Mivel vár az idei Kolibri Fesztivál?

Szeptember 7-én, szombaton, hagyományaihoz híven egész napos, ingyenes családi eseménysorozattal nyitja meg az új évadot a Kolibri Színház.

 

fesztivalele

 

 

A huszonkét éve indított Nemzetközi Kolibri Fesztivál célkitűzése, hogy olyan produkciókat mutasson be, amelyek a közönség tartalmas időtöltését, szórakoztatását szolgálják, amelyek beszámolnak a báb- és utcai előadóművészet világtendenciáiról, és valamennyi korosztályt képesek megszólítani. Ennek jegyében, a Jókai téren felállított színpadon és a színház épületében zajló rendezvényre az ország minden tájáról, sőt, Németországból, Szlovákiából, Ukrajnából is várnak vendégfellépőket. „Idén is olyan egyéniségek jönnek hozzánk, akik a fesztivált alapító Kemény Henrikhez hasonlóan bárhol képesek színházat teremteni, tehát ott a színház, ahol ők megállnak és elkezdenek játszani” – fogalmaz Novák János, a Kolibri Színház igazgatója.

A fesztivált a Hubay Jenő Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara és a német Helios Theater Fonaljáték című csecsemőelőadása nyitja, amelyet az alkotók 2-5 éves korig ajánlanak. A Fonaljáték színészei a gyapjú tulajdonságait fedezik fel, fényes, sima felületek és kaotikus gubancok közt tárják fel az anyag finomságát, melegségét, alakíthatóságát. (Az előadásra előzetesen regisztrálni kell a színház közönségszervezőinél!)

 

wool

 

Érkezik a Majorka Színház sok humorral, énekkel, citeramuzsikával átszőtt Pártás királylány című produkciója, a szlovákiai Árgyélus Színház Angyalbárányok című darabja, amelyet Écsi Gyöngyi, legnagyobb mesemondóink egyike ad elő.

 

A fesztivál vendége lesz a debreceni Vojtina Bábszínház, az Afrikában született gyerekember, Batu-tá kalandjaival, az egri Harlekin Bábszínház Sárkányölő Krisztián történetével, a pécsi Bóbita Bábszínház A bűbájos lakat című előadásával, a miskolci Csodamalom Bábszínház, A bőgős fia meg az ördögök című produkciójával, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Csehov Kastanka című mesedarabjával.

 

Jön a kaposvári BábSzínTér képviseletében Pályi János, ez alkalommal Vitéz László “jobb keze” lesz, aki palacsintasütőjével tanítja móresre az ördögöket és a halált.

 

Méhes Csaba egyszemélyes színháza magával hozza MiMókát, aki vadászik a dzsungel mélyén, horgászik, autót szerel – és ehhez semmire nincs szüksége, csak egy üres színpadra, meg sok-sok gyerekre, akinek van kedve vele mókázni.

 

hups

 

Jam című bábkoncertjével a friss diplomás bábszínészek társulata is bemutatkozik. A HUPS Crew előadása számos bábtechnikával -a tárgy animációval, a kesztyűsbábozással, az árnyjátékkal, a homok animációval, a marionettel, és a bunrakuval- ismerteti meg a közönséget élőzene kíséretében.

 

A vendéglátókkal is találkozhatnak a nézők, hiszen megkoszorúzzák a Kossuth-díjas bábszínész és kiváló művész, Kemény Henrik emléktábláját, és a stúdiósok előadásában színre kerül a Gyermekjátékok, ami id. Pieter Brueghel több, mint ötven, gyerekjátékot bemutató festményét kelti életre. Az előadások szünetében a Kolibri Harsona Quartetet hallgathatják az érdeklődők, a gyerekek pedig a színház bejáratánál kipróbálhatják a Vitéz László Automatát.

 

igazgato

 

A programok lezárásaként szakmai beszélgetést rendeznek, melyet Szűcs Katalin Ágnes, kritikus vezet és a szervezők átadják a fesztivál legjobb fellépőjének járó Michel Indali – díjat.Házi szerzőnk, egykori dramaturgunk, Fábri Péter egy olasz út alkalmával meglátott a strandon egy zseniális marionettjátékost, aki lírai történeteket adott elő Nino Rota zenéjére. Mindenféle nyelven megpróbált szóba elegyedni vele, és egyszercsak kiderült, hogy a férfi magyar, méghozzá ötvenhatos disszidens, aki szobrászművészként él Párizsban és hobbiból bábozik. Ő volt Michel Indali, aki egészen a haláláig rendszeresen fellépett nálunk. Nem csak Péter, de Kemény Henrik is rögtön barátjává avatta. A róla elnevezett díjjal olyan személyeket tüntetünk ki, akik azt a sajátos előadóművészeti vonalat képviselik, amelyet egykor Michel” – árulta el Novák János igazgató.

 

A 22. Kolibri Fesztivál fővédnöke Csomós Miklós, főpolgármester-helyettes és Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere.

 

Nagy szeretettel várunk mindenkit!

A fesztivál teljes, részletes programját itt elérhetitek.