Emília és az angyal – hétvégi családi előadás március 4-én!

2018. 02. 28.

Kolozsi Angéla: Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak című nagy sikerű gyerekelőadásunkat az egész család megnézheti március első vasárnapján!

A kisiskolás korosztálynak szóló történet a tízéves Emíliáról (Andrusko Marcella m.v.,/ Molnár Zsófia Boróka m.v.) szól, aki a kórházi betegágyánál megismerkedik az őrangyalával. Körmöczi György (Tóth József) cseppet sem átlagos őrangyal: borostás, öregecske, ügyetlen és némiképp önző. Néha nem is figyel kellően a védencére, és olyankor mindketten bajba keverednek. Szeret embertestet ölteni, mert rajong a színekért, a szagokért, az ízekért – és legfőképpen a puncstortáért! Ebben, és még sok minden másban, nagyon hasonlít Emíliára, aki maga is szeret ábrándozni, bámészkodni és szintén gyakran bajba kerül… Kettejük különös barátságának történetét Novák János vitte színre a Kolibri Színházban.

Az előadásról bővebben ide kattintva olvashattok.

“Misztikus, mégis szinte mindenkit foglalkoztató témához nyúlt a könyvében, és így a színdarabban is a szerző. A címszereplők egyike ugyanis egy időnként emberi alakot öltő őrangyal, aki a másik címszereplőre vigyáz. Körmöczi György és Csatárka Emília kapcsolata azonban angyali léptékekben sem ilyen egyszerű. (…) Látszólag teljesen mások, mégis ugyanolyanok. Az angyal tele van emberi tulajdonságokkal, kíváncsisággal, az ember pedig angyali képességekkel, miszerint „a nevét sem tudja a másiknak, de ismeri” – írja Tóth Judit Nikoletta az ArtNews oldalán (Budapest gyermekei felett az ég – ArtNews.hu).

“Fordulatos mese, ötletes látvány, nem tolakodó tanulság és a rendező-színigazgató Novák János élőzenével kísért betétdalai – ez az, amiért a legtöbben a Kolibribe járunk” – szól Orosz Ildikó méltatása (Mennyből a szakadt angyal – Magyar Narancs).

Az előadást legközelebb március 4-én, vasárnap, 15 órakor játsszuk a Kolibri Színházban.

Mindenkit szeretettel várunk!