Filmes látásmód a színházi audio-séta alapja 

Beszélgetés Agnija Šeikóval, az Urbán legendák helyspecifikus koreográfusával, a Litván Kortárs Táncszövetség elnökével

Elismert koreográfusként dolgozol Litvániában, és bár sokszor hívnak külföldre is, de ez az első magyarországi munkád. Honnan érkezett a felkerés, hogy részt vegyél az Urbán legendák előadásban?   

Az előadás rendezője, Vido (Vidovszky György – a szerk.) tavaly ellátogatott a vilniusi Spot Színház Fesztiválra, ahol az én egyik előadásom, a Szigetek (Islands) is szerepelt. A fesztivál részeként különböző prezentációkat is tartottuk a munkáinkról, és mivel elég sok tapasztalatom van a helyspecifikus előadások létrehozásában, felkért, hogy dolgozzunk együtt. Az én feladatom elsősorban az előadás mozgás-betéteinek kidolgozása, valamint, segítek a színházi audio-séták során szerzett tapasztalataim alapján.   

Te eredetileg koreográfus vagy, aki kortárs táncprodukciókat állít színpadra. Hogyan írnád le a főbb különbségeket, amikor az utcán vagy a szabadban dolgozol a színpadi munkához képest?  

Az egyik legfontosabb különbség a szöveg. Az audio-séták során általában használunk szöveget, míg a legtöbb színpadi produkciónkban csak zene szól. Ebben az előadásban pedig valós színházi szituációk is vannak, csak éppen az utcán vagy az aluljáróban és nem a színpadon. Sőt, ezúttal nem csak narratíva van, hanem egy konkrét – bár elég szürreális – történet. A mozgással nem illusztrálni szeretném a szöveget, hanem egy plusz réteget adni hozzá, meglepetést okozni a közönség számára, akik pontról pontra járnak majd a kijelölt útvonalon. Mivel nincs világítás, mint a színpadon, sőt a városi forgatag miatt elég sok zavaró, kizökkentő körülmény lehet a néző számára, fontos, hogy szinte filmes látásmóddal helyezzük el a jeleneteket és vezessük a néző figyelmét. 

Volt beleszólásod a helyszínek kiválasztásába?  

Az előadás története alapján az író (Tasnádi István – a szerk.) és Vido már eldöntötték az útvonalat, de bizonyos megállókat én javasoltam benne. Az egyik ilyen – ami maradjon egyelőre meglepetés – valószínűleg azért juthatott eszembe, mert semmi helyi előtudásom nincs az épületekről, vagyis nem korlátozta semmi a fantáziámat. Szerencsére a Kolibri Színház munkatársai mindent, még az ilyen őrült ötleteket is el tudnak intézni. Vannak olyan helyszínek is az előadásban, amik adottak voltak, például a Nyugati tér, ahol annak idején a West Balkán volt, ahol az a szörnyű tragédia történt. Ezt az eseményt a helyszínen idézzük meg.   

Mi a legnagyobb kihívás számodra ebben a munkafolyamatban?   

Az egyik a nyelv, hogy sajnos nem értek magyarul, és bár megkaptam a szövegkönyvet angolul, de mégis, sokszor úgy érzem, hogy még többet tehetnék, ha pontosan érteném, érezném a szöveget. A másik kihívás, ami ugyanakkor élvezet is, hogy fiatal diákokkal dolgozom ebben az előadásban (A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Iskola drámatagozatos diákjai – a szerk.). Én főleg általam ismert, profi táncosokkal dolgozom, akikkel közös színházi nyelvet beszélünk. Itt az a feladat, hogy a diákok olyan dolgokat csináljanak, amik a meglepetésen túl belesimulnak az előadás szövetébe. Vido fontosnak érezte, hogy a fiatalok nézőpontját beleépítsük ebbe a sajátos történelmi utazásba.   

Nemrég a Litván Kortárs Táncszövetség elnökének választottak. Ez azt jelenti, hogy feladod a koreográfiai munkádat? Vagy milyen feladatok várnak Rád?  

A táncszövetség elnökként a litván kortárstánc fejlődésének jobb feltételeiért kell dolgoznom, új utakat találni, ha kell politikusokat meggyőzni. De emellett természetesen továbbra is vezetem a saját társulatomat. Ezt nem adom fel. És remélhetőleg az alkotói pályafutásomat is tudom folytatni. Például a jövő évadban jön hozzánk egy finn koreográfus, akinek az előadásban táncolni is fogok, valamint meghívtak a Vilniusi Old Theatre-be, hogy az ottani színészekkel koreográfusként csináljak egy nagyszabású produkciót. Az Urbán legendák bemutatója után nem sokkal pedig az egyik helyspecifikus előadásunkkal, a Drifted-del a spanyolországi Tac Fesztiválra utazunk, vagyis folytatom a fejhallgatós sétálgatást csak egy másik darabbal egy másik helyszínen.  

Kevin Chester

2003 óta ünnepeljük a Bábszínházi Világnapot a bábművészeti világszervezet, az UNIMA (Union Internationale de la Marionnette / Nemzetközi Bábművész Szövetség) kezdeményezésére március 21-én. Az azóta hagyománnyá vált ünnepen szerte a világon, így Magyarországon is zajlanak események, amelynek az a célja, hogy bemutassák a műfaj sokszínűségét és képviselőit a legfiatalabb generációtól a már régóta a pályán levőkig. Az esemény kapcsán minden évben két – egy nemzetközi és egy magyar – színházi  alkotó osztja meg gondolatait.

A Bábszínházi Világnap alkalmából idén Meczner János Jászai Mari-díjas rendező, színházigazgató, egyetemi tanár, érdemes művész sorait olvashatjátok:

Meczner János (fotó: Éder Vera)

Amikor harminc évvel ezelőtt a Budapest Bábszínház igazgatója lettem, a prózai színház felől, kívülről érkeztem a bábművészet világába. 

Lenyűgözött a műfaj sokszínűsége, rácsodálkoztam korlátlan lehetőségeire, féktelen szabadságára, és hamar megértettem, hogy a bábszínház életre szóló élmény, elköteleződés, felelősség. 

A műfaj új formáinak folyamatos keresése, a kísérletezés, a hagyományok megőrzése és felfrissítése, a bábművészek új generációinak kinevelése, a más művészeti ágakkal való összekapaszkodás és együttműködés olyan új utakra vezettek, melyeket prózai színházi alkotóként talán sohasem tapasztalhattam volna meg.

A műfaj sok csodája közül talán a legnagyobb, hogy minden korosztályt 0-99 évesig egyformán képes lenyűgözni és megszólítani. Semmi sem hasonlítható ahhoz, ahogy a legkisebbek kacagnak, izgulnak, lelkesednek egy bábelőadáson: az ő szemükben a fából faragott, papírból kasírozott vagy textilből megvarrt figura nem csupán él, de létezésének valódi tétje van. Később a csoda születése válik a legérdekesebbé: hogyan mozdul meg egy báb, mi a trükkje, honnan jön a fény. Mozgatók és bábok közös jelenléte, a színház születése része lesz a hatásnak. A modern színház összes jelentős felfedezése – a brechti V-effekttől a képzőművészeti absztrakcióig, a stilizált mozgástól a különböző kortárs narratív megoldásokig – a legtermészetesebb módon van jelen a bábszínházban, bármilyen korosztályhoz szóljon is az adott előadás. 

Épp ezért a bábművészet a legalkalmasabb arra, hogy kortárs nézőt neveljen: egy bábos koncepció mögött mindig felfedezhető egy filozófiai sík is, a vizuális absztrakció a gyönyörködtetés mellett el is gondolkodtat. A bábszínház valódi „Gesamtkunstwerk”, ahol a képzőművészet, a színészi játék, az irodalom, a mozgásművészet, a zene, a mozgókép egyenrangúan, egymást erősítve van jelen a készülő műalkotásban. Szintézise mindannak, amit a különböző művészeti ágak külön-külön tudnak, így a nézőre gyakorolt hatásuk is megsokszorozódik. 

Ha visszagondolok pályám elmúlt harminc évére, elsősorban hálát érzek. Hálás vagyok, hogy a bábszínház az életem és a színházi gondolkodásom elidegeníthetetlen részévé vált. Szerencsések azok az alkotók, akik már ifjúkorukban rátaláltak a műfajra, hiszen a bábszínház lehetőségei kimeríthetetlenek: a folyamatos változás, megújulás frissen és fiatalon tartja ezt a színházi formát, amely egyidős az emberi kultúrával.

Örömteli alkotást, felszabadult kísérletezést, izgalmas új utakat kívánok minden bábszínházi alkotónak és nézőnek a Bábszínház Világnapján!

***

A 2024-es világnap nemzetközi üzenetét Ms.C. Blanca Felipe Rivero kubai drámaíró, tanár, színikritikus, az UNIMA kubai központjának alelnöke fogalmazta meg:

Ms.C. Blanca Felipe Rivero (fotó: UNIMA)

„A bábok makacsok, de a bábosok a világon minden figyelmüket rájuk fordítják.
Makacsul kitartanak. Akár szomorúak vagyunk, akár bátrak, akár boldogok vagyunk, akár melegünk van, akár valami finomságra vágyunk.
Kitartanak reménytelenségben és apátiában. Belépnek a bábosok bőrébe, és úgy öltöznek, mint ők, mert makacsok.
Ezért szoktak a bábosok is találkozni egymással, ezért van mindig szükségünk egymásra.
Ez a szomjúság a szépségre, a szimbolizmusra, az utalásokon keresztüli kommunikáció sürgetősége megszállottsággá válik. Ragaszkodunk a rejtélyükhöz, mert a létezés végtelenségében léteznek, és felismertetik magunkat rajtunk kívül egy másik dimenzióban, ahol a bábok laknak, a világ emlékezetének emlékezetében.
Ez a szomjúság a figurák létrehozására, létük birodalmának felépítésére ébren tart minket, és habozás nélkül az álmok tulajdonosaivá válnak.
Mi bábosok, szeretjük egymást, ha együtt vagyunk, megszokjuk, hogy találkozunk és megöleljük egymást, csak azért is, mégha járványok, háborúk vagy gazdasági dilemmák dúlnak is körülöttünk.
Mert a bábuk a makacsságuk által elcsábítanak és kézen fogva vezetnek, mint a gyerekeket. Nem számít, miből készülnek, kinek a kezében vannak, honnan jönnek, vagy hogyan öltözködnek, épek-e vagy sem, nagyok vagy vékonyak, nehezek vagy könnyűek, egyszerűek vagy bonyolultak. Levetkőztetik magukat olyannak, amilyenek, kilátszó varrásokkal, trükkjeikkel és vezérlőikkel, mert tudják, hogy így is szeretjük őket.
Mi, a kubai bábosok, biztosíthatom önöket, hogy a szeretett kék bolygó bármely szegletéből érkezőnek, aki szereti a bábukat, megadjuk a figyelmet… a világ összes figyelmét.”
Tanúsítom.

(Fordította: Csató Kata)

Az ASSITEJ, a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Világszervezete (Association Internationale du Theatre pour l’Enfance et la Jeunesse) azzal a céllal jött létre, hogy összefogja a világ gyermekszínházait, művészeit. A szövetség művészi, kulturális és pedagógiai céljai között szerepel a nemzeti határokon átívelő együttműködések, információ- és tapasztalatcsere, valamint a kölcsönös megértés és fejlődés megvalósítása az egyenlőség és a gyermekek művészethez való joga jegyében. 

Az ASSITEJ  március 20-át hirdette meg Gyermekszínházi Világnapnak. Ezen a napon jeles színházi alkotók világnapi üzenetét teszik közzé, amelyet az öt földrész minden gyerekelőadása előtt felolvasnak a nézőknek. Az üzenet így pár percre összekapcsolja a világon valamennyi gyerek- és ifjúsági előadás alkotóit, a művészeket és a közönséget, a pedagógusokat és a szülőket. 2012 óta az ASSITEJ világszervezet jelszava, hogy „Vigyél el egy gyereket színházba ma!” – a világnapon nyomatékosítjuk az elkötelezettségünket, hogy minden gyermeknek joga van a korosztálya számára létrehozott művészi élményekhez.

Sue Giles, az ASSITEJ elnökének üzenete a 2024-es Gyermekszínházi Világnap alkalmából:

Vigyél el egy gyereket a színházba ma, vagy a színházat hozd el neki!

Kampányunk célja, hogy minden gyermek és fiatal számára lehetővé tegyük a színházhoz és az előadásokhoz való hozzáférést. Ebben elismerjük a felnőttek szerepét – mégpedig kettős fókusszal: a gyermekekről vagy fiatalokról gondoskodó felnőttekét, akik elérhetővé teszik számukra a kultúrát; és a művészekét, akik olyan alkotásokat hoznak létre, amelyek eljutnak a gyermekekhez és fiatalokhoz.

Ezen a napon, 2024. március 20-án, különös hangsúlyt fektetünk arra, hogy nemzetközi szövetségünk tagjai a világ minden tájáról megvizsgálják, hogy mi történik az ágazatunkban, a saját társadalmukban és közösségükben. Globális szervezetként a színházi szakemberek egyesítéséért, valamint a gyerekek és fiatalok színházhoz és előadóművészetekhez való jogaiért dolgozunk, így elengedhetetlen feltenni magunknak azokat a kérdéseket, amelyekben mindannyian érintettek vagyunk. Az érdekérvényesítés azt jelenti, hogy saját befolyási körünkön és személyes érintettségünkön túlra kell tekintenünk. Ily módon nyithatunk nagyobb, az emberi jogokkal és a gyermekek és fiatalok értékével kapcsolatos kérdések felé – mind saját környezetünkben, mind a világhoz való viszonyunkban. Mi az, ami közös bennünk, minden kontextusban?

Hiszünk a színház és az előadások erejében. Olyan gondolatok felfedezését teszik lehetővé, amelyek az agy, a szív és a lélek más részeire is kiterjesztik mindazt, amit látunk és értelmezünk.  Emberi kapcsolódásokat biztosítanak számunkra. Inspirálják a fantáziavilágunkat és a képzelőerőnket; segítenek a nehezebben feldolgozható témákat is játékosan, szívből megközelíteni. A fiatal nézőket érzékenységre tanítják, és elősegítik mind az egyéni, mind a kollektív átalakulást.  Az intelligencia minden formáját és az összes érzékszervet bevonva varázslatot teremtenek és csodálkozásra ösztönöznek. Ezt tesszük világszerte mindannyian – bárhol is gyűljenek össze a tagjaink – szakértelemmel és kreativitással. Tesszük ezt az utcán és a nagy színházakban, iskolákban, otthonokban, színpadokon. Gyermekeknek és fiataloknak, velük, általuk és róluk készítünk előadásokat, bárhol is vannak. A gyerekeknek és fiataloknak szükségük van a színházi élményre, de mivel nekik nem áll módjukban megvalósítani a művészetekhez való hozzáférést, a felnőtteknek kell hozzásegíteni őket.

Az idei Gyermekszínházi Világnap közeledtével egyre mélyebben tudatosul bennünk a munkánk, amelyet a háború, a terror, a nemzetközi és belpolitikai konfliktusok, a szegénység, az erőszak, a kitelepítés, a hajléktalanság és a diszkrimináció áldozataivá vált fiatalokért és családokért, velük együtt végzünk.  Néhányan feltették a kérdést: „Hogyan lehetséges, hogy a mai világban még mindig beszédtéma a színházak jövője? Mit számít mindez a minket körülvevő tragédia és igazságtalanság mellett?” Meggyőződésem, hogy amikor színházi előadást készítünk gyerekeknek és fiataloknak, illetve velük együtt, folyamatosan a remény jegyében cselekszünk.

Művészeti formánk közvetlenül olyan témákkal foglalkozik és olyan helyzeteket interpretál, amelyekkel a gyerekek a mindennapi életükben szembesülnek – értő és megértő hangon szólva hozzájuk. Mindezzel a saját helyzetükre való reflexiójukat segítjük: biztonságos közegben feltárjuk az őket érintő problémákat, igazságot kínálunk a lehetőségek mellett, és olyan jövőt vagy utat vetítünk eléjük, ami elképzelhetővé teszi számukra a változást. Az alkotás aktusa reményteli.

Nekünk, művészeknek és nekünk, felnőtteknek, akik lehetővé tesszük a gyermekek és fiatalok számára a művészethez, a kultúrához és a kreativitáshoz való hozzáférést, elengedhetetlenül fontos, hogy kérdéseket tegyünk fel.  Megérthetjük-e magunkat anélkül, hogy felismernénk és értékelnénk a gyerekek jártasságát a játék és a képzelet birodalmában; felfedeznénk a történeteiket, az öröm, a szórakozás és a menekülés lehetőségeit; a kedvességet és az emberiességet, ami ennek a közönségnek a sajátja? A gyermekek és fiatalok valódi cselekvőképességének és részvételének fejlesztése nélkül vajon ébren tudjuk-e tartani magunkban a reményt?

Talán ideje ráébrednünk, hogy mindez nem csak rajtunk múlik: hogy a gyermekek és fiatalok mellett haladva erőt és inspirációt meríthetünk kiapadhatatlan fantáziájukból és a lehetséges utakat felismerő velük született, ösztönös képességükből.

(Forrás: Kolibri Színház; fordította: Rupp Anikó és Zsoldos Krisztina)

***

A Kolibri Színház az idei Gyermekszínházi Világnap alkalmából Jeli Viktória és Tasnádi István kettős:játék című ifjúsági előadását tűzi műsorára, amely Vidovszky György rendezésében több mint nyolc éve fut töretlen sikerrel.

 

 

A Kolibri Színházban működő ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezésében immár tizenegyedik alkalommal megrendezett seregszemlén a 2022 után bemutatott legjobb gyermek- és ifjúsági színházi előadások, illetve színházi nevelési programok vesznek részt korosztályok szerint csoportosítva. A nemzeti versenyprogram válogatója, Cziráki Judit dramaturg, fordító, művészeti tanácsadó több mint 100 pályázott produkcióból választotta ki a 22 versenyelőadást. A versenyprogram mellett szakmai beszélgetések és konferencia, valamint különféle kísérőprogramok várják az érdeklődőket.

A Biennálé nemzetközi programját neves határontúli és külföldi társulatok képviselik. A magyar nyelvű előadások mellett a fesztivál vendége lesz a ciprusi Still Theater Group Still! A szobor, ami bejárta a világot című előadásával, valamint a szlovén Ljubljana Puppet Theater, akik a tavalyi Színházi Olimpián bemutatott Alagút című produkciójukat hozzák el, ezúttal a kaposvári közönségnek.  A fesztivál keretében nyílt szakmai konferenciát rendeznek a színházi nevelés és a művészetpedagógia témakörében.

Az ötnapos rendezvénynek a Csiky Gergely Színház, az Együd Árpád Kulturális Központ (Agóra), a Szivárvány Kultúrpalota és a Lorántffy Zsuzsanna Református Iskola ad otthont. Az ASSITEJ Magyar Központ a társszervező kaposvári Csiky Gergely Színházzal közösen 2002 óta kétévente rendezi meg a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléját. A versenyprogramban szereplő előadásokat szakmai zsűri értékeli, a legjobbnak ítélt produkciókat az ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy-díjával jutalmazzák.

A Biennálé részletes programja az alábbi linkre kattintva letölthető:

XI. Kaposvári ASSITEJ Biennálé program

Jegyek itt kaphatók:

https://csikygergely.jegy.hu/

https://www.csiky.hu/musor/2024-05/

További információ az ASSITEJ Magyar Központ honlapján olvasható:

https://assitej.hu/biennale/biennale-2024/

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Paul Gallico Jennie, te drága! című világsikerű regényéből Horváth Péter írt sodró lendületű, fordulatos színdarabot, amely a háború utáni London utcáira, a nagyvárosi, gazdátlan macskák világába kalauzolja el nézőit. A macskává változott magányos kisfiú a vadóc kóbor cica, Jennie segítségével újra felfedezi maga körül a világot, és fantasztikus kalandjaik során bátor, tapasztalt „nagymacskává” érik. Kettejük története megmutatja, hogyan formál  nyitottabbá, teljesebbé minket az igaz barátság. 

Az élő zenés előadáshoz a fülbemászó dallamokat a darabot rendezőként is jegyző Novák János szerezte, és a nagyszabású produkcióban a Kolibri szinte összes művésze színpadra lép.

A 2013. márciusi bemutatója óta töretlen sikerrel futó előadás most megújult szereplőgárdával látható. Peti, a macskává változott fiú szerepét Csernák Norbert vette át Fehér Dánieltől a múlt évadban, Jennie-t pedig Nyirkó Krisztina alakítja, aki Megyes Melinda helyébe lépett. A további szerepekben Kőszegi Mária m.v., Gazdag László, Mult István, Farkas Éva, Erdei Juli, Nizsai Dániel, Krausz Gábor, Bárdi Gergő m.v., Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Bolla Gábor (KIMI-Kolibri stúdiós), Kiss Dorina (KIMI-Kolibri stúdiós), valamint Abdulrachimzai Amina m.v., Kocsis Fülöp Soma m.v., Lederhaas Miriam m.v., Sándor Lajos m.v., és a KIMI-Kolibri Stúdió növendékei: Balázs Lili Csenge, Bognár Gábor, Mónus Szonja, Tombor András láthatók.

A zenészek: Baranski László, Bágyi Balázs/Bordás Zoltán, Jászberényi Lilian, Kaboldy András/Derzsi Zsolt és Tóth Tamás.

A díszlet-, jelmez- és bábtervező Orosz Klaudia, a koreográfus Lakatos János, a zenei vezető Bornai Szilveszter, a korrepetítor Kecskeméti Gábor, a szcenikus Farkas István, a rendező munkatársa Vajdai Veronika. A digitális képeket Mikuska Péter és Bodnár Zoltán készítette, az egérjelenet bábmozgatója Szívós Károly. 

Szeretettel gratulálunk a jubileumhoz valamennyi szereplőnek, alkotónak és közreműködőnek!