Jó volt veletek! – A Kolibri Fesztiválról képekben

2018. 09. 10.

Nagy örömünkre rengetegen velünk tartottak a 27. Kolibri Évadnyitó Fesztiválon. A remek programokról és a jó hangulatról képeink is tanúskodnak.

Óriási érdeklődés kísérte szombati évadnyitó fesztiválunkat, amely igazi ünnepnap volt számunkra is, hiszen az ország legkiválóbb báb- és előadőművészei jöttek el hozzánk, hogy reggeltől estig szórakoztassák a Jókai téren összegyűlt gyerekeket.

A műsort vezető Kolibri Hölgy – Rácz Kármen – és Kolibri Úr – Bárdi Gergő – elsőként a Kolibri Színház Bogyó és Babóca című előadását konferálta fel a színházteremben…

A műsorvezetők: Rácz Kármen és Bárdi Gergő

Bogyó és Babóca

… ezután Écsi Gyöngyi és a szlovákiai Árgyélus Színház Teremtésmese című szabadtéri produkciójára került sor.

Écsi Gyöngyi idén is elvarázsolta a gyerekeket

Moha és Páfrány című saját előadásunkat követően a Mesebolt Bábszínház A hazudós egér című bábjátékát láthatta a közönség, majd Kodzsugukila, a boszorkány történetét a Kabóca Bábszínház ‘Danny mesél’ világmese sorozatából.

Moha és Páfrány – Török Ági és Szívós Károly előadásában

A hazudós egér

Kodzsugukila, a boszorkány

Idén a KIMI-Kolibri stúdiósok is bemutatkoztak egy előadással: a Tenyérbe zárt mesét nagy tetszéssel fogadták a gyerekek.

Tenyérbe zárt mese

Nagy sikert aratott a gólyalábasok és az óriásbábok felvonulása, ahogy a fesztivál állandó “vendége”, a Vitéz László automata is, amely a színház bejáratánál teljesítette a gyerekek kívánságait.

Az óriásbábok bejárták a Jókai teret

Üdv a magasból!

A vásári hangulatot idéző élőzene az egész fesztivált végigkísérte, hiszen az előadások között a Kolibri Harsona Quartett játszott a közönségnek.

„A Kolibri Fesztiválon évről évre a Vitéz László világhírű megteremtője, Kemény Henrik emléke és munkássága előtt tisztelgünk, aki a fesztivál és egyben a társulat egyik alapítója. Heni bácsi ma is itt van velünk!” – emlékezett meg Novák János a 2011-ben elhunyt bábművészről a délutáni emléktábla koszorúzáson.  

Novák János

A Kemény Henrik által megteremtett vásári bábjátékos hagyomány ezúttal a kaposvári BábSzínTér Vitéz László előadásában, valamint a Kolibri Színház művésze, Nizsai Dániel Pulcinella éneke című nemrég bemutatott produkciójában kelt életre.

Vitéz László és az elátkozott malom – Pályi János előadásában

 

Pulcinella és az oroszlán

Idén is kiosztottuk a Kolibri Fesztivál legjobb fellépőjének járó Michel Indali-díjat:

 

Novák János, Danny Bain, Szívós Károly és Szűcs Katalin Ágnes

Szűcs Katalin Ágnes kritikus vezette zsűri az elismerést  ebben az évben Danny Bainnek, a Kabóca Bábszínház fiatal bábművészének ítélte a Kodzsugukila, a boszorkány című afrikai történet bábokkal és különleges hangszerekkel való előadásáért.

 

A díjazottnak ezúton is szívből gratulálunk!

 

TOVÁBBI KÉPEK A FESZTIVÁLRÓL:

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

 

9.

10.

11.

12.

13.

Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek!

Fotó: H.S.C. Stábiskola