Minden csak játék volt? – A Mario és a varázslóról

Minden csak játék volt? címmel jelentetett meg kritikát a szeptemberi Ellenfény a Mario és a varázsló című előadásunkról. Részletet olvashatnak az írásból.

 

mario

 

RÉSZLET:

 

Minden csak játék volt?

 

Bagossy László régóta rendez fontos előadásokat gyermek- és ifjúsági közönségnek. A Kolibri Színházban a Völgyhíd és a Bunyósszív után harmadikként Thomas Mann elbeszélésének szabad adaptációját készítette el. A Mario és a varázsló a rendező és a színház eddigi legnagyobb szabású közös vállalkozása, középiskolások számára készült.

 

Thomas Mann kisregénye 1930-ban jelent meg, és a fasiszta Olaszországban szerzett úti élményeit dolgozza fel. A könyv évtizedek óta kötelező olvasmány. Bár fontos (és a középiskolások számára is eleven problémaként felvethető) kérdéseket érint, többségében mégsem válik a diákok kedvencévé. Ennek oka talán a mű elbeszélésmódjában ragadható meg: a történet egy többes szám első személyben fogalmazó elbeszélő erősen szubjektív nézőpontjából bontakozik ki. Az elbeszélés fókuszában a nyaralóhelyen átélt, mindent átható rosszkedvvel, feszültségekkel teli, nyomasztó atmoszféra áll. A felidézett apróbb-nagyobb események, történések mind-mind annak az érzékeltetésére szolgálnak, miképp válik az olaszországi nyaralás egyre kínosabbá és elviselhetetlenebbé. Ez a narrátori pozíció nem változik a szórakozásul választott bűvész-est leírása során sem, Cipolla mutatványait ezen a markáns szűrőn át látjuk mindvégig, a végül hirtelen elcsattanó pisztolylövésig és a gyors lezárásig. (Az elsődleges elbeszélői nézőpont mellett mintegy ellenpontként többször utal a szöveg egy másik nézőpontra is, a család kisgyerekeinek naiv, a nyomasztó atmoszférából semmit nem érzékelő, az eseményekből mit sem értő nézőpontjára is.)

 

2013_4
Bagossy László színpadi adaptációja ezt a két nézőpontot csak két ponton, az előadás kezdő és záró mondataival idézi fel. Torre di Venere rövid leírásával és Cipolla alakjának felvillantásával indul az előadás: „személyében végzetszerűen s egyébként emberileg nagyon megrázóan testesült meg és sűrűsödött össze az, ami a hangulatban tulajdonképpen kínos volt” – halljuk a hangszóróból egy láthatatlan narrátortól a kisregény első mondatait. Az előadás végén ugyanez a hang zárja le a történetet (a bevezetőben idézett Thomas Mann-bekezdés második felével): „Hál’ istennek a gyerekek nem értették meg, hol végződött a komédia, és hol kezdődött a szerencsétlenség, és abban a boldog hitben maradtak, hogy minden csak játék volt.” A kettő között azonban Bagossy – miközben megtartja a Thomas Mann-mű összes fontos motívumát – alapvetően megváltoztatja a történet hangolását. Nem felidézett emlékként, hanem jelenidejű történésként, itt és most tapasztalatként kínálja a nézők számára Cipolla bűvészestjét, és ennek keretén belül életteli figurák által érzékíti meg a fürdőváros nyüzsgő, tarka és lármás világát. Azaz egyetlen markánsan meghatározott nézőpont helyett olyan nézői pozíciót teremt a színházba érkezők számára, ahonnan ki-ki a saját érzeteit, gondolatait tudja a látottakhoz kapcsolni. A Kolibri előadása a részvétel és az értelmezés szabadságát kínálja a diákközönségnek, és ezzel jól láthatóan nagy kedvvel élnek is.

 

mario2

 

(…)
Jól áll a Kolibri színészeinek ez a testközeli játék. Néhány mondattal, gesztussal képesek megjegyezhető alakokat teremteni, ezáltal egyre jobban eligazodunk köztük, egyre ismerősebb lesz ez a közeg. Valami olyasmi történik, amit Thomas Mann elbeszélője így fogalmaz meg: „az egész mulatság valami családias jelleget öltött azáltal, hogy olyan sok arcot ismertünk.” Érezhető, hogy az adaptáció erősen épített a színészi improvizációkra, a replikák jó ritmusban, magától értetődő természetességgel követik egymást. Mire kinyílnak a nézőtérre vezető ajtók, addigra mindenkit megnyert magának az előadás. Mindenki, legyen az zsigerből elutasító kamasz vagy tartózkodóbb felnőtt, szívesen belemegy a játékba, mert tudja, hogy hol a helye, mi a szerepe. Tudjuk, hogy nézők vagyunk, de azt is, hogy nézőként nem vagyunk egyedül. Tudjuk, hogy ez a nyitottabb színházi helyzet a szokásosnál nagyobb aktivitást vár el (vagy enged meg) a közönségnek, de megnyugtat, hogy „idegenként” nem muszáj ezzel élnünk. (…)

 

Szűcs Mónika írását teljes terjedelmében a szeptemberi Ellenfényben olvashatják.

 

 

Mario és a varázsló című előadásunkat oktober 16-án 17 órakor és október 17-én 15 órakor játsszuk. Jegyet itt tudtok vásárolni.

 

 

TODA – októberben is várjuk az aprókat a Fészekbe!

Legközelebb október 10-én, vasárnap, 9:30-kor és 11:00-kor várunk benneteket a TODA a csoda gyereknyelven! című csecsemőszínházi előadásunkra!

 

A Színház.tv videójával betekinthettek az előadásba:

 

Így írt az előadásról egy nézőnk:

Ez a látványos produkció még a leg izgő-mozgóbb törpéket is lekötötte, elvarázsolta, az első negyed órában senki sem volt, aki ne mozdulatlanul ült volna az ámulattól tátva maradt szájjal.

Mire a kicsik fészkelődni kezdenének már vége is a darabnak és kezdődik a közös játék, amikor a színészek bevonják a mókába a babákat is, akik felmehetnek a színpadra, játszhatnak a nagy formákkal, beülhetnek a piros, a sárga és a kék vonatba is, sőt még a csillagokat is megérinthetik az égen! (forrás: babamoka.blog.hu)

 

Legutóbb szeptember végén játszottuk a Todát:

IMG_2579

1.

IMG_2567

2.

IMG_2557

3.

IMG_2538

4.

IMG_2526

5.

IMG_2508

6.

IMG_2485

7.

IMG_2586

8.

Jegyet itt tudtok vásárolni.

 

Kritikus szemmel a Pont, pont, vesszőcskéről

 

Turbuly Lilla írásából:

 

Ami az eszközhasználatot illeti, ez egy organikus előadás, csupa természetes anyaggal, de főleg agyaggal: a színészek fehér lenvászon ruhában gyúrják-formálják a vörös agyagot, emellett még göcsörtös faágaknak jut fontos szerep és a víznek. Amikor pedig mindez elegyedik: a fehér ruha vörösödik és a padló is egyre maszatosabb, az külön öröm a gyerekeknek. Nem beszélhetünk hagyományos értelemben vett cselekményről. Tisza Bea, Ruszina Szabolcs és Czupi Dániel játszanak és teremtenek. (…)  A Pont, pont, vesszőcskét Barbara Kölling, a németországi Helios Theater művészeti vezetője rendezte, aki pontosan tudja és érzi, hogy mi az, ami a színházból az 1–5 éves korosztály számára (mert a színlapon nekik ajánlják az előadást) izgalmas és megragadó lehet, mi az, ami úgy köti le őket, hogy abból a saját koruknak megfelelően tovább tudják építeni a világról eddig szerzett tudásuk óriáspuzzle-jét.

 

A teljes kritikát a 7óra7-en érhetik el.

 

pont3_photo_juditszlovak

 

 

Gáspár-Singer Anna írásából:

Agyag, egy vödörnyi víz, faágak, semmi több. Színek is alig: a színészek világos ruhája beleolvad a lecsupaszított, natúr színpadi környezetbe. A főszerepet ugyanis nem az általuk megformált karakterek, hanem a darabban felhasznált természetes anyagok, illetve a hozzájuk kapcsolódó, azokat folyamatosan alakító, megmunkáló emberi mozdulatok játsszák.

 

A teljes kritikát a prae.hu-n olvashatják.

 

pont2_photo_juditszlovak

 

 

Szoboszlai Annamária írásából:

A színen játékba kezdő előadók keze közt kezd megelevenedni egy agyagból gyúrt világ. Elválasztódik ég a földtől, működésbe lép a gravitáció, a dróttal fölhasogatott agyagtömb darabjai hegyekként magasodnak előttünk, s hamarosan megjelenik az élet: előbb mintha madár kapna előttünk szárnyra; aztán egy különös, csaknem ijesztő arc/maszk, mélyen ülő szemekkel, orr és száj nélkül. Később újabb arc születik, immár emberi. Majd két, öklömnyi agyagfej elevenedik meg a színen. Büszkén ugrándoznak egy szál lábaikon, mindaddig, amíg egy harmadik figura be nem sétál két gally-lábán…

 

A teljes kritikát a kutszelistilus.hu-n érhetik el.

 

pont1_photo_juditszlovak

 

Kovács Bálint írásából:

Miről is mesélhetne egy előadás, amely a színházba talán életükben először látogató kisgyerekeknek szól, ha nem a fantázia teremtő- és láttató erejéről, azaz arról, hogy hogyan teremtődik meg színpadból, színészekből, tárgyakból és elsősorban játékból egy új világ? Erről szól a Kolibri egytől öt éves korig ajánlott, “csecsemőszínházi” előadása, a Pont, pont vesszőcske is: három, fehér ruhás ember játéka révén a nagy agyagkockákból labdák, abból testrészek, fejek és arcok jönnek létre, majd néhány bot segítségével már járni is képes figura. És készen is van az emberke – ahogy a címben idézett mondóka is utal rá.

 

A teljes kritikát az Egyfelvonás-on érhetik el.

 

 

A Színházi Korzón jártunk – Képes beszámoló

Ismét megrendezték az Évadnyitó Színházi Korzót az autómentes hétvége keretében: idén is gazdag programmal, zenés-táncos produkciókkal várták a színházak a közönséget. Szeptember 22-én mi is kiköltöztünk az Andrássy útra, ahol színészeink várták az érdeklődőket és János vitéz lova is kivonult.

 

Milyen volt ez a nap? – Képekben a válasz:

IMG_0993

1.

IMG_0928

2.

IMG_0911

3.

IMG_0830

4.

IMG_0899

5.

IMG_0751

6.

IMG_0737

7.

IMG_0692

8.

IMG_0963

9.

IMG_0643

10.

IMG_0626

11.

További fotókat Facebook oldalunkon találtok.

Idén is ott leszünk az Évadnyitó Színházi Korzón!

 

Idén is ott leszünk az Évadnyitó Színházi Korzón!
“Egy hely, ahol megfér egymás mellett az ír néptánc, a musicalsláger, a kortárs tánc, a bábszínház – és mindezen műfajok közönsége. Egy rendezvény, ahol a gyanútlan színházlátogatók egy előadás szereplőivé válhatnak, a színészek pedig akár észrevétlenül vegyülhetnek el a tömegben.” – Írta a Revizoronline a Színházi Korzóról

 

korzo2

 

 

Szeptember 22-én, vasárnap szeretettel várunk benneteket az Andrássy úton, az Évadnyitó Színházi Korzón. A Kolibri Színház standját a Nagymező utca és Hajós utca közötti szakaszon találjátok majd.

 

Művészeink mellett kitelepülnek gólyalábasok, macskák Londonból, ott lesz Locspocs, a kis tengeri szörny, a francia királylány, a török basa, és  János vitéz lova is.

 

vitez

 

Az apróknak a Vitéz László automata szolgál meglepetéssel, a járókelőket pedig rengeteg dallal, képkeret-játékkal és jegyvásárlási lehetőséggel fogadjuk.