“Az igazi a Kolibri változata marad” – Zappe László a Bors néniről

“A színházi Bors néni nem mese, nem megzenésített versek sora, hanem valódi születésnap és igazi álomvilág” – A Népszabadság a Kolibriben járt.

 

bors-neni-original

 

A lapban Zappe László értkezett előadásunkról:

 

A második Bors néni Máthé Eta volt Nyíregyházán, 1994. november 12-én volt a bemutató, ezt követte hamarosan, még abban az évben karácsony előtt, december 22-én a Kolibriben az a produkció, amelyet azóta is játszanak,most húsz esztendeje. Erről a Színházi Intézet az ősszel kiállítással emlékezett meg. Hosszú sikerének egyik legfőbb oka lehet, hogy a címszerepet Molnár Piroska játssza, aki azóta a nemzet színésze lett, és izgalmasabb periódusaiban, a nyolcvanas évek fordulóján, no meg a közelmúltban a Nemzeti Színháznak is tagja volt – és nem utolsósorban évtizedeken át részese volt a kaposvári legendának.

 

A másik ok nyilván az előadás alapgondolatában rejlik. A színházi Bors néni nem mese, nem megzenésített versek sora, hanem valódi születésnap és igazi álomvilág. Ronda szóval interaktív produkció, közös játék, amelyet a Kolibriben maga a direktor, az ötletgazda, a rendező vezényel. A gyerekek önmagukat hozzák ajándékba a gömbölyű, kedves, vidám öregasszonynak, aki kinézetre a legegyszerűbb, legköznapibb nénike, de aki körül varázslattá válik minden, meseországgá lesz a világ, mesealakokká válunk magunk is. Ki kit ajándékoz meg ezen a csodákkal teli születésnapon? Mindenki mindenkit.

 

Bors néni az elmúlt két évtizedben bejárta az országot. Molnár Piroskával játszották Kaposváron és Egerben, Szolnokon meg lényegében a Kolibriéval azonos szereposztásban adták. Kecskeméten 1995-ben Máthé Eta, 2012-ben Csombor Teréz, Miskolcon 2003-ban Máhr Ági volt Bors néni, Pásztor Erzsi 2005-ben Szegeden, 2008-ban Sopronban játszotta a szerepet Novák János rendezésében. De próbálkoztak mások is. Zalaegerszegen Pénzes Csaba rendezte és írta a dalszövegeket, Hajdú Sándor szerezte a zenét, Czegő Teréz adta a főszerepet, Thuróczy Katalin változatát a Pécsi Harmadik Színházban, 2009-ben Bókai Zoltán zenéjével, Unger Pálma főszereplésével Steiner Zsolt rendezte meg, Szatmárnémetiben, 2011-ben pedig Szilágyi Regina állította színre Csiki Orsolyával. Debrecenben 2013-ban Pesty-Nagy Kati készített saját verziót, ebben Oláh Zsuzsa játszott Bors nénit.

 

De az igazi a Kolibri változata marad. Ha a húsz évet megérte, ki tudja, még meddig. A nézőktől akár örökké.

 

Forrás: Népszabadság

Január 18-19-20-án is játsszuk a Bors nénit!

 

 

Az ünnepek alatt is várunk benneteket

IMG_20141217_161530

 

 

Ajándékozzatok karácsonyi bérletet és színházi ajándékutalványt szeretteiteknek és barátaitoknak!

A Kolibri-ajándékutalványok Jókai téri jegypénztárunkban vásárolhatók meg és tetszőlegesen felhasználhatók a színház előadásaira.

Jegyeket és utalványt a www.kolibriszinhaz.hu oldalon, illetve a Kolibri Színház (6. kerület, Jókai tér 10.) jegypénztárában válthattok. Előjegyzésre a  +36 1 311-0870 illetve a +36 1 312-0622 telefonszámokon van mód.

 

Mivel fogadunk benneteket?:

 

2014. december 18. (csütörtök)  15:00 Bors néni  (mesejáték, 100 perc)  

2014. december 19. (péntek)  10:00 Bors néni  (mesejáték, 100 perc)  

2014. december 20. (szombat)  10:00 Bors néni  (mesejáték, 100 perc)  

2014. december 21. (vasárnap)  9:30 Pont, pont, vesszőcske  (gyermekelőadás)  

                                                             11:00 Pont, pont, vesszőcske  (gyermekelőadás)  

2014. december 27. (szombat)  15:00 Macska voltam Londonban  (gyermekelőadás)  

2014. december 28. (vasárnap)  15:00 János vitéz (mesejáték)   

2015. január 4. (vasárnap)  15:00 Macska voltam Londonban  (gyermekelőadás)  

 

 

Ünnepi nyitva tartás:

 

December 22-23:                     10-16 óráig

December 24-25-26:                 ZÁRVA

December 27:                         14-17 óráig

December 28:                         14-17 óráig

December 29-30:                     10-16 óráig

December 31 – január 3:         ZÁRVA

Január 4:                                 14-17 óráig

 

Új társulati fotók születtek!

tarsulati fotók1

 

Színházunk felkérésére Szlovák Judit fotós újra megörökítette a Kolibri társulatát, melynek tagjairól Novák János igazgató nemrég úgy nyilatkozott: “Senkivel nem cserélnék csapatot”.

 

A fotók már helyükre kerültek, az előcsarnokban láthatjátok őket.

 

tarsulati fotók2

 

A fenti képeken színészeink és igazgatónk mellett láthatjátok Molnár Piroskát, a Nemzet Színészét, aki immár 20 éve alakítja a Bors néni címszerepét, Bán Jánost, a Katona József Színház művészét, aki a színház indulása óta játssza a Kukacmatyi című előadást és Scherer Pétert, aki az első magyar osztálytermi előadásban, a Klamm háborújában illetve a Mário és a varázslóban látható a Kolibriben.

 

 

“A sztori önmagában nem elég” – Interjú a Kampókemp rendezőivel

A világ másik feléről jöttek, mégis ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, mint mi. Azt mondják, a döntéshozóknak csak a sport fontos, a színház vagy az oktatás nem számít, és hogy végső soron nem is a politikusok, hanem a bürokraták az ördögi gazemberek. Stefo Nantsou és Tom Lycos huszonöt éve írja, rendezi és játssza saját darabjait ausztrál ifjúsági színházukban, a Zeal Theaterben. Magyarországon visszatérő vendégek, a Kolibri Színház színészeivel három darabjukat rendezték meg, a Köveket, a Csatárokat, legutóbb pedig a Kampókempet.

 

sefotom

 

Kovács Bálint interjúja az Origo-n!:

 

Noha Magyarországon gyakorlatilag hiányzik a rock and roll a színházból, a Kampókemp az AC/DC Back in Blackjével zárul. Ausztrálokként éreztek valamiféle nemzeti büszkeséget az AC/DC, Kylie Minogue, Nick Cave vagy épp Russel Crowe miatt, akiknek el is hangzik a neve a darabban?

 

Stefo Nantsou: Russel Crowe és Kylie Minogue miatt semmiképp sem. Az AC/DC tagjai emigránsok, szegényen érkeztek Ausztráliába, és azért kezdtek zenélni, hogy bevándorlóként elüssék az időt, így szedték össze tudásukat. Szóval bírjuk a zenéjüket is, de főleg a történetük tetszik. Kicsit olyan, mint a miénk. Ahogy ők a saját számaikat, úgy mi is a saját darabjainkat játsszuk, mi is folyamatosan járjuk a világot, és azt csináljuk, amit szeretünk.

 

Számotokra meghatározó, hogy éppen Ausztrália a bázisotok?

 

SN: Mi, ausztrálok mindentől távol érezzük magunkat. Európa olyan, mint egy falu: ha egy magyar akar, átruccanhat Szerbiába, Romániába vagy Ausztriába, mert minden itt van a közelben. Ausztráliától viszont minden baromi messze van. Így nincs is olyan, hogy tradicionális ausztrál színház, csak Angliából, Londonból importált színházi nyelvünk van. Talán az európai típusú történetmesélést érezzük a legközelebb magunkhoz. Azt, ahogyan itt, a Kolibri előtt is kiálltak a térre a mutatványosok: gyertek, nézzetek meg minket, ahogy mesélünk!

 

Tom Lycos: A legnagyobb hatással egy dél-afrikai társulat volt ránk, akik nagyon egyszerű jelmezekben, csak ketten játszottak az egész, köréjük gyűlt falu előtt. (Nantsou és Lycos többnyire szintén ketten játsszák el sokszereplős történeteiket, állandóan váltogatva a karaktereket – K. B.) Nagyon tetszett ez a stílus, amit ők piactéri színjátszásnak neveznek.

 

Egy kolibris beszélgetésen elmondtátok: politikai okai is voltak, hogy megalapították a Zeal Theatert 1989-ben.

 

SN: Tanárnak lenni politikai döntés, mert egy tanár segíteni akarja a diákokat, hogy okosak legyenek, és részeivé váljanak a világnak. Egy tanárnak van a legnagyobb befolyása arra, hogyan fog gondolkodni a világról egy fiatalember. Ilyen a mi munkánk is: megpróbáljuk rávenni a fiatalokat és a felnőtteket, hogy gondolkodjanak többet az életről, ne csak annyit lássanak, amennyit a CNN vagy a Euronews mutat nekik. Máshogy is lehet látni a világot, és mi éppen ezt szeretnénk megmutatni a színpadon.

 

TL: A Kampókempet például azért kezdtük el írni, mert elgondolkodtunk, milyen lehet menekültként Ausztráliába érkezni egy hajón. Ilyenkor megállítják a hajót, és a menekülteket öt, hat vagy akár tíz évre elzárják, ami nem sokban különbözik a börtöntől, ahol a legjóravalóbb emberek is egy szobába kerülhetnek néhány igazán szemét fickóval. Ilyesmiről szól a darab is: hogyan tudod kezelni, ha egy kamaszoknak szervezett magatartásjavító táborban jófiúként igazi kemény gyerekekkel kerülsz össze?

 

 

kampokemp

 

25 év alatt, amióta működik a színházatok, felnőtt egy generáció. Mi változott, amivel a gyerek- és ifjúsági színházaknak szembe kell nézniük?

 

TL: A technológia hatalmas változást okozott abban, hogyan működik a gyerekek képzelete.

 

SN: És megváltozott az is, hogyan játszanak a gyerekek. Egy öt-hatévesnek már saját mobilja van. Mást jelent már az, hogy együtt játszani.

 

TL: Mi még együtt rohangáltunk, a mai gyerekek inkább egyedül, egyhelyben játszanak. De hiába fontosabb ma már, hogy mi történik a képernyőn, úgy látom, hogy az igazi érzelmekhez, az emberi játékhoz való viszony nem változott. Hiába gyorsult fel a világ, abban nem történt előrelépés, hogy hogyan bánunk egymással, és hogy mennyire fontos a közösen eltöltött idő mindenki számára.

 

Könnyebb vagy nehezebb ilyen viszonyok között színházat csinálni?

 

SN: Ez evolúció. Természetes változás, se nem jó, se nem rossz. De azt hiszem, az egyének most többet gondolnak magukra, mint a közösségre vagy a társadalomra. Amikor én gyerek voltam, gyalog mentünk a suliba, de ma figyelmeztetik a szülőket, hogy ne hagyják egyedül mászkálni a gyerekeiket, hanem vigyék el őket az iskolába, és hozzák is haza onnan. Így a gyerekeknek nincs esélyük felfedezni a világot, és a felelősséget is leveszik a vállukról.

 

TL: A technológia megköveteli, hogy minden nagyon gyorsan történjen. Ha megnézel egy videoklipet, pár másodpercenként vágásokat látsz, állandó a változás. Ezek után egy gyerek nem túl boldog attól, egy órán keresztül ugyanazt az előadást kell néznie. Ez nagy kihívás számunkra, mert muszáj annyira érdekesnek lennünk, hogy mégis minket akarjanak nézni.

 

A ti minimalista, ahogy mondtátok, piactéri színházatok a tökéletes ellentéte a videoklipeknek. Hogyan feleltek akkor meg ennek a kihívásnak?

 

TL: Nagyon fontos, hogy meg tudd nevettetni az embereket. De gyakran fogunk gitárt is, mint Angus Young (az AC/DC gitárosa – K. B.), mert a zene nemzetközi nyelv, mindenhol felkelti a gyerekek figyelmét. És ha már felkeltettük a figyelmet, akkor kezdődhet a műsor.

 

SN: Akkor már rá lehet bízni a dolgot a képzeletre. Az emberek élvezik, hogy el kell képzelniük, most erdőben vannak, most meg tárgyalóteremben. Jó érzés, ha dolgozik az elme. Sokszor jönnek oda hozzánk előadás után, hogy elmondják: „én is ott voltam, pontosan tudtam, hogy hol vagyunk éppen, az egész olyan volt, mint egy westernfilm”.

 

TL: De a képzelet mellett a megértés is fontos. A sztori önmagában nem elég, kell, hogy a nézők azt érezzék, róluk szól a történet. Ha egy öregemberről akarsz beszélni, akinek folyamatosan romlik a memóriája, akkor az legyen egy nagypapa, és mondd el a történetet az unoka szemszögéből. Kell, hogy legyen kapcsolódás az ő életükhöz, hogy azt érezhessék: ez én is lehetnék.

 

ausztral-szinhaz

 

A képzelőerő miatt van az is, hogy alig használtok díszleteket? A Kampókempben például nincs is más a színpadon, csak két emeletes ágy.

 

SN: Sokan szeretnek egy csomó drága holmit felhalmozni a színpadon, pedig elég pár jól eltalált dolog – plusz a képzelőerő. Amikor a Kampókempben eveznek, mindenki ágyakon ül, mégis teljesen érthető a szituáció. És azt hiszem, pont így játszik az ember gyerekként. Ráadásul így semmi nem vonja el a figyelmet a színészek képességeiről, csak őket nézed, pont, mint egy zenészt a koncerten.

 

Hogyan viszonyul a politika a színházhoz Ausztráliában?

 

SN: Sehogyan. A művészet legfeljebb akkor fontos, ha egy filmszínész hajlandó támogatni egy politikust. Csak a sport fontos, a színház vagy az oktatás nem számít.

 

Ez azt is jelenti, hogy teljesen szabadon, háborítatlanul működhet a színház?

 

SN: Mert egyáltalán nem számít, hogy mi történik a színházban. Ha egy előadást látnak százan, egy tévéműsort pedig egymillióan, nyilvánvalóan a tévével fognak foglalkozni. Mi nem számítunk.

 

TL: Az egyik előadásunk a bennszülöttek jogaival foglalkozott. Annak apropóján készült, hogy egy aboriginalfiút üldözött a rendőrség, ő pedig menekülés közben ráesett egy hegyes kerítésre, ami átszúrta a testét. Az eset miatt komoly tüntetések lettek. Úgyhogy csináltunk egy előadást arról, hogyan bánnak a fehérek a bennszülöttekkel. Az egész országot végigturnéztuk volna vele, de egy politikus megakadályozta. Úgyhogy azért valami befolyást mégiscsak gyakorolnak ránk.

 

SN: De ez az ügy a pénzről szólt: ahhoz, hogy utazzunk, a befogadóknak kellett volna fizetniük nekünk, de a politikus leszólt, hogy ezt ne tegyék meg. Szóval tulajdonképpen nem minket akadályoztak meg a játékban, hanem őket a meghívásban. Nem is a politikusok, hanem a bürokraták az ördögi gazemberek.

 

Mennyire van jelen Ausztráliában a gyerekszínház?

 

TL: Korábban a nagyszínházakban is voltak saját vagy meghívott gyerekprogramok, például a mi előadásainkat is hívták, aztán ez úgy tíz évvel ezelőtt hirtelen megszűnt. Nem arról van szó, hogy a színházak már nem akarnak a fiataloknak is játszani, de inkább azt szeretnék, hogy ők is nézzék meg mondjuk a Sirályt. Azóta leginkább osztálytermekben játszunk. Nem szeretnénk, ha a gyerekek csak a Sirályt láthatnák. Nézzenek olyan előadásokat, amiket tényleg értenek.

 

SN: Most már vannak tanárok, akik azért hívnak meg bennünket az osztályukhoz, mert gyerekkorukban ők is látták az előadásainkat.

 

ketten

 

Korábban azt mondtátok, hogy már csak azért is játsszátok ti ketten a saját darabjaitokat, mert nem találtok senkit, aki veletek akarna dolgozni. Ez csak irónia volt?

 

TL: Részben igen, de az tény, hogy nem sokan vannak, akik osztálytermekben, gyerekeknek akarnának játszani, és még jók is. Mindenki nagyszabású előadásokban szeretne részt venni felnőtt nézők előtt. Az általános nézet szerint a gyerekszínház itt van (a mellkasa elé tartja a kezét – K. B.), a felnőttszínház pedig itt (a feje elé emeli a tenyerét – K. B.).

 

SN: A tévé és a mozi pedig itt (olyan magasra nyúl, ameddig csak felér – K. B.). Volt egyszer egy színésznő, akivel nagyon szerettünk volna együtt dolgozni. Aztán kapott egy lehetőséget valami Coca-Cola reklámban, és az előző nap, miközben az előadásunkra készültünk, semmi másról nem tudott beszélni, csak azon járt az agya. Alig győztük mondogatni neki, hogy hahó, öt perc múlva kezdődik az előadásod velünk, rohadtul nem akarunk most a Coca-Coláról beszélgetni. Egyébként csodálatos nő, de jó példa arra, miért csak mi ketten adjuk elő a darabjainkat. Mert bennünk van hozzá elegendő szenvedély.

 

Mindig ennyire kicsi volt a gyerekszínház megbecsülése Ausztráliában?

 

TL: Egyre inkább ez a jellemző. Korábban azért több volt a hasonló, közösségi alapú munka.

 

SN: Főleg a 80-as években. Akkoriban kezdtek el pénzt pumpálni az oktatásba és az iskolai színházakba. Akkoriban alakult ki az a tradíció is, hogy a színház része a gyerekek oktatásának. Na, ez az, ami mára megváltozott. Ma már nem gondolják, hogy fontos lenne színházba járnia a gyerekeknek – de az azért jó, ha tizenöt évesen megnézik a Sirályt.Tényleg?! Biztos?

 

TL: És persze ott vannak a musicalek. Az utóbbi tíz évben egyre többen érzik úgy, hogy a musical egyenlő a színházzal. Mert nagyszabású, mert ez jön veled szembe a vonatok oldalán meg az utcán. Az a korosztály, amelyiknek mi játszunk, a tizenévesek, a rendszer legnagyobb vesztesei. Még nem ihatnak, nem szexelhetnek, pedig mást sem szeretnének, ráadásul semmi sem szól nekik, sem a kisgyerekek színháza, sem a filmek – legfeljebb a szuperhős-filmek.

 

Van olyan, hogy rossz gyerek? Vagy csak a szülőket, a tanárokat lehet hibáztatni a gyerekek „rosszaságáért”?

 

SN: Azt hiszem, a legtöbb szülő a legjobbat akarja a gyerekének: hogy biztonságban legyen, jól viselkedjen, jó legyen a modora, megbecsült tagja legyen a társadalomnak. De a legtöbb felnőtt megrémül, ha azt látja, hogyan viselkednek valójában a fiatalok: emlékezteti őket arra, hogy ők milyenek voltak fiatalon, és megijednek, hogy a gyerekeik is pont olyanok.

 

TL: Épp azért csinálunk olyan színházat, amilyet, hogy a gyerekeknek ne is legyen esélye „rosszalkodni”. Akkor grimaszolnak vagy kiabálnak, ha arra kényszerítik őket, hogy hazugságot, unalmas dolgokat nézzenek – mi ezt nem akarjuk. Ha ezt tennénk, teljesen jogos lenne, ha rosszalkodnának.

 

A Kampókemp egyik főszereplője, akit a kemény srác folyamatosan bánt, úgy töri meg az elnyomást, hogy visszaüt. Ez jó megoldás?

 

TL: Én azt hiszem, alapvetően rossz megoldás, hogy a darabban a srác agresszióval felel az agresszióra, mert ezzel csak újrateremti ugyanazt a helyzetet. A probléma az, hogy a valódi problémával senki nem kezdett semmit.

 

SN: Ez az élet legnagyobb kérdése. Ha egy diktátor vagy egy hadsereg úgy kezeli az embereket, mint a szart – ahogyan szerintem a világon senkit nem kéne kezelni –, akkor mindenki azt mondja, hogy persze, üss vissza, lázadj fel. De mi a helyzet az öngyilkos merénylőkkel? Ők is azt hiszik, hogy jót tesznek a népüknek a tettükkel. Mégis, ha valaki megöl ötven embert, nyilvánvalóan azt mondom, hogy rohadtul nem érdekel, hogy a népéért tette. Ez komoly dilemma.

 

 

Forrás: ORIGO

 

 

 

Mézeskalács mellé – Váltsatok ajándékutalványt a Kolibriben!

Az ünnepek közeledtével ismét szeretnénk felhívni a figyelmeteket arra, hogy ajándékutalványt is válthattok a Kolibriben, amelyek értékét Ti határozhatjátok meg és amelyek színházjegyekre cserélhetők.

karacsonyi

A karácsonyi időszakban is játszunk, lesz például Macska voltam Londonban (december 27, szombat), János vitéz (december 28, vasárnap), illetve nemrég bemutatott csecsemőszínházi darabunkat, a Pont, pont, vesszőcskét is láthatjátok majd, amelyben kizárólag agyaggal és fával dolgoznak színészeink. Január 4-én pedig a Macska voltam Londonban zenés produkciónkkal nyitjuk az újévet.

 

Addig is két bemutatót tartunk. Elsőként egy ifjúsági előadás, a Függésben debütál a Kolibri Pincében Czukor Balázs rendezésében, a K.V. Társulattal koprodukcióban. Ez azt jelenti, hogy Bárdi Gergő és Krausz Gábor színészeink mellett színre lép Némedi Árpád, Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina a kaposvári színház egykori színészei, a Külön Vélemény Társulat alapítói, illetve a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola diákjai: Barna Lilla, Burján Fanni, Ivák Bence és Szabó Viktória.

 

A Függésben egy 12 lépéses programon alapuló, felépülő szenvedélybetegeknek létrehozott drogterápián játszódik. A történet az egyik szereplő felépülési fázisait mutatja meg. Betekintést nyújt a függők zárt világába, és abba, hogy egy terápia során miként változik meg az ember gondolkodásmódja, érzelmi és lelki világa. A premierre november 21-én pénteken 19 órakor kerül sor, de November 24-én (hétfőn) 17 órakor, december 10-én (szerdán) 19 órakor és  december 11-én (csütörtökön) 17 órakor is megtekinthetitek.

 

November 28-án szintén új produkciót láthattok, ezúttal a nagyszínpadon. Egy zenés mesejátékról van szó, amely a Nobel-díjas Selma Lagerlöff A trollgyerek című művéből készül Novák János rendezésében. Ebben a költői darabban egy troll banya cseréli el gyermekét egy fiatal pár szép, egészséges csecsemőjére. Az anya észreveszi, hogy kisbabája megváltozott, furcsa, ellenszenves tulajdonságai lettek, mégis sajátjaként bánik vele. Férje és a falusiak azonban nem tudnak megbékülni a rút jövevénnyel. Azt gondolják, ha megölik, visszatérhet hozzájuk az elcserélt kisfiú…

 

Az előadást november 30-án (vasárnap) és december 1. (hétfő) 15 órakor, december 2-án (kedd) 10 órakor, december 14-én (vasárnap) 15 órakor , illetve január 25-én (vasárnap) 15 órakor játsszuk.

 

A legkisebbeket is szeretettel várjuk csecsemőszínházi előadásainkra.

 

Magyarországon a Kolibri Színház karolta fel először a csecsemőszínházi kezdeményezést, amelyet egy norvég író indított útnak, miután elveszítette hét hónapos kisbabáját. Arra a következtetésre jutott, hogy gyermeke nem élt teljes életet, hiszen nem találkozott még a kultúrával, így különböző kuratóriumokban azon dolgozott, hogy minél több olyan alkotás és projekt szülessen, melyek nullától három éves korú gyerekeknek szólnak. A mozgalom elterjedt az egész világon.

 

“Roberto Frabetti, a bolognai La Baracca színház vezetője – ott már a 80-as évek óta rendszeresen játszanak ennek a korosztálynak  – nyilatkozta egyszer: „A sűrű figyelem csendje az a csoda, amivel csak csecsemőszínházi előadáson találkozhat a művész.” A kicsik odaadása a felnőtteket is magával ragadja. Társaságukban ők is újra átélhetik a világ felfedezésének örömét. Soha annyi boldog felnőttet nem látni színházban, mint ezeken az előadásokon!” – vallja Novák János. A csecsemőszínházról szóló Varázserő van a kezünkben! C. írását itt olvashatjátok. 

 

Tekergő című csecsemőelőadásunkat november 23-án vasárnap, 9:30-kor és 11 órakor játsszuk, a Toda  november 30-án vasárnap 9:30-kor és 11 órakor , a Pont, pont vesszőcske pedig november 16-án vasárnap 9:30-kor és 11 órakor, december 21-én vasárnap 9:30-kor és 11 órakor és január 11-én 9:30-kor és 11 órakor lesz látható.

 

Jegyeket és utalványt a www.kolibriszinhaz.hu oldalon, illetve a Kolibri Színház (6. kerület, Jókai tér 10.) jegypénztárában válthattok. Előjegyzésre a  +36 1 311-0870 illetve a +36 1 312-0622 telefonszámokon van mód.

 

Várunk benneteket szeretettel! 

 

Toda 200 – Jubilál az első magyar csecsemőszínházi előadás!

2014. december 13. Toda 9.30 – Itt a 200. előadás!

Ajánló a produkció elé:

 

A Kolibri Színház bábművészei, Bodnár Zoltán, Szívós Károly, Tisza Bea és Török Ágnes, a bábozás legmodernebb irányzatait és a babákkal való játék legősibb gesztusait ötvözik előadásukban. Orosz Klaudia bábjai egyszerű játékelemekből összeállíthatóak, s a szemünk láttára az előadás során új és új formát öltenek. Az eseménysor három átváltozó bohócfigura csetléséből, botlásából alakul ki. Az átváltozásokat énekhang és improvizált zenekíséret teszi még változatosabbá.

 

 

Jubileumot ünneplünk!

 

Jubileumot ünnepel a Kolibri Színház. Az első magyar csecsemőszínházi előadás, a Toda, a csoda gyereknyelven 200. alkalommal kerül színre nálunk.

 

Magyarországon a Kolibri Színház karolta fel először a csecsemőszínházi kezdeményezést, amelyet egy norvég író indított útnak, miután elveszítette hét hónapos kisbabáját.  “Úgy vélte, gyermeke nem jutott kultúrához, így nem lehetett teljes az élete. Ezért elintézte, hogy pályázatot írjanak ki olyan alkotásokra, amelyek a legkisebbeknek szólnak. Ma már Norvégiában a gyerekszínházakra jutó állami kiadások tíz százalékát csecsemőszínházra fordítják, a mozgalom pedig elterjedt az egész világon” – számolt be Novák János, a Kolibri Színház igazgatója.

 

toda2

 

„Hitetlenkedőből akkor váltam a csecsemőszínház lelkes hívévé, amikor egy tájékoztatásomra vetített filmen megláttam a kicsik figyelő tekintetét, majd meghallgattam az előadásból távozó szülők lelkes riportjait. Kiderült számomra, hogy ebben a körben valami olyan dolog történik, ami egyaránt fontos a legkisebbeknek és a környezetükben lévő felnőtteknek” – tette hozzá az igazgató.

 

Az Európai Unió által 2003-2006 között támogatott norvég, francia, olasz, finn, dán és magyar összefogásból született Glitterbird volt az első csecsemőszínházi projekt, amelyben a Kolibri részt vett. Ennek keretében mutatott be 2005-ben három csecsemőszínházi darabot, köztük legelső saját produkcióját, a Todát.

 

toda3

 

„A Toda Bodnár Zoltán, Szívós Károly, Tisza Bea, Török Ági és Orosz Klaudia tervező közös alkotása. Először a puha összetapasztható kockákból kialakított figurákkal (Orosz Klaudia tervezte) cirkuszi jeleneteket, valódi attrakciókat hoztunk létre. A próbákon kiderült, a legkisebbek még nem ismerik a cirkusz világát, nincs mihez kötniük a játékot, csellókíséretem hangeffektjeitől is megrémültek, át kellett hát gondolnunk, hogy merre induljunk tovább. A hosszú próbafolyamatnak hála négy művészünk újraalkotta a produkciót. A bölcsődék magyar népzenei világára építve az átváltozó kockákból vadonatúj mese született: a TODA-csoda gyereknyelven. Nagy örömömre kobzosként én is helyt kaptam a produkcióban. A kísérletezések végén egy olyan kiérlelt produkció született, amivel mióta bemutattuk, a világ minden táján sikert aratunk. Ma is boldoggá tesszük a színházunkba ellátogató kicsinyeket és a velük érkező valamennyi felnőttet ezzel az előadásunkkal” – fogalmazott Novák János.

 

“Annyi boldog emberrel, mint amennyi egy csecsemőszínházi előadáson látható, más színházi előadásokon aligha látható. A kicsinyek öröme megsokszorozza a felnőttek örömét. A világ újrafelfedezésében a színház kicsit és nagyot összeboronál, valódi közösség lesz korától függetlenül minden nézőből és közreműködőből előadásunkon. Aki csak teheti jöjjön el egy csecsemőszínházi előadásra, lehetőleg egy kicsit is hozzon magával, és látni fogja, nem túloztam, mikor a hatást leírtam!” – egészítette ki Novák János.

 

toda

 

A Kolibri Színház a tavalyi évadban fejezett be két Európai Uniós gyermek- és ifjúsági színházi együttműködést, a “Small size, Big Citizens” és a “Platform 11+” szervezői azoban új pályázatot nyújtottak be az Európai Unió Kreatív Európa programjára és elnyerték az Európai Bizottság támogatását.

 

“A Platform shift+ projekt módot ad arra, hogy továbbra is olyan előadásokat hozzunk létre, amelyek a kiskamaszokat érintő problémákról szólnak és megfelelnek a digitális kor új színházi kihívásainak A következő négy évben a Small Size együttműködés pedig megteremti a lehetőségét annak, hogy folytathassuk a legkisebbek számára megkezdett művészeti programunkat, hogy újabb csecsemőelőadásokat hozzunk létre” – fejtette ki Novák János.

 

A színház repertoárján jelenleg két csecsemődarab látható a Toda mellett: a Tekergő, és a Pont, pont vesszőcske.

 

A Toda legközelebb december 13-án, szombaton 9:30 és 11:00 órakor, illetve január 10-én, szombaton 9:30 és 11:00 órakor lesz látható. 

 

A Tekergő december 28-án, vasárnap, 9:30 és 11:00 órakor kerül színre.

 

A Pont, pont, vesszőcske pedig december 21-én, vasárnap, 9:30 és 11:00 órakor, illetve január 11-én, vasárnap 9:30 és 11:00 órakor lesz megtekinthető.