Az este, ahol a Kolibri a titkos arcát is megmutatta – Képes beszámoló a Színházak Éjszakájáról

2017. 09. 19.

Az idei Színházak Éjszakája ismét a közös játék és felfedezés jegyében telt, miközben színészeink új, eddig ismeretlen oldalukról is bemutatkoztak.

Megyes Melinda a gyerekek által készített jelmezben

Ki gondolta volna, hogy Locspocs, János vitéz vagy Péter, a macskává változott kisfiú remekül trombitál? Vagy hogy a Kippkopp és Tipptopp, Vasárnap, a játékmackó és Hupp, a kis gyöngybagoly történetét életre keltő bábszínészeink egyszersmind kiváló zenészek és énekesek is? Társulatunk tagjai erről a kivételes oldalukról is bemutatkoztak mindazoknak, akik a Kolibri Színházba látogattak a 6. Színházak Éjszakáján.

A Kolibri az országban az egyetlen színház, amely önálló fúvószenekarral büszkélkedhet – a Kolibri Fúvósok koncertjét este 7 órától hallhatta a közönség:

 

Kolibri Fúvósok

Ruszina Szabolcs, Bárdi Gergő és Fehér Dániel

 

Nagy sikert aratott az a különleges össztársulati produkció is, amelyben régi és új – köztük soha nem hallott – Bereményi Géza dalokat adtak elő a színház művészei Novák János zenéjével, Bornai Szilveszter és Tóth Tamás közreműködésével.

  

Novák János, Tóth Tamás, Alexics Rita és Fehér Dániel

       

Rácz Kármen, Nizsai Dániel és Szívós Károly

 

A zenei programokon kívül számos más meglepetéssel is készültünk a Színházak Éjszakájára:

A kicsiknek délutáni meseolvasást tartottak színészeink…

Németh Tibor és hallgatósága az egyik “Mesekuckóban”

… miközben a többiek kézműves foglalkozáson vehettek részt Bartha Katalin vezetésével, ahol saját készítésű képeskönyvet állíthattak össze az előadásainkban szereplő kedvenc mesehőseikkel.

     

Kézműveskedés Bartha Katalinnal és Reymeyer Dórival

 

Ebben az évben rendhagyó kulisszajárásra invitáltuk vendégeinket, melynek során a Kolibri “cyber világának” titkaiba avattuk be őket. A nagyszínpadtól a sminkszobán át a pincéig vezető felfedező úton az előadásainkban használt digitális technikákat ismerhették meg a résztvevők, akik maguk is kipróbálhatták, hogyan működik a vetített díszlet…

  

Készülnek az angyalok a vetített animációhoz – az Emília és az angyal előadásunk mintájára

…miként tudunk a hangunkkal “festeni”…

Hangfestés Bárdi Gergővel

… és hogyan lehet greenbox háttérben játszani.

Bábozás greenbox háttér előtt

Az interaktív bemutató végén fel lehetett próbálni a különféle jelmezeket és parókákat – sőt, aki akart, még ‘selfie’-t is készíthetett:

         

 

Egy premier előtti bemutatóval is készültünk a Színházak Éjszakájára – a Mi újság? című produkciót az alkotók, Tisza Bea és Ruszina Szabolcs előadásában, Novák János és Bornai Szilveszter zenei kíséretével láthatták nézőink.

   

Tisza Bea és Ruszina Szabolcs a Mi újság? című előadásban

 

Idén is volt Kolibri Kóstoló, ahol a társulat tagjai által készített finomságokból lehetett csemegézni, a becsületkasszába befolyt pénzt pedig jótékony célra ajánlotta fel a színház.

 

Gyerekek és felnőttek egyaránt remekül szórakoztak az esti “színházcsináló” vetélkedőn, ahol a négy Kolibris csapatkapitány – Megyes Melinda, Bárdi Gergő, Mészáros Tamás és Krausz Gábor – vezetésével a jelmezkészítéstől a méregkeverésen át a saját koreográfia előadásáig egy sor izgalmas feladatot kellett végrehajtaniuk a résztvevőknek.

    

A csapattagok saját készítésű jelmezbe öltöztették és különféle kellékekkel látták el a színészeket

   

A kellék-állatokat nemcsak összerakni kellett… hanem megenni is… sőt, evés közben Kolibris darabokból kellett felolvasni

                                 

A legbátrabbak a zsűri előtt is képviselték csapatukat… és akár a ‘méregpoharat’ is fenékig felhajtották

A játékot Nizsai Dániel, Fehér Dániel és Alexics Rita vezette, a feladatok megoldását pedig “szigorú” zsűri pontozta.

 

A zsűri tagjai: Németh Tibor, Török Ági és Szívós Károly

A “Rakjuk össze” mottó jegyében a vetélkedő végén a játékosok közösen állították össze az idén 25. jubileumi évadát ünneplő Kolibri Színház emblémáját:

 

A velünk éjszakázóknak még egy különleges programot tartogattunk: az éjféli Retro diavetítést, amelyet a Fidelio a Színházak Éjszakája 15 kihagyhatatlan programja közé sorolt. Gyerekkorunk rajzfilmjeit Bárdi Gergő, Farkas Éva és Mészáros Tamás humorral fűszerezett hangalámondásával, Kecskeméti Gábor zongorakíséretével élvezhette késői közönségünk.

Örülünk, hogy ilyen sokan eljöttetek! Várunk mindenkit szeretettel jövőre is, a 7. Színházak Éjszakáján!

Fotók: HSC Stábiskola és Rupp Anikó