeményezés idén még népszerűbbnek bizonyult, most már tizenöt bátor kolléga tárja fel, hogy mivel tölti szívesen a szabadidejét.

Miért fogalmazol úgy, hogy „bátor kolléga”?

Azért, mert mindegyikükről elárulnak valamit azok a művek, amiket kiválasztottak, mindegyikük feltár valami újat magából és némi bepillantást enged az életébe. Általában tudjuk egymásról, hogy ki mivel foglalkozik kedvtelésből, hiszen az évek során szinte olyan szoros viszonyba kerülünk egymással, mint a családtagjainkkal. Mégis volt, aki meglepetést okozott nekem.

klaudia

Kérlek mondj példát…

Ágotától, a fodrászunktól rengeteg képet, grafikát kaptam, számomra most derült ki, hogy a rajzoláshoz is van tehetsége. Bernadett, a sminkesünk jelmezeket hozott, róla se tudtam, hogy szívesen és ügyesen varr. De például Novák János is meglepett, amikor azt mondta, ez alkalommal ő is szeretne részt venni a fotóival. Mostanában egyre jobban komponál képeket… A fényképezés szenvedélye.

A többiektől mit láthatunk?

Stúdiósunktól, Czibere Krisztiántól vizsgaelőadásokhoz tervezett szórólapokat, közönségszervezőnktól, Pályi Jankától és nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársunktól, Szántó Fannitól ékszereket, nézőtérisünktól, Szabó Zsuzsitól táskákat, Ősz Lucia volt bábkészítőnktől grafikákat, öltöztetőnktől, Gór Erától festményeket, díszítőninktől, Majoros Sándor Pipitől rajzokat, Beke Ferenctől fafaragást, színészeinktől, Török Ágitól és Sallai Virágtól bábokat, Farkas Évitől jelmezeket, kalapokat, kiegészítőket, Ruszina Szabolcstól egy kis rajzot mutatunk be.

Szerinted a kollégák hogy érnek rá alkotni a színházon kívül?

Azt hiszem, ha az emberben megvan az önkifejezés vágya, az alkotás kikívánkozik. Azt tapasztaltam, hogy egy kis időt mindig lehet és kell is szorítani arra a tevékenységre, ami kiegészíti, feldobja a hétköznapjainkat. A Kolibri folyosóin járva gyakran elhaladok mondjuk a díszítőtár előtt, bekukkantok és sokszor észlelem, hogy Feri éppen farag. Amikor egy kis szünet adódik és nem kell a színpadon lenni elmélyül ebben a feladatban, amit magának szabott. Nagyon jó érzés lehet…

Neked jut időd ilyesmire?

Arra, hogy valami mást csináljak, mint általában? (Kacag.) Nekem nincs időm. Vagy egy kicsit lusta vagyok? Nem… Nincs időm… Sajnos. Tervező vagyok a Kolibriben, tanítok a Képzőművészeti Egyetemen. A munkám mindenféle apró feladatot hoz magával, a diákjaimmal pedig sokat kell foglalkoznom. Időről időre kiállításokat is csinálok magamnak, ezeket meg kell szervezni, meg kell építeni. Tehát mindig akad dolog. De mégis van valami… Ha marad egy pici időm, otthon festegetek a saját örömömre. Ez már szinte szabadság.

IMG_9680

fotó: Szántó Fanni

Az évek alatt változott a pihenéshez való hozzáállásod, változott, hogy mennyit időt szánsz festésre?

Semmi nem változik, mert szerencsére sok a teendő. Kicsi szabadidőm van. De ezt én választottam magamnak.

Szokták emlegetni, hogy annak, aki színházban dolgozik a színház az élete. Rólad ez mennyire mondható el?

Ez az én esetemben is igaz. A színház az életem. Bejövök és elkap a sodrás. Itt ritkán lehet unatkozni. Persze vannak nyugodtabb napok, amikor több energiám marad.

Előfordul, hogy elfogy az energia, hogy terhes a munka?

Nem, soha! Imádom a munkámat! Akármilyen fáradt vagyok, mindig szeretem.

Mióta érzed azt, hogy kiteljesít?

Azóta, hogy beléptem a Budapest Bábszínház ajtaján. A színház egy fertőző betegség, ha egyszer megkapja az ember, egy életre benne ragad. 1982 őszén műhelyesként, pontosabban betanított bábkészítőként kezdtem dolgozni, mert annak idején még nem volt olyan egyszerű friss diplomásként tervezői munkához jutni. Komolyabb megbízások csak azután érkeztek, hogy az ember háttérmunkásként gyakorolta a szakmát. Később lettem bábtervező szcenikus.

Azt gondolhatnánk, a mai fiatalok helyzete nehezebb…

Pedig a mostani látványtervezőhallgatóknak éppen hogy könnyebb. A diákévek végén rögtön kapnak tervezői munkát. Nekik azért nehéz, mert sokan vannak. De, akit egyszer felkérnek, az elindult, szövetségeket alakíthat ki és ha elég ügyes, a pályán tud maradni.

klaudia2

Hogy látod, ehhez a fajta munkához más kvalitások kellenek, mint régen?

Igen. Változnak az idők. Az én tanítványaim egészen másképp látják a lehetőségeiket, mint anno az én korosztályom. Szabadabbak, hiszen több eszközzel rendelkezhetnek. A techikai fejlődés új dimenziókat nyitott meg előttük, ezért a fantáziájuk kevesebb határt ismer.

Amikor kezdted a szakmát mik voltak azok a képességek, amelyekre a leginkább szükséged volt?

Mivel én Szófiában végeztem az egyetemet díszlet- és jelmeztervezőként és a bábokhoz egyáltalán nem értettem, legfőképpen arra volt szükségem, hogy türelmes és odaadó legyek a munkámmal szemben. Ez volt az egyetlen lehetőségem arra, hogy megvessem a lábam Magyarországon, ahová a szerelmem hozott, hiszen az ismerős tanárok, osztálytársak, akik támogatni vagy ajánlani tudtak volna többszáz kilométerre éltek. A Bábszínházban tanultam meg mindent ami ahhoz kellett, hogy később bábkészítőként és tervezőként dolgozhassak: azt, hogy mi a különbség báb és báb között, milyen egy figura mozgása, milyen textilből kell készülnie, hogy kell fűzni, faragni, ragasztani ahhoz, hogy életre kelhessen a színpadon.

Már a Kolibri alakulásánál is jelen voltál… 

Az elsők között jöttem el a Bábszínházból és mondtam igent Székely Andreának, aki szervezte a Kolibri csapatát, majd egy időre a színház bábművészeti vezetője lett. Nagyon vágytam arra, hogy egy fiatal, újonnan induló társulat tagja legyek, akikkel együtt kísérletezhetünk.

Azóta mennyit változott a feladatod?

A Bábszínház több tervezőt foglalkoztatott, a Kolibriben pedig egyedül kellett felelősséget vállalnom a látványért. A kezdet mindig nehéz… Főként a hétköznapi gondok okoztak fejtörést, például ilyesmi, minthogy az ideiglenes bábkészítő műhelyből ki kellett szaladgálni a legközelebbi telefonfülkéig átszólni az anyaszínházba, hogy egyeztessük ki hol tart egy-egy munkafolyamattal. De minden apró harc és küszködés megérte, mert aztán felejthetetlen időszak következett. Ereje teljében volt a csapat, mindannyian beletettük a szívünket, lelkünket a munkába. A társulat azóta változott, de ez még most is jellemző. Kitűnő kollegákkal vagyok körülvéve, jól tudunk együttműködni, tudjuk követni egymás gondolatait. Ez nagyon fontos.

IMG_9541

fotó: Szántó Fanni

Sose töprengtél azon, hogy elszerződj?

Többször kaptam megtisztelő ajánlatot, de maradtam, mert nekem a Kolibri az otthonom. Nagyon jól érzem itt magam. Ez az én színházam!

“Szeretnénk fogódzót adni” – Évadzárót tartottunk

50000 néző előtt játszottunk

Az idei évadban négy bemutatót tartott, három játszóhelyén közel ötvenezer néző előtt játszott, bevételét négy millió forinttal növelte a Kolibri Színház – hangzott el társulatunk szerdai évadzáró ülésén.

Novák János igazgató arról is beszámolt, hogy 3 millió forintos közlekedési támogatást nyertünk, így több mint 5000 gyermeket tudtunk hozzásegíteni ahhoz, hogy eljusson előadásainkra.

 novakjanos

 Novák János

280 színházi nevelési eseményt szerveztünk

Színházpedagógiai programunk idén is széleskörű kínálattal várta a résztvevőket, ugyanis összesen 280 színházi nevelési eseményt, köztük nyílt próbát és tanárműhelyet szerveztünk, ahol az érdeklődőknek lehetősége volt az alkotókkal való találkozásra, beszélgetésre. A színészek részvételével 12 előadáshoz kapcsoltunk dráma- illetve színházolvasó foglalkozást, és kiadtunk egy átfogó műsorfüzetet színházpedagógiai munkánkról, mely ismerteti a programok felépítését, résztvevőit és ötleteket is ad az előadások iskolai feldolgozásához. (A programfüzet itt letölthető: http://kolibriszinhaz.hu/szinhaz-pedagogia/.)

IMG_9588-001

A társulat az évadzárón

Japánba is eljutottunk

Novák János felidézte, hogy a Kolibri Színház külső helyszíneken is fellépett: a Művészetek Völgyében, az Óbudai Művelődési Központban, a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, a Nyírbátori Kulturális Központban, a Veszprémi Városi Művelődési Központban és bemutatkozott a Magyar Állami Operaház Diótörő Fesztiválján, Fischer Iván Lakásszínházában, a kaposvári Bábszíntéren, a Magyarországi Bábszínházak 12. Találkozóján, Kecskeméten és az V. Yakumói Nemzetközi Színházi Fesztiválon, Japánban. 

japan

Csapatunk Japánban

Folytatódhat ifjúsági és csecsemőszínház programunk

A sikerek között említette, hogy a színház két 2014-ben befejezett európai uniós együttműködése Platform Shift és Small Size néven négy évre lehetőséget kapott a folytatásra. Ez lehetővé teszi, hogy újabb ifjúsági és csecsemőszínházi produkciók szülessenek nálunk.

“Ha nem vennénk részt különböző pályázatokban, külföldi projektekben, nem tudnánk folytatni ifjúsági és csecsemőszínházi programunkat. Mindig plusz forrásokat kell találnunk ahhoz, hogy színházunk talán legnagyobb értékét, széleskörű repertoárunkat megőrizzük. Azt remélem, hogy a jövőben a Kolibri Pince tágasabb térbe tud költözni és ez nagyobb anyagi biztonságot teremt a munkánknak” – fogalmazott Novák János.

99esbusz2

 Alexics Rita, Bárdi Gergő és Rózsa Krisztián a 99-es busz előadásán

Nyári bemutatót tartottunk

Arról is szót ejtett, hogy a Kolibri június 16-án, 99 címmel, Alexics Rita, Bárdi Gergő, Krausz Gábor és Rózsa Krisztián szereplésével, Vidovszky György rendezésében nyári tanterem-színházi bemutatót tartott a nyolcadik kerületi, egykori kesztyűgyárban. “Az évad befejező projektje egy merőben új vállalkozás. A 10-14 éves korosztálynak szóló interaktív előadás a hírhedten különc 99-es buszjáraton találkozó utasok – köztük ellenőrök, otthontalanok, romák, közterület-felügyelők, buszsofőrök, rendőrök és nyugdíjasok – találkozásaiból bontakozik ki és azt a kérdést vizsgálja, mennyire tuduk empatikusak lenni egymással” – tette hozzá. Az interaktív előadás drámapedagógiai részét Végvári Viktória, Gyevi-Bíró Eszter és Madák Zsuzsa dolgozták ki.

ko_werk (32) 

Társulatunk új videoklipünk készítésekor

Öt bemutatóra készülünk

Novák János a következő évadról szólva elárulta, 30 előadás marad repertoáron. A szeptember a 24. Kolibri Fesztivállal indul, amelyre ismét gazdag programmal készülünk, és 2016 júniusában vendégül látjuk az európai uniós Platform shift+ projekt találkozóját, ahol mind a tíz résztvevő európai színház bemutatja saját, a projekt keretében létrehozott előadását.

A Kolibri Színház jövőre öt bemutatót tervez. Októberben Kolozsi Angéla Emília és az angyalok című művéből, novemberben a Nobel-díjas Selma Lagerlöf A karácsonyi rózsa legendája című meséje alapján Horváth Péter által írt darabból készül előadás Novák János rendezésében. 2016 januárjában a színház művészei, Török Ágnes és Szívós Károly rendeznek Csipcsipcsóka címmel egy csecsemőszínházi produkciót, míg februárban a színház főrendezője, Vidovszky György visz színre a Platform Shift+ projekt keretében egy előadást. Tavasszal pedig Vígszínház egykori igazgatója, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Marton László inspirációját követve, Apuleius Amor és Psyche című művén kezdenek el dolgozni Horváth Péter íróval, Oberfrank Péter karmesterrel és Fábri Péter dalszövegíróval.

Bővült csapatunk

A következő évadtól a társulat egy fővel, Molnár Zsófia Boróka színésznővel bővül, aki a Kolibri Színház Stúdiójából indult, majd az egri Harlekin Bábszínházhoz szerződött, és jelenleg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Bábszínész szakának hallgatója. A színházpedagógiai műhelyünk vezetését pedig a színháztól távozó Végvári Viktória helyett a jövőben Gyevi-Bíró Eszter látja el.

IMG_3169

 Molnár Zsófia Boróka

“Nemcsak színházra nevelünk”

“Nem felemelt ujjal osztogatunk pedagógiai parancsokat, hanem arra törekszünk, hogy megértsük, megjelenítsük azokat a gondokat, amelyeket a fiatalok még egymás között sem tudnak megbeszélni. Nemcsak színházra nevelünk, színházat magyarázunk, de a színház egyedülálló eszközeit arra használjuk, hogy mindennapi életükben fogódzót adjunk, segítsük őket önmaguk és a világ megismerésében. Sikereink és tapasztalataink birtokában szeretnénk elérni, hogy 0-18 éves korig minden gyerek számára megteremtődjön Magyarországon a lehetőség, hogy évente legalább egyszer színházi előadást lásson, legyen bár kamasz, kisiskolás, óvodás vagy éppen – csecsemő” – összegzett Novák János.

IMG_9652

Sallai Rita és Bornai Szilveszter

Ki lett a Kolibri Hölgy és a Kolibri Úr?

A színház társulata minden évben választ egy Kolibri Hölgyet, egy Kolibri Urat, egy Kolibri Háttér Hölgyet és Kolibri Háttér Urat, akik kiemelkedő munkájukért a következő évadban viselhetik a címet. Idén Tisza Bea és Fehér Dániel, illetve Sallai Rita öltöztető és Bornai Szilveszter zenei vezető érdemelte ki az elismerést.

IMG_9680

 Kiállítás az előcsarnokban

Az évadzárót követően kiállítás nyílt munkatársaink művészeti alkotásaiból – mostantól ékszerek, táskák, ruhák, bábok, maszkok, rajzok, festmények is láthatók színházunk előcsarnokában. A társulat pedig fa- és rézfúvós hangszereken játszott az érdeklődőknek. A Doktor proktor és a Holdkaméleonok című produkció bemutatója óta ugyanis zenei képzésen vesznek részt a darab szereplői, akik az előadásban többek közt egy fúvószenekar tagjait alakítják.

Portugáliában a Kolibri csapata! – Videóval érkeztünk

Novák János igazgató, Horváth Péter dramaturg, Vidovszky György főrendező, Alexics Rita, Fehér Dániel színészeink és Győri Katalin, a Delete című darab szerzője Platform shift+ projektben résztvevő országok találkozóján járnak Portugáliában.

palmela2

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Platform shift+ projekt módot ad arra, hogy továbbra is olyan előadásokat hozzunk létre, amelyek a kiskamaszokat érintő problémákról szólnak és megfelelnek a digitális kor új színházi kihívásainak. A program – amelyhez 9 országból 11 résztvevő csatlakozott: 10 színház és egy egyetem – az együttműködés 4 éve alatt 40 színházi produkciót hoz majd létre, újonnan kidolgozott koncepciók alapján.

palmela3

Palmelába minden résztvevő előadásötletekkel érkezett. Nem csak ezeket az úgynevezett pilote-okat prezentálják egymásnak, hanem színházaikat is bemutatják egy-egy videóval.

palmela1

A Kolibri Színház csapata is készült:

Köszönjük a videót a HSC Stábiskola tanulóinak!