„A tipegőknek még nem fontosak a szavak” – Itt a Pont, pont, vesszőcske

2013. 09. 13.

Szeptember 14-én, 16 órakor tartja idei évadja első bemutatóját a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Pont, pont, vesszőcske címmel.

Szeptember 14-én, 16 órakor tartja idei évadja első bemutatóját a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Pont, pont, vesszőcske címmel.

 

IMG_0572b

 

A Pont, pont vesszőcskét a németországi Helios Theater művészeti vezetője, Barbara Kölling rendezi. A 35 perces csecsemőszínházi darabban három színész, Tisza Bea, Czupi Dániel és Ruszina Szabolcs csupán agyaggal és faágakkal mesélnek a legkisebbeknek a világ keletkezéséről, a két anyag tulajdonságairól.

 

„A tipegőknek még nem olyan fontosak a szavak, mint nekünk, felnőtteknek. Sokkal inkább olvasnak a testbeszédből, a kis mozdulatokból, az őket körülvevő színekből, fényekből, hangokból, tehát az összes érzékük egyaránt fontos, teljesen nyitottak. Ahhoz, hogy megértsük, mivel lehet őket elvarázsolni, ezt kellett szem előtt tartanom” – fejtette ki Barbara Kölling rendező.

 

IMG_0568

 

A produkció a Small Size európai uniós együttműködés keretében születik, amelyben 2009-től 2014-ig vesz részt a színház. A Small Size projekt támogatja a 0-6 éves korosztály számára készült művészeti produktumok létrehozását, ezzel együtt a kisgyermekek azon jogát, hogy élvezhessék a művészeteket, hogy olyan művészeti folyamatokban vehessenek részt, amelyek elősegítik érzelmi intelligenciájuk és készségeik fejlődését.
„A projektben 11 ország 11 színháza működik együtt. Időről időre összejöveteleket szervezünk, amelyeken egyeztetjük, ki, hol tart a szakmai munkában. Ezeken a találkozókon például közösen elemezzük az elkészült előadások felvételét. Arra keressük a választ, hogyan teremt kapcsolatot a darab a közönséggel, mit vihet belőle haza a gyerek, mi az, ami megragadja a kicsik figyelmét, mikor nyitnak a színészek a nézők felé, mikor keletkezik az ún. negyedik fal. Tehát különböző szempontok szerint végigkövetjük a produkciók mozzanatait, mint egy focimeccset. Ugyanakkor beszámolunk az elvégzett munkáról, annak gazdasági vetületéről és megpróbálunk közös tanulságokat levonni” – számolt be Novák János.

 

IMG_0605

 

 

Az elmúlt években, a Small Size keretében született az Orbán Ottó szövegeire épülő Tekergő, illetve a Marék Vera meséjét feldolgozó Kipp kopp gyerekei is.

A Small Size együttműködés záróprogramján, amit 2014 februárjában, Írországban tartanak, a Kolibri Színház a Tekergő, és a Pont, pont vesszőcske előadásokkal fog szerepelni.

 

Előadásainkra itt vásárolhat jegyet.