Digitális angyalok táncolnak a Kolibri Színház új bemutatóján

2015. 10. 08.

Interaktív animációs előjátékkal indul a Kolibri Színház új előadása.

A színpad feletti vásznon repkedő, forgó angyalok jelennek meg – először csak egy pár, majd egyre több, míg végül az egész teret betöltik a színpompás égi tünemények… Kolozsi Angéla: Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak című darabjának nyitányához digitalizált gyerekrajzok adják az alapot. A gyerekek által a helyszínen rajzolt angyalfigurák az animációs technika segítségével életre kelnek, és a többi rajz közé beépülve rögtön az előadás részévé válnak.

kolibri_5

Mint az egyedi szoftver készítőjétől megtudtuk, egyfajta „virtuális bábozás” történik, melynek során a képeket egy kamera segítségével digitalizálják, majd egy rácshálóra feszítik, és a háló hajlítgatása eredményezi az animációt. Ezzel a megoldással a képek azonnal megmozgathatók és kivetíthetők a vászonra.

kolibri_3

kolibri_2

A digitális technológia a Kolibri Színház további előadásaiban is szerepet játszik majd: ahogy arról korábban beszámoltunk, a Platform Shift+ nemzetközi program – amelyhez rajtunk kívül 10 résztvevő színház csatlakozott – lehetővé teszi, hogy a Kolibri a jövőben is olyan ifjúsági előadásokat hozzon létre, amelyek a mai kamaszokat érintő problémákról szólnak, és egyben megfelelnek a digitális kor új színházi kihívásainak.

Hogy a Kolibri miként használja a digitális illetve közösségi médiát az esztétikai és művészeti megvalósítás részeként, kiderül majd a Platform Shift+ keretében megvalósuló, 2016. februárra tervezett produkcióból, amelynek az előkészületei már zajlanak Vidovszky György rendező vezetésével.