50. alkalommal vívja meg harcát János vitéz a Kolibriben

2014. 11. 25.

December 11-én ismét ünneplünk. A Kolibri nagyszínpadán János vitéz immár 50. alkalommal küzd meg Iluskáért.

Kinek képzeled magad szívesebben? Kukorica Jancsinak vagy Iluskának? Francia királylány lennél gondolatban, vagy huszár? Lóháton vándorolnál, griffmadáron repülnél, vagy inkább óriás tenyerébe ülve szelnéd át az Óperenciás-tengert? 

 

janosvitez

Fotó: Szlovák Judit

 

A darabról

 

János vitéz című produkciónkat mai színházi technikával, bábbal, vetítéssel és táncokkal ötvözve mutattuk be két évvel ezelőtt, az elbeszélő költemény eredetijét felhasználva. A darab azóta már több, mint negyvenszer került színre, és december 6-án ismét jubilál, hiszen ötvenedszerre  szól a 9–12 évesekhez.

 

“Egy Petőfi Sándor-mű bemutatása nem lehet kérdés egy gyerekszínházban, amely alapvető feladatának tartja, hogy magyar klasszikusokat is megismertessen az új nemzedékekkel” – fogalmazott korábban Novák János, a Kolibri igazgatója, az előadás rendezője.

 

A Kolibri előadásában négy furcsa utas lép ki egy pályaudvar kapuján. Egy kirakat ablaküvege mögött csomagjaikból kipakolnak, bábokat vesznek elő. A téren kitör a zivatar. A járókelők az eresz alá futnak, és nézni kezdik a kirakatban megelevenedő mesét. A képzelet és a valóság összefolyik, a bábjáték megelevenedik, a fiú, a lány, és a járókelők átváltoznak, bekerülnek a történetbe.

 

 

A négy mesélő és a boszorka munkálkodása meghatározó az előadásban: folyamatosan alakítják a helyzeteket, helyszíneket, egyszer segítik, máskor próbák elé állítják a hőst. Ők jelenítik meg azokat a múltbéli figurákat – Iluska szüleit, a mostohát, Jancsi nevelőanyját és a többieket -, akik túlvilági és jelenbéli szereplőként befolyásolják Jancsi sorsát. Színpadi jelenlétük az ókori görög kórusokéhoz hasonló.

 

A történet romantikus lelkületét fejezi ki az előadás Liszt Ferenc szimfonikus költeményeiből válogatott kísérőzenéje. A meséhez Sipos Mihály, a Muzsikás együttes tagja, Kecskeméti Gábor és Bornai Szilveszter is játszott fel népdalokat, illetve Novák János is komponált zenét.

 

“E mögött a vers mögött olyan közös tudás van, ami nemzeti kincsünk” – mondta Novák Jánost, aki hozzáfűzte, hogy generációk tanulják meg rajta keresztül az anyanyelvet, és ismerkednek meg nemzeti múltunkkal, amire büszkék vagyunk. Hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy mai színházi nyelven, szöveghűen, szép és izgalmas előadással hozzák közelebb a mai gyerekekhez az olvasmányt, hogy felfedezhessék benne azokat az értékeket, amelyek miatt ma is fontos számunkra ez a költemény.

 

Az előadásban János vitézként Mészáros Tamás, Iluska szerepében Nagy Kata látható, a Mostohát Tisza Bea alakítja. Mellettük Gazdag László, Ruszina Szabolcs, Megyes Melinda, Farkas Éva, Megyes Melinda, Török Ágnes, Farkas Éva, Szívós Károly, Mult István és Kormos Gyula szerepel a produkcióban. A dramaturg Horváth Péter, a díszlet, a jelmez és a báb Orosz Klaudia munkája.